Tegnap avatták fel ünnepélyes keretek között Dr. Brusznyai Árpád szobrát a Lovassy László Gimnáziumban. Alábbiakban Imre Frigyesné – a Brusznyai Alapítvány elnöke – avatóbeszédét olvashatják.

A szobrok némák. Ám ha őszinte érdeklődéssel fordulunk feléjük, ha titkukat meg akarjuk fejteni, beszélni kezdenek…

„Lovassy Lászlóra emlékezik a szabadságharc ünnepén a róla elnevezett iskola. Joggal feltehető a kérdés: miért ünnepli őt, a félbe maradt pályájú, tragikus sorsú ifjút ma, 1956-ban is a szabadságszerető magyar ifjúság”. A ma ércbe merevített, de 1956-ban a 32 éves, latint és történelmet tanító tanár, Dr. Brusznyai Árpád március 15-én az iskolaközösség előtt intézményük névadójának, Lovassy Lászlónak sorstragédiájáról beszél.

A „szobor” nemcsak kérdez, válaszol is:

„Ünnepeljük először azért, mert egyénileg talán a legtöbbet szenvedett a szabadságért. Talán többet, mint a szabadságharc névtelen halottai, mint a hősi élet után mártírhalált halt aradi tábornokok, talán többet még Petőfinél is, aki a gazdag, harcos élet, a halhatatlan költői életmű megalkotása után, pályája csúcspontján saját jóslata szerint halt hősi halált a szabadságért. Lovassy László derékba tört életét áldozta hazájáért… .

De ünnepeljük Lovassy Lászlót azért is, mert a végsőkig helytállt az egyszer felismert igazság mellett. Harcolt érte, nem riadt vissza az önkény fenyegetéseitől, nem féltette és nem mentette magát. Vállalta sorsát, és hű maradt elveihez.” – fejezi be szónoklatát 52 évvel ezelőtt az ifjú tanár.

Nem sejti, nem sejtheti, hogy döbbenetes párhuzamként az ő sorstragédiája is készülődik már a történelmi időben…, mert ő is vállalja sorsát, mert ő is hű marad elveihez…

Hölgyeim és Uraim, lovassys diákok, tisztelt megjelentek!

A Brusznyai Alapítvány nevében tisztelettel köszöntöm Önöket, köszöntelek Benneteket abból az alkalomból, hogy az alapítvány a gimnázium közösségének ajándékozza Brusznyai Tanár Úr mellszobrát.

Köszönet a szoborért az alkotóknak, Dienes Attilának és Dienes Csabának, köszönet a műalkotást finanszírozó veszprémi bankárnak, aki az Alapítványra bízta az elkészült művet.

S hogy miért éppen ide, a gimnázium udvarára került?

Azért, mert a szentesi születésű klasszika-filológia szakos bölcsész, amikor diplomázás után a szakma ígéretes képviselőjeként sem maradhatott a budapesti bölcsészkaron – testvére ugyanis a váci püspök titkára –, talán otthonának érezte néhány évig a várost, az iskolát. Munkahelye a gimnázium öreg épülete volt a Várban, ahonnan nap mint nap sietett haza családjához, kicsi lányához a Hóvirág utcába…

1956 sorsfordító napjaiban ambíciója és felelősségtudata rövid időre a megszűnt végrehajtó hatalom helyébe lépő Nemzeti Forradalmi Tanácsba viszi, előbb az oktatásügyért felel, majd lélegzetvételnyi ideig a forradalmi szervezet elnöke. Higgadtan, körültekintően és emberségesen intézkedik, de ez nem óvja meg életét a bukás után... 34 évesen bitóra küldi őt a bosszúra szomjas hatalom…

Ártatlansága tudatában nem menekül, pedig már sem a város, sem az iskola nem menedéket adó otthona…

Csak remélhetjük, hogy most bronzba öntve, a kemény idők kemény vonásaival arcán –hazatalál…

Emlékét és az emlékére állított szobrot mindazok magukénak tudhatják az iskola és a város társadalmában, a tágabb közösségben is, akik értik a néma szobor üzenetét:

– Akik nem mosolyognak cinikusan, ha érdekektől vezérelt mindennapjainkban a néma szobor azt mondja, hogy mindenkinek a maga helyén a maga tehetsége szerint tenni kell valamit az őt fölnevelő-befogadó közösségért is.

– Akiknek tettei és szavai kölcsönösen feltételezik egymást, akik nem vizet prédikálnak, miközben borból kortyolnak nagyokat.

– Akik hisznek abban, hogy a hűség, az elvek vezérelte gondolkodás és cselekvés olyan értékek, amelyek nem csak a mesék világában testesülhetnek meg, hanem tudatosan megélt emberi sorsokban – akár mindennapjainkban is, nem csupán kiélezett történelmi helyzetekben, amikor az elvek vállalása tragikus hőssé, áldozattá emelte a bátran cselekvőt.

Legyen tehát e néma szobor az iskola és a város „határán” lelkiismeretünk szigorú szava!

Brusznyai Tanár Úr – kemény múlt kemény vonásaival arcán – segítsen minket nehéz és szürke jelenünkből egy igazabb, szebb jövőbe!

Veszprém, 2007. okt. 19.


Imre Frigyesné, a Brusznyai Alapítvány elnöke