A nyilvános helyen történő szoptatásról fogok írni, kényes téma. Erről mindenkinek van véleménye – van aki elítéli, felháborodik, van aki elfordul, van aki természetesnek tartja, pártolja és támogatja, van aki harcol a társadalmi elfogadottságért. Hát körülbelül ezt az utat jártam be jómagam is, az elejétől a végéig, éppen most is a társadalom megértéséért próbálok tenni, de kezdjük az elején.

Sok ember kikel magából, ha szoptató nőt lát. Ismerős még az érzés tini koromból, amikor azt gondoltam, hogy ezt csupán magamutogatás végett csinálják azok, akik csinálják. Nem mintha bármit is megmutatnának magukból, hiszen a baba feje és más taktikák-praktikák pont mindent jól eltakarnak. Aztán később, első gyermekemmel a pocakban egy (gyermektelen) barátnőm tette fel nekem a kérdést: „Ugye te nem fogod ilyen kitárulkozó módon, mindenki szeme láttára szoptatni?!” Akkor még engem is kirázott a hideg: „Ugyan dehogy, szégyenlősebb vagyok én annál!”

Megszületett a fiam, szépen „katonásan”, háromóránként szopizott, egy-egy alkalommal akár egy órán át is, úgyhogy a fennmaradó szűk két órában mentem, ahová akartam, igyekezvén haza a következő szopira. Ilyenkor persze pontos menetrendem volt, és időben ki nem számítható, sorbanállós teendők nemigen jöhettek számításba. Nem tudom, ki látott már anyukát szinte futva, karjait előre kinyújtva, derékból is előrehajolva tolni jóval maga előtt a babakocsit – na ez én voltam, amint hazafelé loholtam, amikor az éhség nem várta meg a három órát. Mert az elintéznivalókat lehet ütemezni, de a baba éhségét nem.

Aztán ismét várandós lettem, és a babámat az ő igénye szerint akartam szoptatni. Nem megadott időközönként, hanem amikor megéhezik (milyen egyszerűen hangzik, mégis oly kevés ma még az olyan egészségügyi szakember, aki ezt támogatja). Tudtam, hogy ez akár napi 12 szopit is jelenthet, bekalkuláltam azt is, hogy Zsizsik Úr (ovis nagyfiam) nem fogja mindezt ölbetett kézzel, nyugiban végignézni, úgyhogy levetkőztem gátlásaimat. Beszereztem egy hordozókendőt, amiben nemcsak hordozni, hanem szoptatni is lehet, így bátran nyakunkba vehetjük a világot. Mindig mindenhova időben odaérünk, sőt még akkor is magammal tudom vinni a picit, ha netán elalszik útközben – mert pl. az óvodákba a babakocsit ugye nem lehet bevinni, hát mért is lenne bababarát hely pont egy óvoda? (Vajon a babakocsisok mit csinálnak ilyenkor, kint hagyják az alvó picit az utcán, vagy beviszik ölben, amire tuti felébred!?)

Egy barátnőm szerint két gyerekkel nem lehet igény szerint szoptatni, (merthogy ott a nagy, és vele is törődni kell,) szerintem meg nem lehet máshogy. Mert egyrészt kinek van ideje az órát figyelni, másrészt meg két lurkó mellett már annyi váratlan dolog történik, hogy úgysem sikerülne a tervezett időben leülni fél órára. Megjegyzem, a „második gyerekek” szopás terén kevésbé komótosak, általában rövidebb szopikkal is beérik, csak ünnepnapokon töltenek el rajta fél óránál többet – hiába, muszáj alkalmazkodni.

Ez az én történetem. Ebből is kitűnik – de felmérések is azt mutatják –, hogy a nyilvános szoptatás ellenzői között nagyon sok a gyermektelen, aki (még) nem volt ilyen élethelyzetben. Az ő kedvükért (is), jöjjön egy kis okfejtés.

A babák már születéskor rendelkeznek pár életfontosságú reflexszel, ezek közül egy a szopóreflex. A baba számára a legideálisabb táplálék az édesanyja teje, ami (igény szerinti szoptatást feltételezve) mindig az ő igényének megfelelő mennyiségben és összetételben áll rendelkezésre, a megfelelő hőmérsékleten van tartva, steril, ezért biztonságos. Ma már nem létkérdés a szoptatás, mivel vannak anyatejpótló tápszerek, de a mi ételeink a baba számára még jó ideig nem megfelelők, sőt ártalmasak: mindenféle allergiát okoznak. Az anyatej könnyen emészthető, ezért hamar kiürül a pici babapocakból, így előfordulhat, hogy a baba sűrűn (akár óránként) megéhezik. De a szopizás nem csak éhséget és szomjúságot csillapít: létezik az úgynevezett komfort szopás is, amikor a baba szopási igényét elégíti ki vele, ez az idegrendszer normális fejlődéséhez szükséges. Erre vannak különben cicipótlók – a legkézenfekvőbb a hüvelykujj, aztán erre van kitalálva a cumi és más szopni valók, de ezek használatát sokan elviek miatt utasítják el, sokszor meg a baba nem hagyja magát átverni velük ;-). Aztán a szopi jó még arra is, hogy ha fáj valami, ha megijed a baba, ha fogzik, nyűgös, szeretethiánya van, álmos – szóval számos oka lehet annak, ha cicire kéredzkedik. Ha csak otthon lehet szoptatni, az olyan, mintha a baba az otthonához láncolná a mamáját, mint kutyát a kutyaólhoz, jó erős lánccal…

Bár vannak már olyan helyek is, ahol létezik külön baba-mama szoba, amiben szoptatni és pelenkázni lehet, ez azért még a jövő zenéje. Van, ahol kérésünkre próbafülkét ajánlanak fel a szoptatáshoz, van ahol egy üres irodát A wc-t nem ajánlom senkinek – mint ahogy felnőtteket sem szoktak a szendvicsükkel ide száműzni, a babákat sem kéne. Bár én egyszer szoptattam már wc-ben, (a sajátunkban,) nagyon muris volt: a nagyfiamnak „éppen” kakálnia kellett, közben a pici lányom zavartalanul szopizott. Végül is két kezem van, mindkettőjüknek jutott egy-egy (a háromgyerekes-lét ebből az aspektusból kicsit érdekesebb).

A cicimustrára visszatérve: ha nem is bújunk el a szopizó babával, attól még – megfelelő öltözék esetében – nem látszik „abból” semmi. Legalábbis biztos kevesebb, mint a Balatonon monokiniző csajokéból, a köldökig dekoltált trendi felsőkből, vagy az újságospavilon óriásposzterén gerjedő műcicák műcsodáiból, amin kevésbé szokás felháborodni. Különben a rutinosak már nem várják meg, amíg a baba háromszor szól, elsőre megadják neki, amit kér. Ilyenkor kevésbé feltűnő, mint amikor sürgető sírásával már tényleg a fél étterem/hivatal/játszótér/stb. figyelmét magunkra vonta. És valljuk be, egy éhesen üvöltő kis méregzsák feltűnőbb és kellemetlenebb is, mint egy diszkréten szopizó baba.

vallérka

A LÉK (Lélek Éled Kör) e-mail-címe: LelekEledKor@gmail.com