A napjainkban zajló világméretű háborúban, ami talán a III. világháború (ezt egy amerikai közvélemény-kutató csoport tette fel kérdésként, a megkérdezettek több mint 60%-az azt mondta, hogy 2001 szeptember 11. óta igen), a világot irányító és hatalommal bíró politikusok azt állítják, hogy létezik a világméretű terrorizmus elleni harc, aminek több fronton zajló háborúját tapasztalhatjuk nap mint nap.

A magyar hadsereg hosszú évek után ismét jelen van a nemzetközi hadszíntereken. A háború meghirdetője az USA. Tegyük fel a kérdést: ki az ellenfél? A válasz: az arab emberek. Tekinthetjük ezt vallási háborúnak? Mindenki azt próbálja mondani, hogy nem az iszlám és más vallások közötti harcról van szó, hanem kitérnek arra a kijelentésre, amit az USA elnöke mondott: „ez harc a gonosz ellen”. Ezt mintha már hallottam volna csak egy kicsit más szórenddel. Hogyan lehet feldolgozni azokat az információkat, hogy a Grál-lovagok nemzete a kubai szigeteken, törvényen kívüli kínzókamrákat és börtönöket tart fenn, mit gondolhatunk arról, hogy kiderültek, mégis voltak különleges vallató és transzport-börtönök Romániában és Lengyelországban, úgy, hogy azokra a nemzeti törvények nem vonatkozhattak?

Lehet, hogy sokan azt képzelik, túlságosan eltávolodtam a G8 csúcs kérdéseitől. Határozottan állítom, hogy a felvetett kérdések többek között Afrika helyzetének megítéléséhez segíthetnek hozzá. Ilyen és még nagy-nagyon sok ismérvre van szükség, hogy egyáltalában, bár csak felületesen is, de meg lehessen ítélni a dolgok menetét és a problémákat. Bonyolultnak tűnhetnek a kusza szálak, és akkor a jövőbe mutató kérdésekről és feladatokról még nem is beszéltünk. Nagyon nagy a baj akkor, ha Afrikát kísérleti területnek tekintjük. Az afrikai emberek életét a világban a létminimumra akarják beállítani, úgy és azért, hogy kellő „humán erőforrás” legyen a gyémánt-, arany-, ércbányákban, és az abból előállított értéket a tőke megtartva, a járulékos szemetet a szerencsétlenekre rá(vissza)tukmálja, mert az is a tőke profitját növeli. Nem mást mondottak azzal a megnevezett politikusok, amikor azt állították, hogy a járványok tanulmányozására is nagy hangsúlyt kell fektetni, mint azt, hogy van néhány millió alultáplált, tudatosan nyomorba tartott emberszerű lény, akiken tetszőlegesen lehet kísérleteket végezni (pl. járványok, gyógyszerek, műtéttechnikák, élelmiszer-hatásmechanizmusok stb.). Ismét csak: mintha már hallottunk volna hasonló megalázó cselekvésekről történelmünkben.

Akkor miért ez a nagy igyekezet Afrika megsegítésére? A tények egyszerű értelmezése alapján nem kizárható, hogy Afrika kontinensét oly mértékben károsítja a globális klímaváltozás, hogy ott élhetetlen területek alakulnak ki. Sorvadnak Afrika tavai, vízkészletei eltűnőben, a kontinensre jellemző szigorú természeti egyensúly felborulásával drasztikusan csökkennek a megművelhető földterületek, az ökológiai egyensúly felborulásával egyre jobban felgyorsul a fajok kihalása, növekszik a kihalásra váró fajok száma is. Mindezt csak tetézi, hogy a nyomor egyre szélesebb néptömegekre terjednek ki. Milyen nyomorról beszélhetünk, hiszen nincs autójuk, nincs televíziójuk, nincsenek pártközpontjaik… Az igazi tragédia és az igazi kilátástalan gond az, hogy teljes biológiai nyomorban élnek ezek az emberek. Az afrikai őslakosok gond nélkül élték mindennapi életüket, emlékezzünk vissza az „Az Istenek a fejükre estek” című filmben látottakra. A civilizáció számukra éhezést és sok járványt és betegséget hozott. A rabszolgaszállító hajók fedélzetére bilincselt szerencsétlenek Afrikából Amerikába történő szállításánál az üzletemberek (rabszolgakereskedők) számoltak az „elhullással”, olvasható némely fennmaradt dokumentumban. Ezt úgy értelmezték, hogy az út alatt kiderülhet, ki egészséges és ki nem; aki beteg, az a rabszolgavásár piacán értéktelen, jobb, ha meghal.

