Egy rádió kultúrműsorában megszállott gyűjtő beszél zenei tárgyú kedvenceinek unikális voltától. Példálózik a nála még fellelhető és precízen regisztrált, becsben tartott és szakszerűen őrzött ritkaságokról. A riporter sejti, hogy nem kap választ kérdéseire, mégis rátér a gyűjtemény összértékére, de firtatja az egyes darabok idő-hozta értéknövekményét is.

Miután az eszmei érték – piaci ár közti különbségben sem sikerül megoldást találni, témát vált. Az őrzés helyéről, lakatokról, rácsokról, kódokról kérdez. A válasz itt is kitérő. A gyűjtő szívesebben beszélne a ritkaságokról, míg nem rálelnek a tévnyomatok témájára. Az a legféltettebb kincs, amin mást lát a szem, mást hall benne a fül. Valahol valaki hibázott és (L)-lisztet írt arra a zacskóra, amiben Dvorzsák voltak… (bocs)

Jónevű, nagydíjas művész alkotott egy nagyot és szépet.
Pompás volt a leleplezés. A szeles időben még a zászlók is megfelelő irányt választottak a lobogáshoz. A nép lelkendezve és csodálattal fogadta a nagyot és szépet. A sajtó feladatának megfelelően színes fényképekkel adta át a pompás avatás hírét azoknak, akik nem voltak ott, így még nem láthatták élőben a nagyot és szépet.

És akkor valaki egy országos lapban megírta, hogy a nagy és szép valóban nagy, de nem makulátlanul szép, ugyanis van azon valami, ami amúgy korrigálható, de mégis tévnyomat-szerű…

És attól a perctől kezdve ezzel a tévnyomatsággal, annak is egy elemével foglalkozott mindenki, még az un. helyi média is. (A tévnyomat amúgy sértő üzenetet is hordoz, de ezt az nem veszi magára, akinek nem inge, és akiben kevés az értelem…)

Internetes oldalakon jöttek fotók a nagyról és szépről. SMS falakra rakták, keresztbe-kasba blogozták a mellette és ellene szóló népi szavakat. Nyilatkozhatott a jó nevű, és annak megbízója. Megszólaltak a kis és csúnya dolgok kedvelői is. Fotózták a nagyot elölről-hátulról. És a nép csak úgy szopta magába a híreket. A fényképekről még azok is megtudhatták, hogy mekkora a nagy és mitől szép a szép, akik amúgy sem a jó nevűt, sem a kultúrát nem fogyasztják.
ÉS KÖZBEN AZ EGÉSZ ORSZÁG A NAGGYAL ÉS SZÉPPEL FOGLALKOZOTT, AMIT NEM TETT VOLNA, HA NINCS EZ A TÉVNYOMATSÁG.
A JÓNEVŰ ÖTLETE ZSENIÁLIS ! …bár az is lehet, hogy valaki valamit csendben el….t !?

Egy dolog viszont nem került a címlapokra.
Hiteles, higgadt kívülálló, elfogulatlan magyarázat, akár ellenmagyarázat, mert az ízlés igenis legyen sokféle. Senki nem beszélt vagy írt izmusról és stílusról, építészeti környezetről, szépségről, nagyságról – csak a tévnyomatságról.

Senki nem méltatta azt, hogy mitől jó a jó nevű, és mitől nagy az életmű, és senki nem kért bocsánatot senkitől. Ha tévednék – mert a keresőprogram 250 találatból sem „adja ki” az autentikus műértékelő, méltató szavakat – bocsánatot kérek.

És még valami: van ennek az életműnek egy másik nagy és szép darabja.
Ezen volt (!) egy pimasz jelentéssel is felruházható gesztus, amit a nép vandál gyermeke (totál elítélendő módon) korrigált. A jó nevű a dolgot újra „kézbe vette” és csendben „lefordította” a jobb ízlés irányába. Ennek a tévnyomatnak viszont (hála a jó istennek) nem volt sajtója, és ha rajtam múlik, ezen a madárnyelvű három soron túl nem is lesz. Gábor Zsazsának van egy nem is kis ördöge, ami azért motoszkál bennem…


D.Z.