Pribil Gyuriról a zeneértőknek a Kimnowak, Ferenczi Gyuriról pedig a Herfli Davidson jut az eszükbe, pedig a két zenész anno együtt játszott az S-Modellben, amely a ’90-es évek elejének pezsgő klubéletében az egyik legnépszerűbb zenekar volt. Most úgy látszik, újra összeáll a banda. Az S-Modell „visszatéréséről” a Veszprémben élő Csibi Tamás basszusgitárossal beszélgettük.

Index: – Mi inspirált benneteket arra, hogy újra életre hívjátok az S-Modellt?

Csibi Tamás: – „A párhuzamosok a végtelenben találkoznak” – hogy énekesünk, Kőszegi Zsolti szavait idézzem. Most alakult úgy mindegyikünk élete, hogy újra foglalkozzunk ezzel az üggyel. A többi „véletlen” találkozások dolga volt. Talán az indította el a folyamatot, mikor a Ferenczi Gyurival az Old Mans-ban vendégként játszottam. Akkoriban az ős S-Modell dobos, a Gilián Gabi játszott nála. Nagyon élveztük az örömzenélést, és leültünk májmérgek mellé megbeszélni, hogy miként tudnánk újra együtt muzsikálni. Ezek után minden út a „régi” tagok felé vezetett. Zsoltit már említettem, személyében kitűnő énekest és rendkívüli zenei alázattal bíró embert ismertünk meg már anno is. Mára sem változott, csak a hangja lett mélyebb, jobb. Pribil Gyurihoz is egyenes út vezetett: egyszerűen senki nem ért még a nyomába sem, akikkel próbáltunk zenélni, igaz akkor még nem is feltétlen az S-Modellben gondolkodtunk. Ő gőzerővel nyomja a Kimnowakot, de szerencsére a régi bandája is simán belefér az idejébe. Gyuri a Kimnowakban dolgozik együtt Nagy „Liszt” Zsolt billentyűssel, aki nem véletlenül kapta becenevét. Emberileg és szakmailag is magától értetődő volt, hogy a „zongorilla” bekerüljön az S-Modellbe. Így lett teljes a társulat.

Index: – A huszonegyedik század technicizált világában aktuális a blues műfaj?

CsT: – A blues sosem veszti el aktualitását. Miről szólnak a blues számok? Eltűnt-e akár egy is azokból az örök emberi problémákból vagy érzésekből? Az igaz, hogy a bluesnak már rég nincs bőrszíne, ahogy Eric Clapton mondta, hiszen fekete népzenéből világszerte elterjedt része lett az örök emberi kultúrának. Kelet-Európában újra népszerű a jazz, a blues, sorba nyíltak a kocsmák, klubok, amelyekben helyet kapnak a blues muzsikusok. Mi magyarok ebben is szerencsétlen kivétel vagyunk. Szokás szerint.

Index: – Muddy Waters egyszer azt mondta: az tudja játszani a blues, aki meg is éli. Mit gondolsz erről?

CsT: – Bluest játszani csak az tud, akinek van még lelke, akit az élet megráncigált egy hangyányit, aki legalább egyszer a vesztes oldalon állt. Nem véletlenül vált ez közhellyé. Mi sem vagyunk ez alól kivételek. Vállalkozói mentalitással ezt nem lehet csinálni.

Index: – A blues általában nem épp vidám műfaj, a dalok többsége az élet sötét oldaláról mesél. Nálunk Takáts Tamás egy vidámabb oldalról, Hobo intellektuális aspektusból szemléli a műfajt. Mi a ti álláspontotok?

CsT: – Keith Richards módjára nem filozofáltunk sokat a definíciókon. Egyszerűen hallgatjuk és műveljük ezt a zenét. A többi bandától talán az különböztet meg minket, hogy a rock & roll erőteljesebb nálunk, mint általában. Persze nem rock-bluest játszunk, az nem a mi asztalunk, hanem az autentikus Chuck Berry, Bo Diddley és persze a Rolling-féle vonalat élő, nyers hangzással. Ez ennek a műfajnak a legnyersebb, ha úgy tetszik, a legbulisabb vonala. De játszunk akár funky riffeket is, ha úgy alakul. Nálunk nagy fontosságot kapnak a szabad improvizációk, a hangulat- és dinamikaváltások egy számon belül is – a teljes repertoárban. Az alkotói szabadság Pribil Gyurinak mindig is nagyon fontos volt, de ezt mindig összhangban tartja a mindenkori közönség reagálásával, hangulatával. Szóval nálunk a kulcsszó a közös zenélés öröme és szabadsága. A műfaji határokra már amúgy is nyugodtan búcsúcsókot lehelhettünk. Csak jó és rossz zene van, nem igaz?

Index: – Van-e magyar blues? Melyek a sajátosságai?

CsT: – Ebben az országban mindig is jobb muzsikusok termettek, mint általában a környezetünkben, igaz volt ez a blues-ra is. Igazából nem tudom, hogy most mi a helyzet, nincs lehetőségem arra, hogy az ország megmaradt klubjait, kocsmáit járjam. Ezen a környéken viszont tudom, hogy vannak nagyszerű zenészek, akik érzik a bluest; Peresztegi Csabi az MCS-ből, Nagy Gergő a Session-ből vagy akár Csoki az LGT emlékzenekarból, hogy most csak hármat említsek. Nyilván vannak mások is, a fent említett három úrral viszont volt szerencsém együtt játszani. Nagy dolog lenne, ha össze lehetne hozni egy rendszeres jam session-t a helyi és vendégmuzsikusokkal. Az végre nem a bepunnyadt, kötött rockos ál-blues zene lenne, hanem amit az igényes közönség is szívesen hallgatna meggyőződésem szerint.

Index: – Milyen lehetőségei – koncert, lemez – adódnak az S-Modellnek a jövőben?

CsT: – Te is ebben az országban élsz, pontosan tudod, hogy mi a helyzet… Természetesen a bulik szervezése „ezerrel folyik”, a környéken Várpalotán leszünk láthatók, ha minden igaz, ezt szintén most intézzük. Többet sajnos felelősséggel nem mondhatok. Mindenhova megyünk, ahol szívesen látnak, és a körülmények megütik a minimumot. Van még azért pár hely, ahol szívesen látják ezt a zenét: nyomjuk a bluest, aztán majd lesz valahogy.