Kellemetlen, ha egy mű címéből azonnal ki lehet találni a történetét, kezdéssel, befejezéssel együtt. Tommy Lee Jones első rendezését mégis megmenti a kudarctól magának a rendezőnek a személye, s az, hogy nem csak ő hozza össze, hanem hogy ő maga is szerepel benne.

Menti még a címet, hogy a mexikói, dél-amerikai területeken – s egyáltalán Amerika spanyol nyelvű közösségeiben –, nemcsak hogy mélyen szimbolikus jelentésük van az ilyen és az ehhez hasonló felírásoknak, hanem hogy maguk a címek is már egy-egy történetet mesélnek el, kész balladák. Ennek a filmnek a nevezett alakjáról – még ha kitalálható is, hogy szerencsétlen bizony háromszor lesz eltemetve, azon kívül, hogy valóban jól hangzik a neve – sok mindent nem tudunk meg.

A film története szerint egy mexikói feketemunkást csúnya baleset ér, és gyilkosa – ahelyett hogy feladná magát a helyi seriffnek – megpróbálja elföldelni a holttestet. Helyi vadorzók azonban felfedezik a testet, és elindul Melquiades-szel mindaz a kalamajka, ami végül is a film cselekménye lesz.

Rendezőként nem teljesen ez az első munkája Tommy Lee Jonesnak. Készített ő már egy tévéfilmet hasonló vadnyugati témában, volt rá már lehetősége korábban is, hogy ne csak színészként kóstoljon bele a western világába. A western-filmek hagyományát folytatja ez az alkotás is, ha ugyan westernek nevezhetjük a napjainkban játszódó vadnyugati filmeket is. Az Egyesült Államok mexikói határszakasza témaként már sokakat megmozgatott. Jones hősei Amerikából mennek Mexikóba, hogy különös küldetésüket teljesítsék.

A korosodó farmer, Pete (Tommy Lee Jones), elfogja meggyilkolt barátjának a gyilkosát, Nortont (Barry Pepper), és Melquiades holttestével hármasban nekivágnak a határnak. Pete céljai nem teljesen egyértelműek, de ahogyan a történet elmondásából egyre több mindent tudunk meg a meggyilkolt férfiról és barátjáról, sejthetővé válik, hogy valamiféle tiszteletadási procedúrába próbálja belerángatni az öreg marhapásztor az ifjú marhát.

Ami szerintem lényegesebb hiányossága a filmnek, hogy az egyes epizódok nincsenek igazán jól elkülönítve egymástól. A két férfi találkozása, közös történeteik ugyan bemutatásra kerülnek, azonban sem a megismerkedésnek, sem pedig a barátság kialakulásának nincs meg az az íve a filmben, ami a két ember életét összekötötte, kettőjük sorsát eggyé is alakította. Bár valóban nem szeretem a hiperérzelmes epizódokat, itt mintha éppen ezek hiányoznának. Persze egyáltalán nem rossz, ahogyan a történet megpróbálja elénk tárni a két ember életét, az egyes váltások, epizódok mintha mégis következetlenül és aránytalanul követnék egymást. Ami még ezeknél is nagyobb baj, hogy egyes részek borzalmasan sablonosak, klisészerűek.

A színészek játéka azért sokat ment az alkotáson. A főszereplő Tommy Lee Jones Pete-je és Barry Pepper Norton-ja külön-külön is kitűnő karakterek, de így együtt még szórakoztatóbb, még üdítőbb látványt nyújtanak.

Ami engem igazán meglepett ebben a filmben, az az, ahogyan bemutatja azokat az apróságokat, amiktől az egyszerű életet élő amerikai polgárok életébe egzotikumot, változást vitt a délről jött ember. Hogy érzésekkel teli hétköznapjai mennyire újak a zord északiaknak, s ahogyan a film készítői meg sem próbálják szépíteni azokat a problémákat, amelyek a bevándorlók és alkalmazóik, valamint a helyi és Amerika más részeiről betelepült emberek között vannak. Hogy szociális vagy lélektani igényességnek lehet-e nevezni ezt az ábrázolási módot, azt nem tudom, de a magam részéről mindenképpen olyasminek gondolom, ami nagyon-nagyon szép, nagyon-nagyon finom gesztus a készítők részéről, s amit már csak egyetlen epizód tud felülmúlni: ahogyan a betequilázott Pete egy a hatvanas években készült sci-fit néz egy mexikói kocsmában.

Melquiades Estrada három temetése a HEMO Kortárs filmek sorozatában volt látható.
Amerikai film, rendezte: Tommy Lee Jones, 2006.