Az Öreg közel két méter magas, bajuszos, mosolygós, nagydarab, mint egy jófej óriás. A Gyerek maximum százhetven, zömök, de szőkés, zárt-szájú, és legfeljebb vigyorogni tud. Az Öreg a Gyerekre hagyja a kocsmát, mert már unja a hétvégén tucc-tucc zenére hőbörgő hülyegyerekeket, csak hétköznap esténként néz be, hogy mi a pálya. Na jó, meg hétvégén, mert a puszta megjelenésétől helyreáll a rend.

Mert ugye nem könnyű. Megfáradt az Öreg. Egész életében vendéglátózott, ilyenkor az ember már nagyon türelmetlen bír lenni, ha idiótákról van szó. Majd a Gyerek csinálja. Igen, csak az ki is mutatja az utálatát. Pedig csak pár éve áll a pult túloldalán.

A helyzet súlyossága leginkább a pizzán mérhető. Ha az Öreg jelen van, és az ember kér egy magyarosat, mert ugye azon van a legtöbb jó, akkor az egyetlen kérdése, hogy csípős legyen-e a paprika rajta? Aztán hátrasétál a konyhába, összedobja, kijön, majd megkérdezi, mit szólnál egy sörhöz, amíg készül az étel. Beszélget, mosolyog, ő is megiszik egy sört, és már kész is a pizza.

A Gyerek, az katasztrófa. Téma még mindig a magyaros pizza. „Magyaros? A faszom, az, bazzeg. Nincs. Na jó, van, csak tudod, hogy utálom csinálni. Miért? Mert ahhoz minden szart elő kell szedni a hűtőből, aztán mindenki ilyet kér. A faszom. Mikor lesz kész? Minimum háromnegyed óra. Mert közbe jönnek ezért meg azért, cigi, sör, tudod. A faszom. Leszedem ezt a szart a tábláról, aztán szarok a magyaros pizzára. Majd esztek ropit.”

A vendégek (a Gyerek korosztálya)? „Ú, nincs az Öreg? Be se megyek, bazzeg. Ez a nagyképű majom Gyerek azt hiszi, azért, mert az ölébe hullt a kocsma, már mindent leszarhat. Hát nem. Figyu, menjünk inkább át oda! Én ide be nem megyek.”

Így múlik el a világ dicsősége.