Félezer Pannon gólya
Beküldte szerk -
A Pannon Egyetem közel ötszáz elsőéves hallgatója jelentkezett a csapatépítő összejövetelre, a veszprémi karok gólyatáborait két turnusban rendezik Egerben.
Elsőként a Bölcsészettudományi és a Mérnöki Kar gólyái ismerkednek majd az egyetemista életmóddal augusztus 17. és 20. között, őket követik a Gazdaságtudományi és a Műszaki Informatikai Kar elsősei 21-től három napon át. Érkezés után rektori és dékáni köszöntőkkel, valamint egyéb tájékoztatókkal indul a program, majd a csapatok elosztása után az első estét bográcsozással fűszerezik, már itt megkezdik a pontgyűjtést. Ezt követően természetesen nem maradhat el a csapatépítő bulizás sem. A második napi ébredést is fejtágítás követi, az egyetemi fontos tudnivalókról, szervezetekről, szakokról, a rendszer működéséről kapnak információkat az ifjú hallgatók felsőéves patronálóiktól, majd checkpointos vetélkedőn mérhetik össze tudásukat évfolyam- és szaktársaikkal. Az estét nagyvetélkedővel teszik feledhetetlenné, majd akinek ezután is marad hangja, a karaoke partyn csillogtathatja énektudását. A harmadik nap oktatói szaktájékoztatókkal kezdődik, ezt követően pedig a gálaműsorra való felkészülés jegyében zajlik, melyet utolsó este tartanak. Mindkét tábor egy fergeteges hangulatú bulival zárul.