A New York Voices következik

Vasárnapig tart a VÜJ

Darmon Meader, Peter Eldridge, Kim Nazarian és Caprice Fox a New York államban található Ithaca Főiskola öregdiákjaiként 1986-ban énekeltek először együtt végigturnézva Európa dzsessz fesztiváljait. Ekkor született meg a New York Voices megalapításának ötlete, mely rövidesen - Sara Kriegerrel kiegészülve - testet is öltött. Pénteken este a Veszprémi Ünnepi Játékokon lépnek fel.

Első lemezük a GRP Records kezelésében 1989-ben jelent meg New York Voices címmel. Ennek köszönhetően mind az Egyesült Államokban, mind a nemzetközi dzsessz életben hamar komoly elismerésre tettek szert. 1994-ig további négy CD-t dobtak piacra, melyek közül a harmadik, What's Inside című lemezen hallhatjuk először Lauren Kinhan elbűvölő hangját, aki Krieger visszavonulásakor csatlakozott a csapathoz.

Az együttes összetétele Caprice Fox 1994-es távozása óta változatlan. Egyedülálló módon és végtelen kreativitással képesek meríteni a dzsessz és az R&B mellett a klasszikusokat és a popzenét sem nélkülöző zenei érdeklődésük széles tárházából.

A 2001-ig megjelent hat saját albumuk mellett számos nagy sikerű kompozícióban szerepeltek társfellépőként, melyek közül érdemes kiemelni Grammy díjas koprodukciójukat a Count Basie Orchestra felvételén. Nemcsak a stúdiókban, hanem élő koncertek alkalmával is megcsodálhatta őket a közönség korunk legmeghatározóbb dzsessz előadóival, köztük Bobby McFerrinnel, George Bensonnal és Diana Krallal.

Tíz évvel ezelőtt a New York Voices átigazolt az RCA Victor lemezkiadóhoz, s az együttműködés első, igazán különleges albumán Paul Simon dalait dolgozták fel kiemelkedő igényességgel és sikerrel. Ezt követően, a Count Basie orchestrával eltöltött több éves együttműködés eredményeképpen 2001-ben jelentették meg saját "big band" albumukat Sing, Sing, Sing címmel.

Az elmúlt években a Boston Pops partnereként turnéztak komplett swing programjukkal, de repertoárjukban megtalálható a Beatles, Joni Mitchel vagy Stevie Wonder számainak feldolgozása a 60-as, 70-es évek fiataljainak nem kis örömére.

A 2007-es évük legújabb stúdiólemezük elkészítésének és bemutatásának jegyében telik. A Lauren Kinhan által csak zenei hullámvasútnak titulált új swing CD bemutatója a Carnegie Hall, a Montreáli és a New Orleansi Dzsessz Fesztivál után kétségtelenül hatalmas szenzációja lesz a Veszprémi Ünnepi Játékoknak is.

Természetese a hétvégén is folytatódnak a koncertek. Szombaton Lukács Gyöngyi, Tokody Ilona, Polgár László, Bándi János közreműködésével operagálát hallgathat a közönség, vasárnap pedig az Auer Szimfonikusok adnak koncertet. (veszpremfest.hu)

Rovat: