Még jó, hogy ittam pár sört, mire kezdődött. Még jó, hogy addigra felfogtam, hogy már sajnos ez a fesztivál sem az, ami volt. Az is jó, hogy megszoktam a nagy tömeget, ami csak hétvégén szokott lenni, de most már szerdán is van, és azt a hangerőt, amitől ez gyakran nem utcazene, hanem szupertechnikás koncert. Nem beszélve a nemértemamásikat-hangulatról, és a nincshelyahovaleüljünkokoskodni-érzésről. Kb. 20 perccel kezdtek később…

No kérem, ott állok, az olasz, fantasztikus hangú bácsi torz rikoltozásától félsüketen. Érdekes, senki nem akart velem feljönni ide, pálinkaház kontra Roy és Ádám 1:0. No mindegy, lássuk a medvét. Vagyis a triót, akik név szerint csak ketten vannak, de azt hiszem az „és” is fontos, nem csak a haj. Vagyis csak szeretnénk látni, mert nem látszanak. Jó, valahol én is hibás vagyok, mert az elején nem néztem oda, amikor bejöttek. Istenem, a rég nem látott barát, az rég nem látott barát. Beszélni kell vele, és kész. No de térjünk vissza Royékhoz. Keresem őket, de nem találom. Szemmel. Csak füllel, de azt nagyon. Jól ismert slágerek, régi zenék, ugyanaz a rekedtes hang. Semmi extra, semmi egyedi, nekem.

Aztán elkezdem bánni, hogy nem hoztam fényképezőt. Ezért még megfenyítenek a szerkesztők, de nagyon, érzem. Mert nem látom őket. A triduót. Mi van, ha nincsenek is itt? Megkérdezek egy lányt, hogy ő mit lát? Egy fél fejjel magasabb. Azt mondja semmit, de neki a zene a lényeg. Gondolom, oké. Kinek mi. Belebámulok az ugráló tömegbe, nagyon nincs kedvem bemenni a „megasztár vagyok”-ot hangoztató embertengerbe. De a fene egye meg, hol van a zenekar? Ilyen alacsonyak lennének? Vagy ülnek? Esetleg fekszenek? A fene a fényképezőgépbe. Na jó, akkor nézem az arcokat. Szemüveges mami ugrál, öt év körüli gyerek ásít nagyokat. Közben ismerősök futnak be, mert tavaly annyira állat volt a koncert. „Te, ezek hol vannak?” Jó kérdés…

Aztán az összes ismert sláger után vége. Egy kis reklám, hogy hol játszanak, a jók vagyunk, jók vagytok, szevasztok izék. Szevasztok, gondolom. Ja, meg azt, hogy ez is megvolt. Pipa. Visszabattyogok a pálinkaházhoz, derűs arcok várnak. Jó az a nedű. Kérdezik, milyen volt. Mondom nekik, hogy meg. Aztán körülnézek. Szépen lassan kopik a tömeg. Második nap, szerda volt ma. Előjönnek az arcok, egy fiatalember jókedvében üveget vág a földhöz. Két kupac idegen összeszedeti vele. Aztán ürül a Kossuth meg az udvarok. Lenézek a Színházkerthez, onnan jön még zene. Tömve van. Ja, tizenévesek, se suli, se munka. Csak a dj-k, meg a narancslé. Hajnali 4:25-kor jön az SMS, felvettek a főiskolára. Átfordulok a másik oldalamra, és mosolygok. Na, most kezdődik a második felvonás a Színházkertnél. No, azért mégis jó ez az uccaizé. Gitárral álmodok…