„Tihany – Hét mentőautóval vonultak a helyszínre egy konferencia személyiség-, illetve közösségfejlesztő tréningjének, az úgynevezett tűzön járásnak a sérültjeiért.” – olvashattuk a www.naplo-online.hu oldalon október 22-én, hétfőn. Vicces. Nincs egy hónapja, hogy tűzön, azaz parázson jártam. Egyáltalán nem fájt. Nem égetett. Sőt. Gyógyított.

A tűz szent dolog. Közhely, de lehet a barátunk és az ellenségünk is. Ha az előbbit szeretnénk megélni, nem lehet ész nélkül, telitalppal beletaposni az ő birodalmába. Nem lehet divatból, vagányságból, kitalált, ál-világmegváltó célokért parázsra lépni. Mert megéget. Persze fejleszti a személyiséget, növeli az önbizalmat, csapatot épít, és új energiákat is adhat.

Csak ehhez tudás is kell. Felkészülés. Lelkileg – leginkább. Tudatosan. Vezetővel, de mégis egyedül, magunkkal elszámolva. Pontosan ismerni a miértet. Részt venni a parázs előkészítésében, már akkor mélységesen tisztelni, amikor még hatalmas, pattogó, lángoló tűz.

Csak úgy fejleszthet személyiséget, ha az tisztában van saját magával. Azzal, mit szeretne a tűztől, mit kíván ki- vagy beégetni. Csak akkor növel önbizalmat, ha először megtanít megküzdeni magunkkal. Mindazzal, amik valóban vagyunk: a tűztől, parázstól ösztönösen félő elmével, az éghető testtel, de a megújulni vágyó lélekkel is. Ez pedig igen nehéz feladat.

Csapat pedig akkor lehet egy közösségből, ha az előbbiekben támogatni tudják egymást, mégpedig önzetlenül. Őszintén, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Az őszinteség. Beismerni a félelmet a tűztől, aztán tisztelni, elengedni a félelmeket, és átmenni a parázson. Csak így adhat új energiát, és ekkor nem éget.

Ez persze így hülyén hangozhat annak, aki még nem járt parázson, főleg felkészülten nem. De mérges vagyok a tihanyiakra, és sajnálom is őket egyben. Ha nem volt, aki felkészítse őket, előkészítse a tüzet, akkor azért. Ha volt, és ennek ellenére történt meg a dolog, akkor azért.

De hálás vagyok a Lelkimesternek, a Tűzmesternek és annak a Közösségnek, akikkel a parázson járást élvezetes, örömteljes, felszabadító és összekötő dologként éltük meg. Állítom, hogy ezt egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia. Őszintén, tisztelettel, szeretve a tüzet. Ennyi.

„Táncolj a tűzön át
Táncolj a tűzön át
Nincs baj, ami fáj
Nincs gond, ami vár
Csak táncolj a Tűzön át
És megtisztít a Fény
És a Fénynek szent tüzén
Majd elég a Rossz
És minden gonosz
Csak táncolj a Tűzön át” (Ákos)