Bereményi Géza Veszprémben van. Nem szabad kihagyni, hogy leüljünk kicsit beszélgetni vele. Kezdünk az Indul a bakterházzal, amit a Veszprémi Petőfi Színházban rendez, mert innen aztán egy csomó dolog szóba kerülhet. Meg lehet kérdezni arról, van-e olyan, hogy magyar humor, és kicsit meg lehet beszélni azt is, hogy milyenek is vagyunk mi.

Index: – Az Indul a bakterház nagyon sikeres regény, filmként pedig még annál is sikeresebb. Nekem vakmerőségnek tűnik ilyen előzmények után színpadra vinni. Nem féltél a feladattól?

Bereményi Géza: – Ellenkezőleg. A könyvet nyolc-kilenc éves koromban olvastam először, és a padlóra kellett feküdnöm, úgy röhögtem közben. Ezt az élményt megőriztem a történetről, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként határoztam el, hogy műsorra tűzzük a színdarabot. Ekkor elolvastam a már létező két színházi változatot, és megnéztem a tévéfilmet. Ollóztam részleteket ezekből is, és bele is írtam, így készült el ez a változat.

Index: – Furcsa volt a te neved mellett látni ezt a címet. Sokkal komolyabb, érzékenyebb témákat kötnék hozzád, semmint egy ilyen börleszkszerű, vaskos történetet.

BG: – Én viszont egyrészt nem felejtettem el azt a nyolcéves fiút, aki a könyvet hahotázva olvasta, másrészt pedig sokkal több és mélyebb történet ez, mint első látásra tűnik. Az Indul a bakterház kis magyar természetrajz. Jellegzetes kulturális termék. Rideg Sándor humora pedig igazi itteni humor.

Index: – Milyen a magyar humor?

BG: – Olyasmi, mint a Svejké a cseheknek. A Svejk is egy vulgáris és brutális világban játszódik, és a humora is ilyen. A magyar humor viszont még ennél is durvább, keményebb és gyilkosabb. Rideg Sándor humorának legfőbb hatóereje a káröröm. Jellemző ránk, hogy ugyanúgy, mint a más kultúrák népi hősei, a mieink is túlélnek és kibírnak mindent, de nálunk mindez jellemzően más kárán történik. Attól maradnak életben, hogy a másik rosszul jár. A magyar humor és az Indul a bakterház összefüggésében mindenképpen meg kell említeni Csokonai Dorottyáját, hiszen annak is a vénasszonyok kigúnyolása a témája, és ennek a darabnak is egyik központi eleme, hogy hogyan lehet kiszúrni a másikkal. Fontosak ebben a vaskos világban a hatalmas és durva zabálások is, de egészen máshogy esznek itt, mint mondjuk a Gargantua és Pantagruelben. Az a koraközépkori francia mű is tele van nagy zabálásokkal és óriási, pogány figurákkal, ám itt önpusztításig, fuldoklásig, ájulásig esznek és isznak.

Index: – Ha van tipikusan magyar humor, akkor lehet tipikusan magyar karakterről is beszélni? Milyen a magyar ember?

BG: – Társadalmon kívüli. Nem hisz a kormánynak, nem hisz a szép szavaknak. Csak annak hisz, amit meg tud enni, inni. Ilyen szempontból reális, ugyanakkor mégsem józan – és most nem az italról beszélek. Hatalmas kivagyisággal, gőggel nézi a világot, és önmagáról rengeteget képzel. Az Indul a bakterház összes szereplője azt képzeli magáról, hogy ő a világ eleje.

Index: – Ezek szerint nem vagyunk túl szimpatikus nép.

BG: – Ez a színdarab – miként a világ összes népi komédiája – görbe tükröt tart elénk, és ezt mi nagyon élvezzük. Tulajdonképpen mindegyik szereplő visszataszító alak, mégis lehet őket szeretni. Rendezés közben a színészeket is egyre jobban megszeretem, mert valahogy belülről tudják hozni ezeket a figurákat:) Valahonnan a nagyszüleikből, szüleikből, önmagukból tudnak építkezni. A történet – ahogy megfigyeltem a helységneveket – valahol Monor, Üllő, Gyömrő környékén játszódik, ahova gyerekkorromban nyaralni jártam, és mezítlábas, klottgatyás kisfiúként én is találkoztam ezekkel a figurákkal. Ismertem őket, és fölismerem ma is. Ahogy önmagamban is fölismerem őket.

Index: – Van a darabból kedvenc figurád?

