Nemes Levente 12 húros gitáron játszik. Műsorát főként megzenésített versek, népdal-feldolgozások, néhány önálló dal és zenei téma alkotja. Egy éve ilyenkor még lebénulva kórházban feküdt, ám felépült és újra gitárt fogott a kezébe. Azóta írja dalait, és egy lemez összeállításán dolgozik.

Index: - Bár ezt a rendezvényt Utcazene Fesztiválnak nevezik, a fellépők csak ritkán képviselik a klasszikus utcazene „stílusát”. Te viszont kiülsz egy szál gitárral a színpadra, énekelsz és zenélsz – ahogy az a nagykönyvben meg van írva… Mennyire szándékos szerepvállalás ez?

Nemes Levente: - Ez nem tudatos a részemről. Nem tartom magam utcazenésznek. Szeretem az akusztikus zenét, de időnként szükségem van a technikai háttérre is. Nem törekszem arra, hogy utcazenei hangulatot teremtsek a színpadon, ez most inkább korlátozott lehetőségeimből fakad. Ha tehetem, szívesen használok különböző effekteket, amelyek elektronikát igényelnek. Amikor színre lépnek az elektronikus dolgok, akkor az már szerintem nem utcazene.

Index: - Mindig egyedül lépsz fel?

NL: - Hét éve élek Budapesten, azóta igen. Előtte - még Szegeden - volt egy zenekarunk, ami feloszlott, mikor elköltöztem. Azóta eleve úgy születnek meg a számaim, fellépéseim, hogy egyedül dolgozom rajtuk. Az otthoni stúdiómban úgy készítem el a felvételeket, hogy teljes zenekarra vannak hangszerelve.

Index: - Először vagy a fesztiválon. Honnan szereztél tudomást róla?

NL: - Mindig is tudtam a fesztiválról, de olyan munkám volt, ami nem tette lehetővé, hogy mozogjak. Éjjel dolgoztam a vendéglátásban, soha nem jutottam el sehova, vagy kevés lehetőséggel élhettem. Tavaly történt velem egy baleset, megcsípett egy fertőzött kullancs, és egész nyáron kórházban feküdtem, agytrombózist kaptam, lebénultam, nagyon sok dolgot újra meg kellett tanulnom. Amikor felépültem, akkor döbbentem rá, hogy az elmúlt néhány évben a zenével nagyon keveset foglalkoztam. Egy éve ráálltam a dalok írására, most nincs is emellett más munkám. Ennek az eredménye, hogy egyre több dalom készül el, főleg versek megzenésítve.

Ez a fesztivál számomra egyfajta visszatérés… Tavaly ilyenkor még az sem volt biztos, hogy kijövök a kórházból – a gondolat, hogy esetleg nem fogok többet muzsikálni, akkor nagyon megviselt. Minden megfordult bennem, átrendeződtek a dolgok, átértékelődtek.

Index: - Hogy érzed itt magad?

NL: - Kicsit szokatlan számomra, de nem a fesztivál, hanem hogy ennyi ember között vagyok. Maga a helyzet nem ismeretlen számomra, de amíg a vendéglátásban dolgoztam, a pultnak a másik oldalán voltam. El is szoktam attól, hogy emberek között túl szorosan legyek. Az első két napot magányosan töltöttem, ittam néhány sört, de amilyen gyorsan csak lehetett, visszamentem a szállásomra gitározni. Mára megváltozott minden, lejöttem 9-kor délelőtt, és találkoztam a sráccal, akivel ma gitároztam is a fellépésem alatt. Egészen délutánig játszottunk, és rájöttem, hogy ez az, ami hiányzott: az együttzenélés, hogy az ember leül, ad valamit a másiknak, és kap valamit a másiktól.

Index: - Mi a célod? Mivel lennél elégedett a fesztiválon?

NL: - A legfontosabb az számomra, hogy minél többen halljanak, de a másik oldala a dolognak az, hogy készítek egy szólólemezt, és nagy szükségem van pénzre, hogy be tudjam fejezni, beszerezzem hozzá a technikai felszerelést. Nem áll senki mögöttem, nincs menedzserem, és magamnak kell megpróbálni ügyeskedni. Többrétű tehát az, ami miatt itt vagyok. Nagyon izgalmas dolgokat igyekszem kiadni magamból, és szeretném, ha mások is hallanák. Másrészt a büdös anyagiak is számítanak – rá kellett jönnöm a kórházban, hogy nekem ezt muszáj csinálnom, a csináláshoz viszont pénzre van szükség. Mondhatjuk úgy is, hogy nyerni akarok. Ha azt mondanám, hogy nem ez a fontos a számomra, úgyse hinné el senki.