Az Utcazene természetesen az utcazenészekről – meg mirólunk, nézőkről, résztvevőkről – szó, de hogy megszólaljanak az elektronikus hangszerek, bizony a technikusok és a cuccaik is kellenek. A Gizella udvar T Mobile színpadának technikusát Molnár Sándorral (Sanyával) a második Utcazenéjéről beszélgettünk.

Index: - Hányadik Utcazenéd a mostani?

Sanya: - A második. Egy hangosító cég alkalmazásában vagyok – már tavaly is így voltam itt. El kell mondanom – és nem a kötelező udvariasság -, hogy ez a fesztivál tetszik a legjobban az összes magyar zenei közül. Az Utcazene emberközeli és van fílingje, ami alatt az értem, hogy jobban kommunikálnak az emberek, nem „telepről” van szó, ahova egy belépőrendszeren keresztül lehet bejutni, és aztán megszabott határokon belül lehet mozogni. A kollegáknak is ugyanez a véleményük.

Index: - Honnan érkeztél?

Sanya: - Pestről.

Index: - És mi a véleményed a városunkról?

Sanya: - Veszprém nagyon aranyos kisváros, igazi jó hangulata van. A fesztivál pedig alkalmazkodik ehhez, és ez a jó benne – még nem vált iparággá a fesztivál, talán olyan, mint Kapolcs, csak más felbontásban.

Index: - A keverőpult mögül hogyan érzed, milyen a zenei színvonal.

Sanya: - Igazán jópofa fiatal és tehetséges zenészekkel találkoztam.

Index: - És milyen velük együtt dolgozni, az amatőrség nem hátrány?

Sanya: - Minden kompromisszum kérdése – a mi közös munkánk is. Megpróbáljuk visszaadni a közönség felé, hogy miről szól az adott zene, és ez nagyrészt össze is jön. A zenészek általában birtokában vannak a megfelelő hangszertudásnak, így a nehezebb ügyeket is meg tudjuk oldani. Ez tényleg közös munka, amiben az én feladatom az, hogy visszaadjam, közvetítsem a zenét a közönség felé. Nem könnyű ügy óráról órára váltani – a nagy zenekarok saját technikussal dolgoznak -, nekem minden zenekart meg kell éreznem. Aztán ma este jön a munka árnyoldala: vége a bulinak, pakolunk, toljuk a cuccokat.

Index: - Van kedvenced az ide fesztivál felhozatalból?

Sanya: - Minden zene és minden este más, ezért erre nehéz választ adni. A ska-sok igazi ska-t nyomtak, mégpedig nagyon jól. A rockabilly-sek – a Cry Baby – is kiválóak a maguk módján. Kemény szláv arcok ezek a szlovén fiúk, nem nagyon mosolyognak, de nagyon jól zenélnek. A hollandok – a Caspian Hat Dance – energiapingpongot játszottak a közönséggel, aminek a vége nagy elhajlás lett, de annak úgy kellett lennie. Talán ők jöttek be leginkább.

Index: - Volt valami előzetes eligazítás, hogy mekkora hangerővel szóljanak a kisszínpadok?

Sanya: - Hozzánk ilyen instrukció nem érkezett, a hely és a technika összhangját kell megtalálni. De azt hiszem a hangerővel nincs gond, Veszprémben ez a hét erről szól, egy hétig kicsit mindenki rock and roll lázban ég.

Index: Miért van az, hogy nem igazán váltogatod az összekötő zenéket a zenekarok között?

Sanya: - Egyszerű. Egy lemezem van – otthon hagytam a lemeztáramat, az egyik kollégától kértem egy CD-t, azt tolom be. Index: - Gondolom, ez csak egy állomás a nyári bulisorozatban. Hogyan bírja a barátnőd?

Sanya: - Igen, elég sűrű a nyár, voltam idén a Balatone Sound Fesztiválon, egyéb más rendezvényeken, és még lesz több munkám. A barátnőm is hasonlót csinál, ismeri ezt a világot, zenekar mellett dolgozott, úgyhogy tolerálja a helyzetet. Amikor teheti, eljön hozzám.

Index: - Milyen pozitív és negatív élmények értek a közönség részéről?

Sanya: - Csak pozitív élményekről tudok beszélni. Jó látni, hogy mindenki szeret itt lenni, délután gyerekek, családok, kutyák, este meg a zenekarok viszonylagos rajongótábora táncolja végig a bulikat. Jó látni, hogy ennyi ember van a Veszprém utcáin. Negatív élmény nem ért, talán a szállás lehetne jobb – koleszban alszunk…

Index: - Jövőre ilyenkor merre leszel?

Sanya: - Remélem, hogy itt. Tavaly is így volt. És be is jött.