Pár napja történt egy csúnya eset. A kommandósok elfogtak két csirkefogót, pontosabban hitelfogót, majd erősítést kellett hívniuk, hogy el tudják szállítani őket. Ugyanis egy 200 főből összeverbuválódott csoport próbálta megakadályozni a hatóság működését, védve a két helyi méltóságot. Végül is a két ember elszállításához 50 rendőrre volt szükség.

Alig találtam meg az egyik legfontosabb netes újságban ezt a hírt. Pedig szerintem ebből országos vagy uniós botrányt lehetett és kellett volna csapni. Az összes „segítőt” bilincsbe verve, arccal a porba fordítani és előállítani. Fellépni a törvény szigorával. Azután pedig hazaengedni őket. Legalább annak módja szerint határozottan és kellően „emberien” eljárni ellenük. Látszatra is akár. Értem, énmiattam, temiattad – aki olvasol és gondolkodsz – és a társadalomért.

Magyarországon évtizedek óta félnek az emberek a tanulatlan, csencselő (nem kereskedő!!!), csoportosan erős, segély- és munkanélküliség-orientált romáktól. Joggal. Én is, a rendőrség is, a társadalom is fél tőlük. A tanárt írásban megfenyegetik, a kisgyermekek pénzét-játékait elveszik, garázdálkodnak és rettegésben tartják a kisebbséget. Somogyi vagy szabolcsi faluban a magyar kisebbségnek a többség rasszizmusát kell elviselni, a fenyegetettséget, a fogd-be-a-pofád-mert-kivájom-a-szemed életérzést. A rasszizmust és a szegregációt. Tisztességben, munkában megöregedő becsületes, egyszerű embereknek az olykor szűklokálisan és „erőben” többségben levők napi erőszakos „kultúr-sovinizmusával” kell szembesülniük.

A magyar nép, a nemzet polgára paraszttá degradálódik, függetlenül attól, hogy földműves-e vagy egyetemi tanár. A köpködés, a hangkeltés, a tradicionális értékűségű lopás életünk részévé válik, éppúgy, mint a félelem. Sőt, a cigánynak is félnie kell a cigánytól. Legjobban egymástól kell félniük; az együttműködő magyar romáknak a csoportban erős csőcseléktől; vagy ahogy egy kedves cigány ismerősöm mondta: a cigány cigányoktól.

Marad-e Szent Istvánnak helye 50 év múlva a kollektív tudatban? Lesz-e autentikus, szívrengetően fájdalmas és könnyű cigányzene és tánc? Lesz-e bicskázás akkor is, ha már szalonna nem marad? És most ki garantálja a biztonságomat, az eljövendő kisebbségi létemet? Létezhet-e kisebbségi kormányzás? Vagy már az van? Meddig kell a törvénynek is félnie? Meddig? Hogyan lehet, hogy Magyarország ilyen mélyre süllyedt? Ennyire gyáva, hogy lehet.

Sötét a bőröm, hajam, szemem barna, beszéltek már úgy velem, mintha cigány volnék. Nem az én hibám. Nem szeretnék cigány lenni, de ha jól meggondolom, akkor igen. Mert nem az győz, akinek igaza van, hanem az, aki erősebb.


Fél Elemér (várnai)