A Pannon Egyetem közművelődési titkára, Felföldi Gábor a kultúra fáradhatatlan „élharcosaként” azért dolgozik, hogy a diákok minél változatosabb szellemi élményben részesülhessenek az egyetem keretein belül. Tervez és szervez megállás nélkül, de sajnos úgy tűnik, az egyetemisták többsége nem keresi ezeket a művelődéssel összekapcsolt szórakozási lehetőségeket. Ennek ellenére Gábor lelkesedése lankadatlan, nem hagy fel a próbálkozásokkal, és arra törekszik, hogy a kultúra iránti igény minden egyetemista természetes szükségletévé váljék.

– Mi a feladata a Pannon Egyetem közművelődési titkárának?

FG: – Ha röviden kellene válaszolnom, annyit mondanék, hogy az egyetemi polgárok kulturális éhségének kielégítése. De hát kulturális éhségről nem nagyon beszélhetünk. Feladatom a programszervezés – a kiállításoktól a színházlátogatáson át a keddenkénti sokféle kultúrműsorig. Feladatom ezek adminisztratív és pénzügyeinek rendezése, a kapcsolattartás egyfelől a művészekkel, másfelől a közönséggel, s végül de nem utolsó sorban a kulturális intézményekkel. Emellett munkám része az egyetemi művészeti csoportok patronálása: próbahely biztosítása, a fellépési lehetőségek megteremtése… és ragozhatnám tovább, a lényeg az, hogy bár az egyetem a tudomány fellegvára, emellett állandósuló kulturális értéket kell hordoznia, kínálnia a bulizással, a diszkókkal, a kocsmákkal vagy éppen az internettel szemben. A közművelődési titkárság klasszikus kultúrát közvetít, nem sutba dobva a popularitást, a trendet – a lehetőségeink viszont végesek.

– Mi az, amit Te szeretnél megvalósítani ebben a pozícióban?

FG: – Két éve azt válaszoltam, hogy a fiatalok kultúrára szoktatása, a város felé nyitás, ha nem is sztár-, de folytonos kínálat… ezek a gondolatok most is aktuálisak. Persze előrelépések történtek, stabilizáltam a beteget. Nem egy rendezvény sikerét jelzi, hogy hagyomány lett belőle, néhány kísérlettel pedig érdeklődés hiányában felhagytam. De kísérletezek a mai napig, mert haladni kell a korral – szokták volt mondani. Sok pozitív visszajelzést kapok mind külsős, mind egyetemi dolgozói, mind hallgatói részről, hogy szárba szökkent valami. Én nem vagyok csodadoktor, aki a fiatalság ezer sebből vérző kulturális életét orvosolja. Ha háborút nem is nyerhetek 6000 egyetemi polgárral szemben, apró csatákat igenis nyerek, melyek győzelmének íze igenis édes és örömteli.

– Milyen programokkal várjátok az egyetemistákat az idei tanévben?

FG: – Az őszi félévről tudok nyilatkozni. Az érdeklődéssel kísért gitáros- és filmestek természetesen folytatódnak, sőt élőzenés táncesttel is megpróbálkozom ebben a félévben először. Az igényes zene kedvelőinek jön Vasvári Pál és jazz zenekara, valamint folynak a tárgyalások Tóth Verával egy nagyobb szabású koncerttel kapcsolatban. Öntevékeny hallgatóink rock-oratóriumot állítanak színpadra, az Egyetemi Színpad pedig egy Dosztojevszkij-adaptációt. Az év végén bemutatunk egy betlehemes játékot – forralt borral megspékelve. Október első hetében immár harmadik alkalommal rendezzük meg az egyetemi folklór hetet, amely keretein belül lesz mesemondó est, nótás borkóstolás, néptáncbemutató, népzenei koncert, táncház.

– Aktívak az egyetemisták? Milyen mértékben látogatják, illetve vesznek részt alkotó módon a rendezvényeken?

FG: – Hihetetlenül aktívak!!! Olykor-olykor összeszorul a szívem a nagy aktivitás láttán!:( Azért kialakult az évek során egy szűk körű állandó mag (20–100 fő), a létszám rendezvényfüggő. Szerény, szerény arány, de azzal is tisztában kell lenni, hogy a mai felgyorsult, technikalizált világban nem a közösségi lét/élmény a legelső és a legvonzóbb. Szerencsére alkotási oldalról jobb a helyzet, sok öntevékeny csoport van, némelyek országos szintű produkciókat hoznak létre.

– Szerinted mi lehet az érdektelenség oka?

FG: – Erre nem egyszerű válaszolni. Összetett, bonyolult kérdés. Generációs probléma, amely a neveltetésben gyökerezik. Értem ezalatt a szülő, az óvónő, a tanár és az oktató felelősségét is. Ha valakinek nem adagolják szép folyamatosan kiskorától kezdve a különböző kulturális dózisokat, nem alakul ki benne az igény azokra. Meg hát itt van a nagymértékű technikai fejlődés, mely alapjában rengette meg a kulturális szokásokat. Másfelől állandóan rohanunk, elfásultak vagyunk, örülünk, ha végre bezárkózhatunk kicsiny szobánkba – mert nem csak az egyetemistákat kell ostoroznunk, több városi polgár látogatja programjainkat, mint egyetemi dolgozó.

– Mit teszel annak érdekében, hogy növeld az érdeklődésüket? Hogyan próbálnád meggyőzni őket arról, hogy a kultúra életük szerves részét kell hogy képezze?

FG: – A kínálat növelése, a kínálat többrétűsége és a folyamatos, pontos infomációáramoltatás – címszavakban ennyi, amire törekedni kell. Piszkálgatni az emberek fantáziáját. Aki fogékony, az előbb-utóbb veszi a fáradtságot arra, hogy ellátogasson egy-egy rendezvényre. Az egyetemi közművelődés azért sem egyszerű, mert nekem nem csupán diákokat (közönséget) kell fognom, hanem azt is el kell hitetnem velük, hogy a szerényebb költségvetésű (általunk kínált) programok hordoznak olyan értékeket, mint a híres-neves előadók produkciói. És akkor most térjünk rá arra, hogy mennyire része a kultúra az egyetemi polgár életének. Fejem se fájna, ha látnám, hogy a VMK, a HEMO vagy a színházak műsoraira tódulnak az érdeklődők. Talán a dolgozók látogatják az említett intézményeket, a hallgatók kevésbé. Ezért a közművelődési titkárság igyekszik lokális, specifikus, hallgató-központúbb kultúrkínálatot nyújtani.

Szép Orsolya