Ha bárkinek kétsége lett volna, hogy a Quimby az egyik legfontosabb hazai rockzenekar (persze e stílusmeghatározásnál – mármint, hogy „rockzenekar” – jóval bonyolultabb a helyzet), az megfelelő választ kaphatott kételyeire a Quimby nyitóesti nagyszínpados koncertjén. Kiss Tibiék – a már-már állandó vendégnek számító Nagy Dávid ütőssel és a príma Gazda Bence hegedűssel kiegészülve – vaskosan odakentek.

Az ezerszínű Quimby számos besztof-fesztiválprogrammal képes előállni – vicceskedve mondhatjuk, hogy ezek közül most az egyik került terítékre. Pedig, isten lássa lelkünk, nem viccelünk: a Quimby életműből tényleg számos olyan perfekt dallista állítható össze, amely képes lenyűgözni, meghatni, akár megríkatni, megtáncoltatni, elgondolkodtatni, szerelembe esni, ártatlan mámorba menekíteni, meg ilyenek. Ez történt ma este is – patent és táncos és feszes és elszállt és vicces és komoly és groteszk és érzelmes koncert volt. Szerettük, szerettétek.

A kora délutáni beálláskor Kiss Tibor és Oscar Tramor, alias Manu Chao még Gretsch gitárjairól értekezett a Nagyszínpad mögötti backstage-ben, majd utóbbi jótékonyan felajánlotta Tibinek hangszerét, ha netán elszakadna húrja Quimby-koncert alatt. Fél kilencre az addig is megtelt nézőtér olyan sűrű embertömeget fogadott magába, amelyet korábban csak Prodigy- és Faithless-koncerteken láthattunk. Ilyen első nap igazán méltó a jubileumhoz, mintha Manu Chao egész Európát a Szigetre vonzotta volna. Hasta siempre! Mozgalmárok, Che Guevara-hasonmásversenyek helyezettei, mezítlábas szőke raszták, elképesztően gyönyörű csajok, titkárnők és diákok, marketingmenedzserek és színes ruhás neohippik már a felvezető hangokra együtt ugráltak.

A popzene latin alternatívája, azaz Manu Chao sokak szemében legenda, sokak szemében csak kis szöttyögés: ez utóbbiak most meggyőződhettek arról, hogy egyáltalán nincs így élőben, előbbiek pedig elmondhatatlan rajongásukat fejezhették ki a frenetikus előadáskor még akkor is, amikor rejtélyes okokból fakadóan kétszer teljesen elment az áram. A frenetikus előadás pedig felölelte a teljes Manu Chao-repertoárt, hatalmas medleyk-egyvelegek zökkentettek reggae-ből skába és punkba és latinba, sőt alaposan elmélyedt Mano Negrá-s múltjában is – mindegyik kötelező darab a Bob Marley után született, elkötelezett és lelazult nemzedékek számára, a Clandestinótól a King of Bongóig. A Sziget történetének legtáncosabb bulija. Pont.

Forrás és részletesebb beszámoló ITT.