Az néhány héttel ezelőtt volt olvasható egy írás, amely egy jelenséget írt le abszurd és általános jelleggel. A két verzió „tudományosan” és érthető formában tárta az olvasó elé a tapasztalt esetet. A gondolatébresztő elemzést azzal a céllal írtam, hogy rávilágítsak arra a jelenségre: sok esetben a „tudományos” jellegű közlemények csak abban térnek el a szokványos nyelvezeti formától, hogy az átlagember számára érthetetlen szavakat, fogalmakat tartalmaznak.

Az élettudományokkal, ökológiával és humánbiológiával foglalkozó kutató minden esetben a biológiai, természettudományi ismereteire tud csak támaszkodni, tehát esetünkben is a mindennapi élettudományi megfigyelésekhez volt sorolható a történet feltárása és elemzése.

Örömömre végre sikerült érzelmeket kiváltani egyes emberekből, igaz néhány esetben ez az érzelem a felháborodáshoz tartozott. Az egyik vélemény szerint elkezdtem politizálni, és az írásnak valójában politikai jellegű hangvétele volt, mert ezt csak kitaláltam, és érzelmi húrokat pengetve valótlanságokkal traktálom az embereket – és ezzel kimerítem az „áltudományos” tevékenység minden formáját.

Kritikusomnak csak egy választ tudok adni: minden vizsgálódásom, megfigyelésem, elemzésem dokumentált. A szinte túldokumentált adatbázisok feldolgozása nagyon nagy odafigyelést igényel, körülményes, viszont előnyként felhozható, hogy nehezen támadhatók. Az abszurd és általános leírás esetében – miszerint a kukából táplálkozó beteg, kiszolgáltatott ember belerúgott egy arra futó patkányba – elismerem (leírtam), hogy nem volt kellően dokumentálva. Kíméletlen kritikusaim esetünkben ezt a hiányosságot felismerték, és azonnal támadásba lendültek. Nem a leírásba és a megfogalmazásba kötöttek bele, hanem azt mondták, ilyen történés 2008-ban nem fordulhatott elő. Olyan felhangokat is érzékeltem, hogy társadalmi rendünkben a szociális és egészségügyi jólét mindenki számára biztosított, kiválasztott vezetőink a nép jólétéért küzdenek, és mindenki élvezi a tudás és jóléti társadalom jelenlétét.

A hiányosságot pótoltam, és fényképezőgéppel indultam munkába. A természet-fotográfusokról tudott, hogy a természet egy csodálatos pillanatára évekig is képesek várni, míg megörökítik mindenki számára a vizuális élményt. Leírt esettanulmányom fotódokumentálására viszont semmit sem kellett várni. Az első reggelen több formációban is megörökítettem a jelenséget. Az érdekesség az, hogy az adott kukát – mint látható – két csapatban összesen négy hajléktalan használja reggeliző helynek. A csoportos felvétel esetében szándékosan bemozdult képet készítettem – a személyiség jogok figyelembevételével. Mert a számkivetett, beteg, elesett, megnyomorodott személyek is emberek.

Az eset és a kritikák a szomatológust, a „test-tanászt” arra készteti, hogy válaszában igyekezzen kimerítő elemző választ adni arra, hogy pl. a természet- és a társadalomtudományok napjainkban erősítik, avagy gyengítik egymást? A vázlatok és jegyzetek elkészítését követően arra a megállapításra jutottam, hogy ez olyan bonyolult kutatómunkát igényelne, amit egy ember talán el sem tudna végezni (adatgyűjtések, elemzések, statisztikák, mérések, kísérletek stb.). Olyan ellentmondásosságokkal állunk szemben, amelyeket talán több száz oldalon lehetne csak értelmezni. Veszem a bátorságot, és csak azokat a társadalmi hatásokat vizsgálom esetünkben, amelyek meghatározzák mindennapjainkat, az aktuális politikai döntéseket, egészségünk fenntartását, és – talán minden túlzás nélkül – életesélyeinket a jövőben. A tényszerűség ütköztetése talán elégséges lehet arra vonatkozólag, hogy a felvetett problémákra mindenki képes legyen racionális választ adni.

Az érthetőség kedvéért idézzünk néhány bölcsességet, melyeket nagy elődeink mondtak.

A kísérletező, aki nem tudja, mit keres, nem érti meg, amit talál – mondta Bernard Claude (1813. június. 12. – 1878. február. 10. – francia orvos, filozófus, aki a Sorbonne Egyetem élettan professzora volt, ő vélelmezte először, hogy a különböző kémiai anyagok specifikus receptor-anyagokra hatnak a sejt felszínén. Foglakozott táplálkozás- és idegélettani vizsgálatokkal, 1850-ben felismerte a máj és a hasnyálmirigy szerepét a glükózképzésben.

Másik mondása: A tudomány semmit sem törölhet el: az érzelem sohasem fog lemondani jogairól, mindig legfőbb mozgatója lesz az emberi tettnek.

Esetünkhöz kapcsolódnak Bernard megfogalmazásai, és arra sarkallják az elemzőt, hogy példákkal világítson rá a kapcsolódó összefüggésekre és az ellentmondásosságokra.

A módszer lényege az, hogy az ok-okozati tényezők összefüggéseit fordított helyzetben is értelmezni lehessen. Az elemzésnél alkalmazott rövidítések PG=politika-gazdaság (társadalomtudomány), T= természettudomány. Vegyünk egy példát.

PG: Az egyre szaporodó vidéki iskolákban a nebulók egészségi állapotának javítása érdekében a kormányzat minden gyermeknek biztosít napi 2 dl tejet.

T: A társadalom és a politikusok felismerték, hogy a jövő nemzedékeinek gyarapodását és egészséges életét csak úgy lehet biztosítani, ha a tudást mindenki számára önzetlenül biztosítja a társadalom, miközben a testi fejlődést is garantálja, azaz „ép testben-ép lélek”.

Valószínűsíthetően e sorok olvasói tudják, hogy a fenti példánk nem napjaink társadalmára jellemző folyamat. Sokan azt gondolhatják, ismét fantáziálok, de nem. A tudományos elemző munkaalapja a megfelelő szakirodalmazás és a történelmi múlt pontos megismerése. A jelen mindig a múlt folyamatának pillanata, és minden jövő előbb vagy utóbb a múlttá lesz, vagy mint esetünkben, a múltba vész el. Mindenkinek tudnia kell (kellene), hogy történelmünkben voltak olyan időszakok, amikor a világban modellértékű társadalmi átalakulások mentek végbe hazánkban, és alkalmazkodva a rideg valósághoz, országunk a felemelkedés útján haladt.

Napjaink társadalmi és politikai eseményével nem kívánom ütköztetni az 1926. évi VII. tc. bevezetését követő fejlődést. Ismerjük meg a törvényt és annak hatásait.

folyt. köv.


Szacsky Mihály - szomatológus
(Palatinus)