BG: – A zalaegerszegi előadás és a veszprémi próbafolyamat is elvitt engem különböző rokonszenvirányokba. Most nagyon szeretem a baktert, akit Eperjes Károly alakít. Ő valahogy átvette ettől a hetyke kisfiútól – a főszereplő Bendegúztól – a báját. Bendegúz apátlan kisfiú, és a bakter kicsit a fiú apjává változott. Eperjes Károly addig fondorkodott, amíg szeretetre méltóvá tette ezt a mamlasz, melák baktert azáltal, hogy a kisfiú fényét magára vette. De mindegyik szereplő nagyszerű karakter. Meglehetősen statikus jellemek, a darab folyamán tulajdonképpen csak a helyzetek újulnak meg mindig, a figurákban viszont ugyanazokat az alaptulajdonságokat látjuk. Vaskos népi komédia ez. A fingástól a zabáláson és iváson át az üzekedésig minden van itt, ami altesti. Ugyanakkor bájt ad ennek az egésznek az, hogy a főhős egy elpusztíthatatlan kisfiú, akinek ereje teljessé, fényessé teszi ezt a világot.

Index: – Hogy érzed magad a gyerekszereplőkkel – vagy nevezhetjük őket gyerekszínészeknek?

BG: – Őri Ádámot egész biztosan nevezhetjük gyerekszínésznek, Utasi Árpi pedig most nőtt azzá. Felváltva játsszák Bendegúzt, mivel régi színházi szabály, hogy a gyerekszerepeket mindig le kell kettőzni, mert bármi közbejöhet az iskolában vagy a családban. Már másutt is válogattam gyerekeket, és az a tapasztalatom, hogy húsz jelentkező között biztosan van két nagyon jó. Viszont a felnőttek esetében ez nincs így. Ha húsz felnőtt összejön, nem biztos, hogy azok között találunk akár egyet is, aki tehetséges.

Index: – Miért van ez így?

BG: – Nem tudom. Lehetne beszélni a romlatlanságról és hasonló dolgokról, de igazából fogalmam sincs. Mi, emberek tehetségesek vagyunk. Eleinte…:)

Index: – Hogyan választottad ki a két fiút, Utasi Árpit és Őri Ádámot?

BG: – Utasi Árpi neve csak később merült fel. A veszprémi szereplőválogatáson először Őri Ádámot választottuk ki, aki a Veszprém környéki Monostorapátiból jött, és aki nyilvánvaló favorit volt a jelentkezők között. Ő már több szerepet is eljátszott a színházban, és Veszprém kedvelt gyerekszínésze. Színházi tapasztalata a felnőtt színészekével vetekszik. Tehetsége és sajátos intelligenciája is alkalmassá teszi a szerepre. Könnyű és jó vele dolgozni. Utasi Árpit az utca embere ajánlotta nekem. Ő egy határon túli gyerek Csantavérről, s eddig csak a tévében szerepelt. Ez némi kockázatot jelentett, hiszen mindeddig csak állt a színpadon, és mesét mondott a kameráknak. Nem lehetett tudni, vajon a színpadi mozgással és a színpadi helyzetekkel hogyan tudja majd összekötni a szöveget. Budapesten találkoztunk először. Ilyen helyzetben az ember általában azt nézi, megvan-e a gyerekben a kellő bátorság, és önmagát képes-e adni. Hamar kiderült, hogy Árpival ebből a szempontból minden rendben van.

Index: – Nyilván két különböző személyiséggel találkoztál bennük, hogyan megy velük a munka?

BG: – Két csodálatos gyerekünk van, nem is tudnék választani közülük. A különbség a munka szempontjából az, hogy amíg Ádám gyakorlott, intelligens és megbízható, addig Árpi csiszolatlan gyémánt. Ádám tökéletesen meg tudja jeleníteni, hogy mit gondol a szerepről, és hogy mit gondol a szereplő, akit játszik. Árpinál mindezt nem tudom, és ettől nagyon érdekelni kezd, mert kíváncsi leszek arra, vajon mit gondol közben. Ez a nagy tehetség jele. Árpi nagy erővel, eredeti módon játssza Bendegúzt. Ádám a profi, Árpi az eredeti. Ádám a luxusautó, Árpi a versenyautó.

Index: – Ez azt is jelenti, hogy kétféle Bendegúzt látunk majd a színpadon?

BG: – Igen, azt javaslom a nézőknek, hogy nézzék meg a darabot mindkét szereposztásban. Megéri. Mindkét fiú ugyanakkora kvalitás, csak más személyiség.

