Jeff Dunham egyre népszerűbb a stand-up comedy műfajában, emellett hasbeszélő is. Mostanra az egyik legkeresettebb előadó, évente már 250 alkalommal is fellép szerte az Államokban. Legfrissebb műsorát, a Spark of Insanity-t (Az őrület szikrája) elemezve próbálok rájönni sikerének titkára. (A műsor pluhinak és mfrankynek köszönhetően immár magyarul is élvezhető.)

Ami nem is olyan egyszerű. Bár „Az őrület szikrája” jól felépített, profi műsor, és Jeff Dunham is tehetséges előadó, jól bánik nézőivel, hasbeszélő képessége tízpontos, és bábjai is tökéletesek, a közel 80 perces műsor alatt mégis csak néhányszor röhögtem fel hangosan, inkább csak mosolyogtam. A poénok ugyanis erősen középszerűek. Egyértelmű, átlagos, klisékre épülő viccek, a kifinomultság hiányával, ám annál több fingós, szaros, pisis beszólással. No, nem trágáran, de akkor is. Persze nincs nekem semmi bajom a fingós humorral, jó is az, de nem fogom tőle a térdemet verdesni, harsány kacaj közepette.

Akkor hát mi a titka? Két nyomós érvet tudnék felhozni, ebből az egyik a politika. „Megtisztelő fellépni ebben a színházban, a világ legnagyszerűbb országának, az USA-nak fővárosában…” kezdi a műsort, hogy ezzel is rögvest elnyerje minden lelkes hazafi szimpátiáját. Jellemző az is, amikor a benzinzabáló Hummerjét említi, meghatottságtól elcsukló hangon, a közönség pedig lelkesen éljenzi. „Ez az, haver, mi is leszarjuk, hogy mennyi mocskot pöfög ki, minket se érdekel, hogy egy olajfúrótorony éves kitermelése kell az üzemeltetéséhez, és hány országot kell lerohanni ugyanezen fúrótorony megszerzéséhez! Mondd meg a köcsög, nyavalygó, háborúellenes, nem-hazafiaknak! ” Majd sír egy keveset a gázolaj árán (ami persze kábé feleannyi, mint nálunk), majd szapulja az energiatakarékosabb Priusát. És amikor elsüti az első buzipoént (kábé az ötödik percben), majd egy kis Clinton-élcelődést, már be is lőhetjük politikai hovatartozását. Márpedig egy fél-USA is 150 millió nézőt jelent.

A másik érv Dunham sikere mellett valahol szintén a politika, ez pedig a terrorizmus. Egyik, nagy sikernek örvendő figurája ugyanis Ahmed, a halott terrorista, akit a youtube-on közel 18 millióan néztek már meg. Ahmed valaha öngyilkos merénylő volt, ennek köszönhetően nem több egy jól kisuvickolt csontváznál (a báb eredetileg egy halloween-kellék volt), némi turbánnal és szakállal. Gülü szeme van, amellyel kiválóan tud mérgesen nézni a közönségre, miközben azt üvölti, hogy „Csendet! Megöllek! ”. A közönség pedig röhög. Nem is annyira Ahmed bénaságán, amiért a túlvilágra kerülve valószínűleg nem várja 72 szűz (vagy ha mégis, nem biztos, hogy csajok lesznek), vagy mert Walter (Dunham egy másik bábja) a közös bőröndjükben gyakran intéz ellene fingtámadást. Sokkal inkább azért, mert lehetőségük van szemtől szemben kiröhögni azt a figurát, akitől már évek óta rettegnek, aki fenyegeti országukat, aki miatt háborúznak, aki miatt félnek repülőre ülni, és aki ott leselkedik mindenhol, hogy tönkrevágja a nagy amerikai álmot. Nincs is annál jobb, mint szórakozni az ellenségen. Röhögni pedig egészségesebb, mint szorongani.