Titkolózó pályázók?

A Napló szeptember 19-ei számában megjelent írást, melyben a megyei intézmények vezetői pályázatával kapcsolatos „titkolózásokról és sejtelmes mondatokról” lehetett olvasni, Talabér Márta, szerkesztőségünkhöz eljuttatott reagálásában kifogásolta.

A megyei közgyűlés alelnöke szerint, mivel a pályázatokat még ki sem írták, ezért nem lehet szó az ezzel kapcsolatos elhallgatásokról. Bár vannak szép számmal jelentkezők a pozíciókra, hogy végül ki pályázik, az majd akkor dől el véglegesen, ha ismertek lesznek a pályázati feltételek. Mindaddig azonban nem elegáns elhallgatásról beszélni, ez ráadásul nem is fedi az igazságot. Bár ismert az a sajnálatos országos tendencia, hogy a legtöbb sajtóorgánum igyekszik bulvárosodni az eladhatóság érdekében, mégis reményét fejezte ki a megyei közgyűlés alelnöke, hogy nem ennek egyik első jeleként olvashatunk most hangzatos, de semmiképpen nem tényszerű írást a Napló hasábjain.

Rovat: