Újra Moziünnep
Beküldte szerk -
Augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között, immár negyedik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország szinte összes mozija tárt kapukkal várja a filmek szerelmeseit. 44 településen négy nap alatt több mint 200 film pereg majd, több mint 289 vászonra vetítve, maximum 360 Ft-os jegyáron. Idén a korábbi évekhez képest is színesebb kínálattal, még több kiegészítő programmal várják a közönséget a hazai filmszínházak. Főként a fővárosban.
A Moziünnep alatt öt premier és kilenc premier előtti filmet nézhetnek meg az érdeklődők, köztük négy hazai alkotást. A napokban derült ki, hogy Fliegauf Benedek új alkotása, a Tejút, valamint Novák Erik rendezésében a Zuhanórepülés szintén bemutatkoznak a Moziünnepen.
Európában először Tarantino új filmjét, a Grindhouse-t a Moziünnep alatt láthatja majd teljes terjedelmében a közönség, illetve a nagy érdeklődésre számot tartó Next című thrillernek Nicolas Cage főszereplésével is lesz egy premier előtti vetítése.
Idén a Moziünnep díszvendége Jiri Menzel, aki Bohumil Hrabal keserédes regénye alapján készült filmje, az Őfelsége pincére voltam premier előtti bemutatójára utazik Budapestre. Vele a közönség augusztus 30-án 20 órakor találkozhat a Művész moziban, míg Kamondi Zoltán rendezővel, Melis László zeneszerzővel, és a főszereplővel, Molnár Piroskával a Dolina-közönségtalálkozón augusztus 31-én 21 órakor szintén a Művész moziban, a Zuhanórepülés két főszereplőjével, Nagy Zsolttal és Törköly Leventével pedig szeptember 1-jén 20.30-kor a Palace Westendben.
A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken és közönségtalálkozókon túl idén is számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot: Szegeden fotópályázatot hirdetnek a Moziünnep alkalmából, Miskolcra látogat Báron György filmesztéta, Budapesten az Odeon és a Corvin moziban be lehet kukkantani majd a gépházba, illetve az ASVA is szervez egy kerekasztal-beszélgetést Kalózok és filmesek címmel Árpa Attila és Herendi Gábor részvételével az Uránia Kávéházban, augusztus 31-én 11 órakor.
Minden eddiginél több Felkonf-ot hallhatnak majd a nézők: Réz András Terry Gilliam új filmjét, a Tideland-et ajánlja majd, Eszenyi Enikő a Dolinát, Epres Attila a Vaskabátokat, melynek egyik szinkronhangja, míg Dombóvári Vanda az Igen, akarom? című francia romantikus filmvígjátékot, mely a Moziünnepen kerül a mozikba.
A Moziünnep látogatottsága az indulás óta folyamatos növekedést mutat. Az elmúlt három évben összesen több mint egymillió néző élvezhette a mozi varázsát országosan a rendezvénysorozat ideje alatt.
Ezzel szemben Veszprémben továbbra is szegényes a kínálat a Moziünnep alatt is. A részletes program itt olvasható.