Tüntetéspárti vagyok. Mindig is nagyra tartottam azokat az embereket, akik az eszméikért az utcára mentek. Mert vállalták magukat. De számomra ennek csak akkor van értelme, ha valamilyen építő eszméért, ideáért mennek az utcára tüntetni az emberek. Ha rombolnak, az nem tüntetés, hanem zavargás. A tüntetők figyelmébe Gandhi eszméit ajánlom.

Mindig felnéztem azokra az emberekre, akik vállalva véleményüket, kimentek az utcára. Kimentek és elmondták a világnak, mit és hogyan akarnak, mi nem tetszik nekik, és miért. Már-már hősöknek tekintettem őket, ha mindezt tiltások ellenére, egy diktatúra rendőrségével, bíróságával szemben tették.

Az október 22–23-i utcai eseményeket figyelve nem éreztem ezt az elismerést magamban. Sőt, kimondottan irritáltak a látottak. Tavaly még az elégedetlenség, az erkölcsi felháborodás mozgatta az utcaiak nagy részét. Ma már inkább a balhé. Égetni, kocsit borogatni, csak azért, hogy a romboló jól érezze magát, nem tartom követendőnek, elismerésre méltónak. Nem értettem az üzenetét. Lehet, hogy a kormány közel másfél éves tevékenysége – ami iszonyatos – és a teljes kilátástalanság okozta ezt az állapotot, de valahogy mégsem éreztem ezt bennük.

A teljes kilátástalanság, a kormánnyal szembeni elégedetlenség is feltételez kulturáltságot, intellektuális tartalmat – legalábbis részemről. Gondolat, üzenet nélkül nem mennék az utcára. Én nem megfélemlíteni akarok embereket, hanem megnyerni szeretném őket. Megnyerni az elképzeléseimnek. Megnyerni a mostani kormányzati ámokfutás ellen. De ehhez egy koncepciót kell felmutatnom, egy saját, érthető, megvalósítható programot.

Eltűnődtem, hogy ebben a pattanásig feszült, zsigerpolitikai helyzetben hogyan tudnám átadni a gondolataimat, hogyan tudnám hangosan közölni a világgal a problémáimat. Gandhi módszerét javaslom. Csendben, békésen, de határozottan vonulnék az utcára. Mosolyogva, virággal állnék a rendőrök elé. Ha kell több napig, több hétig.

Ez a csendes felvonulás, tüntetés hangosabb lenne bárminél. Nem lehetne belekötni, meggyőzné azokat, akik szintén elégedetlenek, de nem tartják magukhoz méltónak a tojásdobálást, az anyázást.