Miután úgy dél felé magunkhoz tértünk, próbáltuk összerakni az előző estét. Pulán Kispál kifulladásig, hajnalig buli Apátiban a Vén Platánban, valami blues ugyanott a Borudvarban, táncoló emberek az utcaközépen, tülkölő autósok, gajdoló, gyalogosoknak csak nagyon-nagyon-nagy jóindulattal nevezhető, néhány órával korábban még embereknek tűnő lények, akik azt sem tudták, mikor indultak, hova, merre mennek.

Pedig nem árt, ha tudja az ember, úgy nagyjából, hogy miféle dolgok is történtek vele előző éjjel. Különben mi a francot mesélnénk a haveroknak, s legfőbbképpen miről is írnék, mondjuk ide!

Ha van valami jó Kapolcsban, akkor az a viszonylagosságában, változékonyságában érhető tetten leginkább. Az előző napokhoz, éjszakákhoz, évekhez képest történt változások, eltérések, különbözőségek variációi; amikkel akár jók, akár rosszak, egy-egy gyengébb vagy éppen erősebb pillanatában szembesül az ember. Jó érzés, hogy már nem feltétlenül az alkoholtartalmú italok fogyasztása az egyetlen cél, hanem a lélek, a szellem csinosítása is napi tevékenységgé válik, s a koncertek, hőbörgések mellett jut tér és idő a halkabb műfajok befogadására, gyakorlására is.

Évek óta nagy élményt jelentenek a költő-, író-olvasó találkozók, felolvasó délutánok, esték és éjszakák, templomi koncertek, színházak. Bár utóbbiból – nem csak az én nagy bánatomra – az idei évben kevesebb jutott, mint korábban. Az egyik jelentős támogató visszalépése miatt több színház előadásai kikerültek a programból, s az idei évben a Krétakör előadásait sem kuksizhattuk se Dörögdön, se Kapolcson, se Petenden, se Pulán. Író-olvasó micsodából viszont augusztus 4-én, szombaton volt ugyanott Kovács András Ferenc meg Háy János, felturbózva Magyarország egyetlen bizánci férfikórusával; szóval jutott szemnek, fülnek, szívnek és léleknek így is bőségesen.

Háy saját maga által felolvasott verseit a Szent Efrém Bizánci Férfikar tagjai ékesítették énekükkel. És tényleg rendben is voltak. Helyén volt minden, azzal együtt, hogy egy katolikus templomban szólaltak meg a bizánci énekek, s nem csak a bizonyosság, de a kétely hangjai is felzengtek egynémely dalban, versben. Kovács András Ferenccel Szikszai Rémusz beszélt okosakat a Bárkakertben, s izgi volt látni, hogy az egyébként előadónak sem gyenge költőóriás egy órán belül ötször ráül-e a saját mikrofonára. (Nem ült rá, csak háromszor – ha jól számoltam –, de minden egyes alakalommal nagyon viccesen tette.)

Apropos sinhouse! Valamilyen okból kifolyólag szombaton egyszerűen képtelenek voltunk elszakadni Pulától. Ugyanitt néztünk meg egy színházi előadást a Baltazár Színháztól. Róluk érdemes tudni, hogy abban egyediek kis országunkban, hogy elvileg ők az egyetlenek, akik sérült színészeket foglalkoztatnak. Repülési engedély angyaloknak című előadásuk kiválóan illett aznapunk szellemiségéhez, hangulatához, s ha jól láttam, akkor a nézők többségének – beleértve magamat – is legalább akkora élményt jelentett az előadás, mint azoknak, akik előadták. Határ és határtalanság témája kedvesen, közvetlenül és derűsen jött át Vörös István író szövegén s az előadók játékán keresztül.

Aztán adtunk a sznobizmusnak is. János, Ferenc, Efrém és Baltazár testvéreink után, muszáj volt látnunk Félix barátunkat is. Bár ne tettük volna! Egyrészt Dörögdön a Klastromnál már este kilenckor elviselhetetlenül hideg volt, másrészt kis híján terror áldozatává váltam, amikor is az egyik tudatlan sznob köcsög majdnem lefejelt. Való igaz, hogy kisebbfajta közelharcot folytattunk helyekért, de a tapintatnak és az udvariasságnak a hiányával legkevésbé itt számoltam. Ijedtségemet Apátiban egy KFT-koncerttel próbáltam oldani, ami részben sikerült is. Laár Andrisék humorára korábban sem voltam feltétlenül vevő, ez alkalommal sem működött másként, de becsületükre legyen mondva, el tudták terelni a figyelmemet a hideg és a kultúrterror okozta megrázkódtatásaimról.

A nap azonban ezzel még közel sem ért véget. Apátiban ismét Platán, Borudvar, itt ital a ballonba, fel a házhoz, ahol egy újabb életre szóló élményt sikerült szereznem többedmagammal együtt egy vaddisznótól, de erről inkább majd máskor írnék, ha tisztul az avar és emlékezet!