A mumus. A rettegett rém. A végső megoldás. Vagyis meg nem oldás. A szó, amelytől minden embernek felmegy a vérnyomása, az idegei borzolódnak, és nyüszögve kiabálja: jajj, csak azt neeee! Az a dolog, ami ugyan létezik, csak semmire nem megyünk vele. Ha nincs pénzed: bomladozó, elhanyagolt, lehangoló, túlélős. Ha van: csilli-villi, illatos, mosolygós, simogatós, segítős. Bár attól még meghalhatsz…

Persze addig semmi baj, ameddig semmi baj, azaz semmi tünet. Aztán, ha jön a nyavalya, menekülj, mert különben ráfázol! Választhatod az alternatív gyógymódokat is, de ha kell, bevonulhatsz a körzetihez. Táppénzt a természetgyógyász nem ad, ha jól tudom, bár még annak is eljöhet az ideje. No mindegy, maradjunk a „szokásosnál.”

A körzeti: mákom van vele. Fiatal, lelkes kis belgyógyász, alig harmincon túl. Mosolygós, mindig alaposan megvizsgál, de nem csak engem, hanem a Mamikat is, annyira perverz. Mármint hogy itthon, fillérekért tapogatja a leginkább nyugdíjas betegeit, beszélget velük, megjegyzi a nevüket, és nem fogad el pénzt. Mint a mesében. Szóval ezért perverz. Vagy minimum buggyant. Mutogatni kéne.

A nőgyógyász: vele is mákom van. A nő, akinél olyan nincs, hogy becsúszott a gyerek. Mert ugye tudjuk, hogyan készül, ha már egyszer gyakoroljuk. No, a spirálos, elvarrós, kipakolós csodákon kívül, ha becsúszik a lurkó, akkor igencsak ideges. Őt nem lehet meghatni a krokodilkönnyekkel. Úgy vizsgál, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne, így én is annak érzem – majdnem. Kegyetlen, de igazságos. Megmondja a frankót, de ha a páciens is így tesz, barátok lesznek. Nekem legutóbb fűszoknyás néger fiút ígért a vetkőzőbe, csak kezdjek aláírásgyűjtésbe. Hogy mindenkinek jusson a csávóból. Hát nem édes?

A mentős haver: fillérekért véres haldoklókat, részeg rókázókat, hontalan ájultakat szállít. Ez is beteges. De mi lenne velünk nélküle?

A fogtechnikus barátnő: heti három napot dolgozik reggeltől estig, a fizetése háromszor annyi, mint az enyém. Csak azért nem utálom irigységből, mert irtó kedves.

A beteg: na, ha az én vagyok, akkor nagy baj van. Mert utálom ezt az egész vizitdíjas, bejelentkezős, drágagyógyszeres, kevés táppénzes, sok TB-levonásos, zsebbepénzes izét. Csak beteg ne legyen az ember.

Na mindegy, egyszer csak lesz valami változás, csak győzzük kivárni. Ahogy mondani szokták, azt meg kell érni. Kitartás. Egészségünkre!