Néhány éve egy okos politikus néni olyat talált mondani, hogy az interneten alig van használható információ, és mindenki csupán pornóképek nézegetésére használja. Nem becsülve le az internet napi pornóadag hozzájutásához nyújtott segítségét, ki kell mondanunk, hogy a fenti megállapítás égbekiáltó baromság. Vitába szállni épp ezért felesleges, ám soha nem árt, ha bemutatunk sok-sok ellenpéldát. Ebben az esetben azt kutattuk, mit lehet találni a Mikulásról.

Baromi sokat. Mint az közismert, az interneten szinte minden fent van, nem lehet ez másképp egy olyan bejáratott alakkal sem, mint a Mikulás (Télapó, Santa Claus, nevezzük bárhogy). Így aztán a temérdek szemétől… izé, információból csak szemezgetni lehet, és abban is biztos vagyok, hogy a legértékesebb kincsek felkutatására hónapok sem elegendőek.

Szokásunkhoz híven, kezdjük a komolyabb témával, azaz kutassuk fel Mikulás eredetét, ami nem könnyű, mivel a világ számos pontján homlokegyenest más időpontban bukkan fel pirosruhás alakja, és eltérő módon ünneplik, igen nehéz kihámozni az igazságot. Abban biztosak lehetünk, hogy ennek is ősi és pogány eredete van, mint azt a húsvéti nyúlnál is láthattuk, majd ez mosódott össze – vagy passzintották össze – az ismert Miklós püspök legendájával, amiből kettőt is találtam, az egyik az ismertebb, miszerint az ablakon hajigált be némi aranyat egy szegény család gyerekeinek, a másik viszont már kacifántosabb, és horrorisztikusabb.

„Két fiúcska egykor a messze Ázsiából Myrába ment, ahol Miklós akkoriban püspök volt, s a szent életű férfiú áldását akarták megnyerni. De későn este érkezvén a városba, egy vendéglősnél szálltak meg, aki pénzt látván náluk, kapzsiságból, feleségével egyetértve, éjjel orozva meggyilkolta őket, és a füstölt hús közé, egy nagy kádba rejtette hulláikat. Másnap a püspök, akinek Isten e gonosztettet álmában tudtára adta, elment a vendéglőshöz, szemére lobbantotta bűnét, amire, a gonosztévő – feleségével együtt – térden állva esdekelt bocsánatért. A püspök e töredelmes vallomásra fel is oldozta őt, a két gyermeket pedig csodatévő erejével feltámasztotta, és óhajuk szerint megáldotta. E csodatételre vonatkozik a szentnek az az ősrégi ábrázolata, melyen a teljes püspöki díszben álló tisztes aggastyán mellett egy alacsony kádat látni, ahonnan két – vagy némely képen három – gyermekfő kandikál ki. Ennek a képnek a félremagyarázásából keletkezett az a hiedelem, mintha a jókat jutalmazó püspök a rossz gyermekeket puttonyban vinné – vagy vitetné – büntetésük helyére. E célra utóbb – az így félreértett monda teljes kialakulásakor – már egy kísérő is került melléje: a puttonnyal vagy zsákkal járó Krampusz, akinek ábrázolását a középkor derekán már tipikussá vált ördögképek mintájára szabták.” (Katona János: Folklór-Kalendárium)

És ha már Krampusz, a Wikipédia vonatkozó oldaláról megtudhatunk olyanokat is, hogy milyen fura neveken nevezik (például a svájciaknál Schmutzli), milyen hagyományok kötődnek alakjához, vagy miként ábrázolják a különböző kultúrkörökben. És ha kissé közelebb áll szívünkhöz a szőrös-szarvas ördögivadék alakja, mint a nyájas Hószakállúé, akkor ezen az oldalon (többek között) csodás régi képeslapokat láthatunk róla. Ugyanakkor az internet hiányában talán sose szereztünk volna tudomást az „Elves” című, abszolút B-kategóriás filmremekről, amelyben néhány felelőtlen tini feléleszti a nácik egykori titkos fegyverét: a Krampuszt!

A Télapó kapcsán szó kell essen a különböző őt dicsőítő dalokról, ám most hagyjuk a „Hulla pelyhes”-t, és lássunk valami egészen mást. Mindig is bírtam a nagydumás csajokat, ezért is kedvencem Sarah Silverman, az igen szabadszájú komikus, aki megajándékozott minket a „Give the jew girl toys” (Adj a zsidó lánynak játékokat) című fülbemászó, könnyen énekelhető nótával, amelyben a Mikulást vádolja antiszemitizmussal. A videó is mókás, tessék megnézni.

A végére maradt a könnyed szórakozás, azaz a játékok.

A sztrádaépítés kemény meló, legalább annyira, mint lesiklópályát tervezni Télapó szánjának, amelyre ebben a játékban van lehetőség. A pályának nem csak arra kell alkalmasnak lennie, hogy a Kaporszakállú kellő lendülettel suhanjon át a célzászlón, hanem útközben még az ajándékokat is fel kell szedegetnie. Inkább idegesítő, mint szórakoztató játék, virgács helyett küldjük „szeretteinknek”.

Ami viszont igazán klassz és szórakoztató játék – melyben levezethetjük a karácsonyi vásárlás és az egész hajcihő okozta minden frusztrációnkat – az az Xmas Bash! A játékban Santa Claus – vagyis a WBMA lappföldi nehézsúlyú címért versengő öklözője – és Frosty – a WHWC izlandi nehézsúlyú bajnoka – küzd meg egymással, hogy eldöntsék, ki a legkeményebb csávó a végtelen hómezőkön. A bunyó (nagyjából) szabadfogású, vagyis az ütés és rúgás mellett szinte minden megengedett. A szinte minden Claus esetében a „Szélmalom” fantázianevű ütéssorozatot, valamint a keményre fagyott sapka hajigálását jelenti, Frosty esetében pedig a „Buttzooka” elnevezésű titkos fogást, amelyet csakis a hóemberek kiválasztottjai ismernek. A játékban lehetőség van a gép ellen küzdeni, de akár egy barátunkkal is összemérhetjük tudásunkat, ha sikerül megegyezni, hogy ki legyen Santa, és ki Frosty.

Nem maradt más hátra, mint mindenkinek sok csokit és ajándékot kívánjak e napra, és minél kevesebb virgácsot. Ja, és éljenek a Miklósok!