Amikor külföldre megyek, mindig átfut az agyamon, hogy vajon lesz-e majd honvágyam, és ha igen, mikor? Elgondolkodom, hogyha az ex(nagy)Magyarország területére utazom, milyen lesz megint külhonban anyanyelvet hallani? Egyszerre leszek ősmagyar és elkurvult hazai. Aztán kiérve az egész tök mindegy. Mások a viszonyok.

A kísérőnk Nyitra hallatán húzta félre a száját. Oda nem kéne menni. Na, nem azért, mert biztosan szétverik a fejünket a szlovákok, ha nem beszéljük a nyelvüket a kocsmájukban, de megeshet. A Hedvig miatt, meg minden. Hisz’ tudjuk, na. Mostanában nem kéne, de mindegy. Magázás. Nem mentünk.

Dunaszerdahely? Ja, az még jó, oda mehetünk. Mentünk is. Magyar zene, magyar kocsma, szlovák sör, tíz darabos cigi, Tátra tea. Csak magyar hangok, semmi keveredés, a kocsmáros kedves, nagydarab kancsal gyerek, szereti a Kispált. Tegezés. Maradtunk volna…

Hazafelé esténként Tesco, mert ott olcsó a Becherovka meg a Bororvička, a sörről nem is beszélve. Továbbá van stangli, meg diákok a pénztárban, akik csak szlovákul beszélhetnek, de elköszönéskor becsúszik a szívesen, meg a viszlát. Ja, és persze ugyanaz a fantasztikus karácsonyi csillogás várt, mint itthon. A feleség. Kicsit unalmas…

Reggelinél, ebédnél, vacsoránál szívélyes vendéglátók, tiszta szívvel, jó humorral megáldott népek – akik könnyezve, de kinevetik ezt az egész politikai, személyeskedő undormányos világot, és gyönyörűen beszélnek magyarul. Akik megszokták, hogy ha kell valami, azért tenni kell, és azt is, hogy az Anyaország néha ottfelejti az oviban a kölkét. Jól játszanak. A kissebség. A szerető. Akit nem tudsz elfelejteni.

Szlovákia. Gyermekkorom síparadicsoma. Deli csoki és síoverál alatt átcsempészett melegítők. Még jó, hogy az akkori viszonyokra nem emlékszem, csak arra, hogy eltörött a lécem. Vagyis arra igen, hogy akkor csak a medvétől kellett félni, meg a csúszós utaktól. Én, az elkényelmesedett hülye honi, akit nem nyomorgat más nemzet, és így van ideje a saját fajtájával szórakozni. Remélem ők, ott kinn tudják, hogy igazából ezek a legrosszabb viszonyok: magyar nemzeti kisebbségnek hinni magadat a magyar nemzeti összességben.

„Tudja-e, hogy Magyarország kikkel határos?!”
Levegőt sem tudtam venni, máris megválaszolta:
„MAGYAROKKAL!” – mondta, és jól a szemembe nézve folytatta: – „Hát, ezt üzenem mindenkinek haza!” (forrás: www.varga.hu, A NEMZETI HÍRHÁLÓ cikke, 2006. május 24.)