Hagyományőrző és népismereti tábor cigány fiataloknak

Már fél évtizede, minden esztendőben táborozhatnak roma fiatalok Csopakon a megyei önkormányzat jóvoltából.

A hagyományőrző és népismereti tábor egy hetes, ötvenöt gyerek nyaralhat, tanulhat, a Balaton partján szakképzett pedagógusok, és az őket segítő szülők vezetésével. A csopaki nyaralás, idén augusztus első hétvégéjén kezdődött, a programok között kézműves foglalkozás, zenetanulás, kulturális rendezvények szép számmal szerepelnek - mondta a főszervező, Babai János. - Ezenkívül minden nap érkeznek meghívott művészek, előadók, akik tanítják, szórakoztatják a gyerekeket. Volt már nálunk roma tánccsoport, hallgathattak a fiatalok rendőri előadást, de a hét során várjuk még a Fláre Beas zenekart, Varga Ilona újságírót- mondhatom igen színes a paletta – tette hozzá a kisebbségi referens.

A házak között sétálva kísérőink, a tábor vezetői, örömmel számolnak be Császár László, és Kovács Norbert elnöki tanácsadóknak arról, hogy bár némi erőfeszítésbe telik, de sikerül rendet tartani a gyereknek saját portájukon, ha másért nem a „legrendesebb ház” cím elnyeréséért. A fiúk és lányok nevetve csipkelődnek kinél nagyobb a tisztaság, de szerencsére a táborvezetők sem felejtették még el, hogy milyen gyereknek lenni. Ezért a legfontosabb mégis a felhőtlen egy hét, a kirándulások, a strandolás, és az együttlét.

Rovat: