Haladékot kapott az 56-os emlékmű
Beküldte szerk -
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem csütörtökön bontják el az 56-os emlékművet, mert az önkormányzat megvárja, míg a bontási határozat jogerőre emelkedik, illetve még az alkotó is élhet fellebbezéssel.
Erről Schmidt István, a városfejlesztési iroda vezetője beszélt a Napló érdeklődésére. Elmondta, hogy a tulajdonosnak, jelen esetben az önkormányzatnak lehetősége lenne a nem jogerős bontási határozat értelmében is el- bontatni az emlékművet, de Debreczenyi János polgármester döntése alapján megvárják, míg a határozat jogerőre emelkedik.
Arról, hogy augusztus 23-án szállítják el a Közüzemi Zrt. Házgyári utcai telepére az emlékművet, Rajk Judit, a szobor kivitelezését végző Köztigon Kft. ügyvezetője tájékoztatta korábban a megyei napilapot.
A szobor eltávolításáról bontási határozat született, mondta Lindemann István, a polgármesteri hivatal városépítészeti irodájának vezetője. A lépést az indokolta, hogy a tervektől eltérően megvalósított szerkezetre az építtető nem kért fennmaradási engedélyt, ezért a döntéskor nem volt mérlegelési lehetőség. Schmidt István szólt arról, hogy az önkormányzat elbontathatja az emlékművet; a felépítmény bontása bruttó 700 ezer forintba kerül. Ezt az összeget peres úton visszakövetelhetik - tette hozzá. Az építészhatósági bírság a várost sújtaná, hiszen az önkormányzat a tulajdonos, éppen ezért jött létre az a furcsa helyzet, hogy az építéshatóság szólította fel az önkormányzatot, azaz a polgármestert, aki nem mint hatóság, hanem tulajdonos járt elmagyarázta a városfejlesztési iroda vezetője.
Rajk Judit közölte, hogy a polgármesteri levélből egyértelműen kiderül: a bontási és szállítási költségekkel őket terhelnék, amit érthetetlennek tart. Egy október 3-án kelt teljesítésigazolásra hivatkozik, mely szerint a megrendelő megtekintette és elfogadta az alapozást, valamint a tartó- és zászlóelemeket. Mindazokat, melyek kapcsán a polgármester csütörtöki számunkban kritikával illette az alkotót. A teljesítésigazolás ötvenszázalékos készültségűnek nevezte a beruházást, és részszámla kifizetését is indokoltnak tekintette. E logika alapján legfeljebb a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodája és az önkormányzat között folyhat a szoborvita, ami Rajk Judit érvelése szerint a Köztigont nem érintheti hátrányosan. Az ügyvezető azt is hangsúlyozta, szerződésük csupán bruttó húszmillió forintra szólt, és nem harmincra, ahogy azt a polgármester lapunknak nyilatkozta, és ebből is csak bruttó tizenötmilliót fizetett ki a város. Városházi forrásunk szerint az engedélytől való eltérés ténye megkérdőjelezhetetlen. Vagyis más készült el, mint amiről az önkormányzati testület annak idején döntött. Azt, hogy az eltérés miatt kit terhel a felelősség, egy vizsgálat derítheti ki, de arra nem kaptunk választ, volt-e ilyen. Az biztos, időközben az érintett hivatal élén változás történt.
Rajk Judit úgy véli, a történtek után kevés esély maradt a tárgyalások folytatására, és hosszú jogi procedúrára számít. (napló)