Burgonya és Balaton
Beküldte szerk -
Keszthelyen immár a IV. Burgonya Fesztivállal színesítik a Szent István Napi Ünnepséget. A Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kara kiállítóként és szervezőként is részt vesz a rendezvényen.
A fesztivál augusztus 19-én kezdődik óriásbográcsos paprikás-krumpli főzéssel és kóstolóval, valamint a Chanson-Élysée zenekar előadásával. A nemzeti ünnepen folytatódik a főzőverseny, valamint szakmai programokkal várják az érdeklődőket. A kora délutáni órákban lesz burgonya-kiállítás és fajtabemutató, vásárral egybekötve, emellett termesztési és technológiai tanácsadást nyújtanak a Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központjának szakemberei. A fesztivált néptánc, jazz-balett, valamint ételkülönlegességek bemutatásával színesítik.