Sétálgatva a belvárosban tegnap már semmi nem árulkodott attól, hogy öt napon keresztül emberek ezrei hömpölyögtek az utcákon egyik színpadtól a másikig. Nem voltak szeméthegyek, mint ahogy azt láttuk a Woodstock film végén. Maradt a húgyszag a zöldrészek körül, valamit enyhülve az előző napokhoz képest.

Isten őrizz, hogy a két eseményt egymáshoz hasonlítsam, de megint eltelt az Utcazene. Mostantól sokan ismét normális polgári életet élünk, azaz az estét otthon tölthetjük, nem muszáj annyi sört lenyelni, nem károsodik a hallásunk a hangfalak tövében.

Mert néhány éve már erősítőkből andalít a rock and roll a feszten. A kezdet kezdetén még csak akusztikus hangszerekből szólt a zene a kicsi színpadokról. Hol voltak akkor még a mindenféle céges nagyszínpadok, sztárzenészek? Beszéltem emberekkel, akik állították, hogy akkor még emberléptékűnek tűnt a feszt, ma már viszont üzlet lett, ahogy egy idő után minden rendezvénysorozat átalakul. Mások viszont azt mondják, hogy pont a hírességektől lett igazán nagy buli az Utcazene. Biztos, hogy így szélesebb réteghez szólnak a programok, meg a sok kolbászsütöde, sörcsap, önjelölt mutatványosok össznépi bulihangulatot kölcsönöznek az utcának. Sikk lett járni a veszprémi Utcazenére, mint Kapolcsra. Az árakat is így igazították. Egy papírpohárban mért korsó borsodiért 350 magyar forintot elkérni… Összehasonlításul: a nemzetközi sztárokat is felvonultató paksi Gastroblues fesztiválon ugyanezt az italt 260-ért adták…

Viszont a program most sem volt gagyi, akárcsak a Művészete Völgyében. Már megszokhattuk a Kispál és a Quimby jelenlétét, (istenem, ha már a szervezők ennyire ragaszkodnak hozzájuk) no és a rockabilly most minden eddiginél nagyobb teret kapott, mert nem csak a szintén rendszeres vendégnek számító Mystery Gang művelte a műsort. Az egy más kérdés, hogy Egri Petiéknél senki sem csinálta jobban most sem, bár a Kossuth utcán a zenekar kétharmada beszállt a jambe, de Peti hiányzott, ez tény.

Orszáczky Jackie személyében egy igazi magyar rocklegendát köszönthetett Veszprém, és a néhai Syrius agytrösztje nem is okozott csalódást. Egyedi, sokszínű fúziós zenéjével megérdemelt sikert aratott a mozinál. Már egyszer leírtam, most is mondom: hiányolom a klasszikus rock képviselőit a színpadokról. (Például: lehetne egy tribute band színpad. Zenekar akadna bőven.) Mint minden fesztivál, ez is demokratikus és toleráns, igenis beleférnének néhányan a programba. Jó, itt volt az MCS Blues Band, de ez csak egy. Még akkor is, ha a kevés veszprémi fellépők egyike volt.

Jövőre is lesz Utcazene, sok színpaddal, sztárzenészekkel, erősítőkkel, drága sörrel és kolbásszal. Ne feledjük: ez a rendezvény immáron szerves és nagyon fontos része a város színesedő kulturális életének. Ha nem lenne, nagyon sokunknak hiányozna, és a város szegényebb volna nélküle.