Mindig azt gondoltam, hogy egy Csehov-darab alaposan megdolgoztatja a rendezőt, nehéz próba elé állítja sajátos felépítése miatt, darabjai azonban megérik a kemény munkát, hiszen a maguk félrebeszélős módján fontos kérdésekről filozofálnak, nagyon is élvezetes stílusban. Szabó Mátét kerestem meg kérdéseimmel, aki a veszprémi Petőfi Színházban rendezi Csehov Cseresznyéskertjét. A bemutató néhány nap múlva, február 1-jén lesz.

Index: – A Cseresznyéskert olyannyira iskolapéldája a csehovi írásmódnak, hogy nehezen lehetne ennél tovább fokozni a cselekmény redukcióját és az egymás melletti el-beszélést.

Szabó Máté: – Igen, a Cseresznyéskertben maga a „meg nem történés” történik. A klasszikus drámákban a nagy rádöbbenések rendszerint a darab végén esnek meg, ebben a darabban azonban a második felvonás közepén. Innentől kezdve azt láthatjuk, hogyan léteznek tovább a szereplők a nagy felismerés után. Azt viszont, hogy ennek hatására változtatnának az életükön, nem tapasztaljuk: ugyanabba az irányba haladnak tovább, sőt kétségbeesve mennek visszafelé. A cselekmény tulajdonképpen annyi, hogy megtörténik az, amit már a darab elején is tudunk: a cseresznyéskertet elárverezik, s volt tulajdonosai távoznak. A darab tehát látszólag híján van azoknak a látványos elemeknek, melyeknek fel kellene kelteniük a néző érdeklődését. Nekünk viszont azt kell megmutatnunk, hogy ez korántsem unalmas, hogy a banális beszélgetések közepette valójában életünk leglényegesebb dolgai történnek meg.

Index: – A színpadon elhangzó szövegek mögött tehát neked kell megalkotnod azokat a lelki és valós történéseket, amelyek az elhangzó szövegektől sokszor függetlenül történnek. A darab kimondatlan eseményeit is fel kell tárnod, és el kell játszatnod a színészekkel. Nehéz feladat ez egy rendezőnek? Úgy is kérdezhetném: nehéz Csehovot rendezni?

SzM: – Érdekes, hogy ezt nehéznek gondolod, mert nekem erről éppen az jut eszembe, hogy milyen borzasztóan könnyű ez, és itt lényeges szó az is, hogy borzasztóan. Valójában magától értetődő események történnek a szereplőkkel, csak ez a magától értetődőség nincs benne a szövegben. Kicsit olyan ez, mintha egy gombhoz keresnénk a kabátot. Ez a munka emlékeztet arra, amikor improvizációs darabot próbáltam, és nem adtam a színészeknek szöveget. Addig dolgoztunk egy jeleneten, amíg sikerült olyan helyzetet létrehoznunk, amelyben semmi más nem hangozhatott el, csak az, ami a szöveg lett. A Cseresznyéskertet is valahogy így kell próbálni, csak az előző esetben én voltam az, aki meghatároztam a célt, itt pedig Csehov.

Index: – Mi a cél, mi a darab központja?

SzM: – Az hogy, hogyan tudunk változni a világgal. Hogy miként tudunk felnőni, és hogyan tudunk alkalmazkodni egy megváltozott helyzethez.

Index: – Mindebben az a dilemma is benne van, hogy a múlthoz való ragaszkodás vajon elmaradottság-e vagy értékőrzés?

SzM: – Ezt a dilemmát nem lehet eldönteni. Vannak szubjektív és objektív értékek. A kettő küzdelme ez a darab. A gyerekszobába viszont semmiképp nem lehet visszamenni. Ha megmaradna a Cseresznyéskert, ha megmaradna a gyerekszoba, még akkor sem. Ha az embernek el kell válnia bizonyos szubjektív értékektől, sokszor regresszióval reagál. A Cseresznyéskertben egy kétségbeesett asszony tér vissza saját gyerekszobájához. A körülötte lévő megszokott világot egy hajszál választja el a megsemmisüléstől, de ő nem fogadja el azokat az érthető és ésszerű érveket, melyek a változás oldalán állnak. Ez egy nagyon éles helyzet, és semmiképp nem eleve eldöntött, hogy ki képviseli az értéket. Kényes szituáció, ahol nem az a kérdés, hogy valami értékes-e vagy nem, hanem az, hogy hogyan mentjük át a múltat a világ által teremtett új helyzetben.

Index: – Ezeknek a kérdéseknek tragikus felhangjai vannak, a darab mégis komédia.

SzM: – Mégpedig egy nagyon mulatságos történet. Ez egy attitűd, amit a színésznek és a rendezőnek muszáj felvennie, és amivel valószínűleg Csehov is dolgozott. Rémes helyzeteket írt le, de mosolyogva tette. Mindabból, amit elmondtam, nem azt mutatja meg, hogy ez mennyire drámai. A szereplők túlélési kísérleteit, azt, ahogyan az utolsó pillanatig próbálnak egy lehetetlen helyzetben létezni, egészen addig a pontig próbálja fokozni, amíg ez anakronisztikussá, majd végül szinte parodisztikussá válik. Semmiképpen nem szeretném a darabot erőszakoltan humorossá tenni. Az egész olyan, mint egy tánc: egyszerű mozdulatokból áll össze az a koreográfia, ami a külső szemlélő számára élvezetes, mulatságos. A Cseresznyéskertben az események egyrészt emblematikusak, szimbolikusak, másrészt viszont alapvetően realista pillanatokból épülnek fel. Nem gondolom, hogy előre hirdetnem kellene, hogy ez egy komédia. Rémesen egyszerű dolgok történnek, csak éppen a tárgyak, az ismétlődő események, gesztusok és mondatok egy idő után összeállnak egy olyan rendszerré, mely kiadja a darab humorát.

Index: – Mindez milyen miliőben zajlik majd? Milyen megfontolások alapján készül a díszlet, a jelmez?

SzM: – Az elmondottaknak megfelelően egyszerre lesz valódi és egyszerre álomszerű, kicsit a képzelet és a valóság világa együtt. Valódi tárgyak és valódi falak között zajlik a történet, de a látvány is kicsit túllép majd a realitáson. Minden magyarázható földhözragadt módon is, de biztosítani kell egy magasabb szintű rálátásra, értelmezésre való lehetőséget is.

Index:– A próbán azt mondtad a színészeknek, hogy ez a jelenet így és így jobb, mert azt látod, hogy jobban érzik benne magukat. Mit jelent ez a mondat? Hogyan dolgozol a színészekkel?

SzM: – Nagyon szeretem a színészeket. Érdekel, mit gondolnak. Fontos, hogy értsék és szeressék, amit csinálnak. Egy mondatról, egy pillanatról, egy tekintetről órákat lehet beszélni, és találni is kell rá lehetőséget. Nekem persze meg kell húznom ebben egy biztos határt, hiszen a másfél-két hónapos próbafolyamat végén meg kell születnie egy kétfelvonásos előadásnak. A dolognak ez a kettőssége nagyon magas szintű kommunikációt igényel, ami egy összeszokott társaságban könnyebben megy, én viszont most érkeztem ide. Nagyon vonzó az, hogy mindenki feltárhatja, mit lát a dolgok mögött, de nekem pontosan meg kell határoznom, hogy meddig lehet ebben elmenni. Senki nem lát A-tól Z-ig, de nekünk A-tól Z-ig kell egy világot létrehoznunk. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az ember mindig úgy fejez be egy próbafolyamatot, hogy abban még rengeteg lehetőség maradt, de egyszer eljön az idő, mikor az éppen aktuális tudásunkkal tovább kell lépni.

Index: – Mikor néhány hete kérdeztem a színészeket, hogyan mennek a próbáitok, azt mondták: „Iszonyú jókat beszélgetünk!” A közös elemzés csak Csehov darabjai esetében ilyen fontos neked?

SzM: – Nekem mindig fontos, hogy a színész elmondja, mit gondol; még akkor is, ha nem tudja jól megfogalmazni, de az sem zavar, ha valamit nálam pontosabban mond ki. Ehhez nyugodt, szeretetteli légkör kell. Csehovnál pedig különösen fontos ez, mert az élet halna meg, ha eleve eldöntött dolgokkal dolgoznánk. Olyan ez, mint József Attila mondata: „A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd.” A törvény is jelen van a darabban, de a lét dadogása is ugyanolyan fontos.

Index: – Mi volt az első gondolatod, mikor felkértek a Cseresznyéskert rendezésére?

SzM: – Hogy az a világ, amiről beszélünk, több annál, mint ami látszik, és hogy ezt meg kell mutatni. Hogy az három dimenzióban, kézzel foghatóan megtörténik-e, vagy csak a képzeletben születik meg, azt még nem tudtam. Csak azt, hogy muszáj egy nagyon gazdag világot megsejtetni, és megmutatni a találkozását egy radikálisan másmilyen, de szintén nagyon gazdag világgal.

Index: – Választottál volna Csehovot magadtól?

SzM: – Igen. A főiskolán rendeztem Csehovot; a Három nővér harmadik felvonását. Nagyon örültem a Cseresznyéskertnek. Kicsit úgy éreztem, mintha a sivatagban egy oázisra találnék. Hihetetlen hiány van az ilyen darabokból. A szöveg és a valódi tartalom közti távolságot soha egyetlen darabban nem találtam meg ilyen erősen. Fantasztikus, hogy ez milyen hatalmas távlatokat nyit. A dolgok a valóságban is így működnek: amit mondok, az nagyon távol áll a valódi helyzettől. A valóság förtelmesen változékony, és ezt csak a színház tudja megmutatni pontosan.


Kőváry Ágnes