Hőgyügyék és hurik, cédámsze mészticök! Mostanában divat évet értékelni, mivel pont egy évvel ezelőtt még fiatalabb volt mindenki egy évvel, és egyéb jubileumok is fogtak lenni (past future, magyarul ’jölt’). Ezért én is értékelnék, mert tisztelem a hagyományokat – függetlenül a hagyományozóktól –, még a történelmi zászlókkal sincs gondom, bár szívesebben nézegetem őket múzeumokban és képeskönyvekben. Szóval szólnék.

Éppen egy éve október eleje volt, de még csak kettőezer-hat. A demokrácia ünnepelt, mert választottunk, és én is ünnepeltem, mivel fiam is döntött: inkább mégse vár még három hetet, ahogy azt a gondos orvostudomány kimérte számára, hanem napvilágot lát. Értékeljük hát ezt az évet, mert érdemes – Marci miatt feltétlenül!

Az elmúlt évben – nem hivatalos, mondhatnám pusztán a résztvevők szubjektív benyomásain alapuló felmérés alapján – mintegy 20-25 %-kal csökkent alvásra fordítható szabadidőnk mennyisége. Ez a kieső mennyiség (és egyben minden szabadidőnk) teljesen újfajta tevékenységekre fordítódott, úgymint gügyörészés, abajgatás, pelenkázás, babakocsi-tologatás, altatás, etetés, estébé, estébé. Még arra is alig maradt, hogy cikkírás, pedig akkor szegény olvasó!

Ugyanezen időszakban gyarapodtunk uszkve harminc centiméterrel, hat kilóval, négy foggal, aranyszőke fürtökkel, valamint egy jogosítvánnyal. Nem gyarapodtunk viszont autóval, bár babakocsi kettő is megfordult nálunk – egy kölcsönbe, egy meg már saját. Igaz, kölcsönbe autó is volt, mivel nagylelkű barátaink (na jó, csak egy) előszeretettel mászkált ezen időszakban határainkon kívül, és nagyon rendes.

Megfogyatkoztunk viszont az aranyszőke fürtök egy részében, melyeket én távolítottam el szembelógás fennforgása okán. Másrészt anyagi biztonságban sem bővelkedünk, mivel olyan mozaikszókkal ismerkedünk, mint a GYED, teszemazt. Sajnos az élet gyakran nem igazságos: ha az lenne, a kismamáknak fizetésemelést kellene kapniuk csökkentés helyett, hiszen sokasodnak, nem fogynak. Na, bumm, hát ez van!

Mindegy, azért csináltunk lakáskasszát, hátha egyszer a távoli jövőben ismét lesz nappalink, nem csak háló meg gyerekszoba. Persze mondhatnánk, anyáinknak sokszor még ennyi sem…, de azért csak nem lenne rossz egyszercsak továbblépni a perspektívába. A lékeket financiális ladikunkon meg így-úgy próbáljuk foldozgatni addig is, míg el nem jutunk a Petőfi jósolta Kánaánba (persze szigorúan csak metaforikus értelemben, nem fizikálisan).

Hát ez volt a mi évünk: sok munka, sok gyerek, kevés pihenés, kevés pénz. De panaszra mégsincs okunk, hiszen elvagyunk, legtöbbször kedvünket leljük abban, amit csinálunk, és még mindig merünk nagyot álmodni, pedig az ma már nem sikk. Talán még kitalálunk néhány népszavazási kezdeményezést is, mert az már annyira menő, hogy minden valamirevaló pártvezér is ebben gondolkodik, még ha véletlenül miniszterelnök is. Vagy volt.

Hogy országunk és városunk hogyan áll mainapság, azt értékelik a megválasztott okosok, de családunk még biztos elkaristol egy évig. Aztán majd talán újra értékelünk, ha lesz értelme, mondjuk, hogy hány elfogyasztott banán, meg mittudomén fa építőkocka. Addig is boldog évfordulókat mindennek és mindenkinek!