Index: – A legfrissebb hír rólad az, hogy megpályáztad a Kecskeméti Színház igazgatói posztját. Zalaegerszegen kilenc évig voltál művészeti vezető, és most újra egy vidéki színház vezetését tervezed. Mennyiben lenne más a színházad, ha budapesti lenne?

BG: – Egy budapesti színháznak profilja van, a vidéki pedig népszínház, és én nagyon szeretem a népszínházat. Azt tartom igazi kulturális színháznak. A népszínház mindent játszik, mert a néző ezt várja el tőle. Nekem a Globe Színház az ideám, ahol a vezetők részvényesek voltak, a társulat pedig Shakespeare darabjait játszotta több ezer fős közönség előtt, Burbage volt a sztárszínész, komédiát is, tragédiát is adtak, zenével, látvánnyal, s egyaránt játszottak a karzatnak, a földszintnek és az arisztokratáknak is.

Index: Ez jól hangzik, csak a nehéz megvalósítani.

BG: – Erre minden jó vidéki színház képes.

Index: – Vannak jó vidéki színházak?

BG: – Van köztük jó, és van köztük csapnivaló. Ez a színház vezetésétől függ, és attól, hogyan viszonyul a színház a nézőihez.

Index: – A te színházadban milyen a nézőhöz való viszony, mert sok színház esetében az ember lenézve érzi magát.

BG: – Baj, ha a színház lenézi a közönséget. Hogy tehette volna meg a Globe, hogy lenézi azokat, akik 1 shillinget fizettek a jegyért?! De persze nem csak ez számít. Lehet, hogy egy társadalom kulturálatlan, de nem buta. Viszont ha kulturálatlan, akkor a kultúra munkásai a felelősek azért. Ha nem világosítják föl, ha nem mutatnak neki minőséget, akkor az is marad. Butának nézni viszont nem csak tilos, hanem butaság is. A társadalomnak kultúrát kell adni, és akkor megtettük a dolgunkat. Na, ilyen az én színházam viszonya a nézőhöz.

Index: – Ezek tehát a színházi terveid, de úgy tudom, egy tévéfilm elkészítését is tervezed.

BG: – Igen, a televízió meghirdetett egy pályázatot még élő magyar író már megjelent művének tévés adaptációjára. Egy 23 éves koromban írt novellámat választottam ki, mivel én egy még élő magyar író vagyok.

Index: – És van egy egészen nagyszabású terved is, egy film Hunyadi Jánosról.

BG: – Azt megrendelésre írtam Can Togay-jal, de az amerikai Universal Stúdió megvette a témát, és végül is a saját forgatókönyvírójával íratja meg. Mi elkészítettünk egy 70 oldalas szcenáriót.

Index: – Azzal mi lesz?

BG: – Nem tudom. Elküldték nekem, amit az amerikai író írt, de bevallom, nem mertem elolvasni, mert nyilván egy nagy ökörség.

Index: – Hogyan lehetséges, hogy az Universal éppen ez iránt a téma iránt érdeklődik?

BG: – Tőlük kéne megkérdezni, mindenesetre az biztos, hogy gigantikus a téma: Hunyadi János, a török kor és a nándorfehérvári csata. Olyan drága film lesz, hogy azt Magyarországon le se lehetne forgatni. Bár ha olcsóbb lenne, itt akkor se csinálnák meg, mert Magyarországon az ilyen téma tilos.

Index: – Gondolom, nagyon sajnálod ezt a munkát.

BG: – Nagyon, de én már a Hídember idején megtanultam, hogy a magyar szellemi élet hogyan viszonyul az ilyen témákhoz. Agyonveri, és nem engedi létezni. Nem fér bele a ma uralkodó ízlésvilágba, ezért inkább megvádolja. Egyszerűen tilos ilyen filmeket csinálni. Működik a cenzúra. A most uralkodó ízlés cenzúrája.

Index: – Elégedetlen vagy a lehetőségeiddel Magyarországon?

BG: – Sokoldalú vagyok, így könnyű dolgom van. Hozzászoktam ahhoz, hogy ha valamit nem engednek, akkor elmegyek más felé, és mást csinálok. Szeretnék egy ehhez hasonló filmet készíteni, mert megvannak hozzá a képességeim, csak éppen kihasználatlanok. De már hozzászoktam a pazarláshoz. A képességeim pazarlásához.


Kőváry Ágnes