Veszprémnek, a veszprémieknek szükségük van a színházukra. Nélküle elképzelhetetlen lenne a város, a megye kulturális élete. Hogy ez így legyen évek múlva is, tenni kell, változásokra van szükség – egyre kevesebb állami pénz mellett kell felelni az egyre növekvő kihívásokra. A megoldást, a megújulást a mostani vezetésnek kell megtalálnia.

Az elmúlt években egyre sűrűbben hallottam, hogy előbb-utóbb befogadó színház lesz a Petőfiből, megszűnik az állandó társulat. Szerencsére nem így történt, áll a Petőfi, van állandó társulata, új, frissen kinevezett vezetői. Hogy ezt a helyzetet stabilizálják, megoldják, és előrelépjen a színház, szerintem változásra van szükség, mert rengeteg probléma van a színházi világban, és azon belül a Petőfi életében.

Ott van az állandó, örök probléma, a működtetés nehézsége. Már megszokhattuk, hogy évről-évre kisebb-nagyobb gazdálkodási botrány tört ki a színház falai közül. Mindig kevés volt a pénz, s ezt csak nehezíti az országos tendencia, a kultúra egyre alacsonyabb összegű támogatása. Nem mondják ki – ott fent – minisztériumi szinten, csak szorítják rá a színházakat, hogy találjanak megoldást, vagy zárják be a kapukat. Sajnos ezt a speciálisan működő rendszert, mint a színház, nem segítik külön, csak rájuk vonatkozó törvénnyel. Tehát a meglévő kevésből kell olyat alkotni, hogy egyre több szponzor jelentkezzen a teátrum támogatására. De kevés pénzből jót csinálni nem könnyű feladat.

A képlet egyszerű, kevesebb állami pénz mellett több támogatóra, befektetőre van szükség. Mecénás – vagyis a kultúrát önzetlenül támogató cég, személy – manapság itt a Kárpátok között nincs. Tehát nincs más út, mint a szerkezetei átalakítás. Kevesebb, hatékonyabb, dinamikus, terhelhető, több feladatot is ellátó, a marketing és a PR nyelvét ismerő csapatra van szükség. Le kell szűkíteni a stábot, és megfelelő embereket találni a posztokra. Kisebb színházakban nincs szükség sok vezetőre – és nekik is önmérsékletet kell mutatniuk pénzügyi igényeik terén. Ha már jól megy az üzlet, akkor lehet növelni a vágyakat. Addig nem. A vezetőknek teljes gőzzel, napi 24 órában kell dolgozni a színházért, főleg a kezdeti időkben.

Nem biztos, hogy minden területen egész évben szerződtetett munkatársakra van szükség. Lehet idényre, meghatározott időszakra szerződtetni személyeket, vállalkozásokat. Erre a biztos alapot nyújtó gazdálkodásra, képzett, jól motivált csapatra kell építeni a művészeti munkát – ami vidéken nem burkolózhat lila ködbe. Igényes szórakoztatás kell. Hogy ez mit jelent? Olyan előadásokat, amelyek nem mennek le gagyiba, van üzenetük, és szeretik őket az emberek. Biztos, hogy szükség van operettre, musicalre, vígjátékra, és természetesen a tanító színház szellemében drámára, kortárs drámára. Ha már van erő, van hitel a közönség előtt, be lehet vállalni kísérleti darabokat is.

Ehhez azonban a vendégművészek mellett stabil társulatra van szükség. Nem nélkülöző, egymásra acsarkodó, évente változó színészek együttesére. Differenciáltan jutalmazott, jól fizetett, egymást nevelő, segítő csapatra van szükség. Csapatra, amelyet folyamatosan képeznek, tréningeznek, és segítik őket kiemelkedni, előbbre jutni. Menedzselik őket. Nagyon fontos – és ez minden munkahelyre igaz –, hogy jó szellemiséget kell kialakítani. Nem szabad teret adni a személyeskedésnek, egymás fúrásának, a lejáratásnak.

A fenti feladatok megvalósítása feltételezi a sikeres színházat, ahova elindulnak a nézők és a szponzorok is. Az ő segítségükkel lehet stabilizálni a helyzetet. Veszprémben a jelenlegi vezetők – Bujtor István és Eperjes Károly – jó adottságokkal rendelkeznek. Ismert, elismert nevek szakmájukban, szponzorokat, nézőket vonzó személyiségek. Minden bizonnyal ők is szembesültek a fenti problémákkal, találkoztak a fent leírt kihívásokkal. Nekik kell a Veszprémi Petőfi Színházból elismert, országosan jegyzett, a Balaton, Bakony vidékének kultúráját meghatározó teátrumot csinálniuk. Hogy a lehetőségeikkel, képességeikkel hogyan élnek, hogyan reagálnak a kihívásokra, az az elkövetkező években kiderül.