Ha rockzene, akkor az Alagsor Várpalotán. Ebben az évben már másodszor tette tiszteletét a Team Rock Band a környék egyik legjobb rockkocsmájában. Most is hoztak vendéget magukkal: míg tavasszal a Karthago-frontember, Takáts Tamás kísérte el őket, ezúttal Vikidál „Koppány” Gyula csatlakozott hozzájuk néhány dal erejéig.

A múltkori koncerthez képest újdonságnak hatott, hogy három új dallal (Szocializáció, Nézz hát engem, Táncol a tűz) indítottak a srácok, amiből az utolsó, sodró lendületű darab különösen jól sikerült. Nagyszerű kezdés volt Aztán még jobban felforrósodott a hangulat, amikor Radics Béla nótái jöttek: a közben alaposan felduzzadt közönség együtt énekelte Kósa Zsolttal a Gitárkirály legendás szerzeményeit, ahova még egy sajátot, az Emberi szóval című szép emlékdalt is becsempészték. Az első szett befejezése előtt pedig bíborszínűre festették a hangulatot, hiszen a Nagy Előd, a Deep Purple darabjai voltak terítéken: Zakatolt a Black Night és a Highway Star, egy kis jazz-blues, a Lazy lazázott, majd legvégül a Dráma, a Child In Time tett pontot e félidő végére. De hadd mondjam el, elakadt a lélegzetem, amikor Zsolt minden erőlködés nélkül hozta a háromlépcsős szopránsikolyt, Bajzát Feriről pedig teljességgel elhittem, hogy két percig ő Ritchie Blackmore, annyira hitelesen idézte a virgázó, hosszú gitárszólót.

A szünetben két korsó sör között arról beszélgettünk, hogy ezt a fenomenális hangulatot lehet-e még fokozni, és hát Vikidál Gyulával is váltottunk néhány szót a zenéről, a zenéről és a zenéről. És kérem, lehetett emelni a hangulatot. Nem szakadt meg a lendület, persze ekkor már Koppány evilági helytartója is beállt a srácok közé, és együtt nyomták Radics talán legjobb dalát, a Zöld csillagot, és az emlékdalt, a Zöld a bíbor és a feketét. Sajnos ez a dal megint aktualitást kapott, hiszen a Kapitány néhai dobosa, Váradi „Vadölő” László, november 8-án elment ebből a világból. A végére tartogatott P. Mobil dalok – persze, Gyula énekével – szinte megidézték a hetvenes évek második felének nagy koncertkorszakát. Ekkorra mindenki állt – földön, padokon, asztalokon, bárhol –, a hangulat pedig eufórikus volt.

Valószínű, a hely is közrejátszik, de azt hiszem, a zenekar nagyon kitett magáért ezen az estén. Feri mellett a tesó Zsolt is nagyon elemében volt a billentyűs-park mögött, remek szólókat produkálva. A ritmusszekció, a két Csaba – Csíkos és Erdélyi – dob és basszusjátéka nagyszerűen összetartotta a muzsikát, és tény, hogy Kósa Zsoltnak feltétlenül Magyarország legjobb rocktorkai között a helye. Tetszett a társaság tavaszi produkciója is de ez a koncert körökkel lehagyta azt. A Team Rock Band kiváló klubzenekar, de azt hiszem, teljesítményük ennél többre jogosítaná őket, bár az is igaz, ő ott tartják a rockot, ahová igazán való.

Fotó: Nagy Endre