A migrációnak természetesen egyéb formája is létezik. A Brit Birodalomnak is szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy csak úgy tarthatja fenn gyarmatait, ha lehetővé teszi más népcsoportok letelepedését országában. Nem volt ez másképpen a franciák, hollandok esetében sem. Napjaink súlyos kérdése az Európai Unióban az, hogy hogyan kell kezelni azokat a népcsoportokat, akik más kultúrát, vallást vagy szokásokat akarnak gyakorolni azon a jogon, hogy az adott országnak már állampolgárai, és többé már nem csak kisebbségei. Talán azt is mondhatjuk, hogy az afrikai kontinensről elindult egy ökológiai menekült hullám.

Utazásaim során egyre többször látom, például Svédországban, hogy a szőke kékszemű fiatal nő a babakocsiba sötétebb bőrű gyermeket tol. Ez kivetni való? Természetesen nem, a baj viszont ott van, hogy amikor megkérdezem, Hol az apuka?, akkor a válasz általában az, hogy visszautazott hazájába, intézi a bevándorlási ügyeit vagy… Ilyen eseteknél mindig szembe kell nézni a fertőzésekkel, a HIV vírussal, az Ebolával, a Marburg-vírussal, és sorolhatnánk még számos kórokozót. Miért pont Afrikában jelent ez kiemelkedő gondot? A válasz nagyon egyszerű: mert ott létezik a biológiai nyomor – éhezés, fertőző vizek, megváltozott klimatikus viszonyok. Egy korábbi Palatinus-írásban történtek utalások arra, hogy az emberi élet minimumait is nélkülöző területeken milyen katasztrofális a gyermekhalandóság.

Mire adott tehát választ vagy megoldást a nyolc nagyhatalom képviselőinek 2007. júniusi tanácskozása? Szerintem semmire. A fő kérdésekkel kapcsolatban egészen biztosan csak semmitmondó nyilatkozatok hangzottak el. A környezetszennyezés, mint a fenntartható fejlődés kellemetlen velejárója, egyre erősödik és napról-napra nő. Afrika kérdésében biztos, hogy hoztak néhány jövőt is érintő döntést, lehet, hogy a jövőben pénzeket csoportosítanak át diktátoroknak, fegyverkereskedőknek, talán vesznek néhány zsák penészes búzát, bányákat tárnak fel, kikötőket fejlesztenek, hogy a nyersanyagot minél gyorsabban tudják behajózni. Megállapodhattak abban, hogy melyik állam melyik törzset fegyverezi fel (természetesen csak kézifegyverekkel), hogy a törzsi háborúk tovább tudjanak folyni; abban is megegyezhettek, hogy melyik állam küld segélycsomagokat melyik háború sújtotta területre. Dönthettek arról, hogy az egyes nemzetek saját megfontolásból vagy ENSZ felhatalmazással vonuljanak-e be „béketeremtésre”, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy a nyersanyag-kitermelés minden dekáját nyomon tudják kísérni, és annak útvonalát pontosan ismerik.

Mint ahogyan az érezhető volt, nagyon nagy zavart jelentett az Iránnal kapcsolatos minden megszólalás. Iránt jelenleg „gonosz erők” irányítják, ezt már hallhattuk. Sok az olajuk, amire a G8-aknak nagy szükségük van. Irán gazdaságában jelen volt szinte Európa minden országa, az USA, és korábban a Szovjetunió, jelenleg Oroszország. Az iráni atomprogramot több G8-as állam is támogatta a múltban. Ha gazdaságilag feltörekvő szándékokat dédelget Irán, és tételezzük fel, hogy esze ágában sincs atombombát építeni, akkor az nagyon nagy veszélyt jelent a G8-ak fenntartható fejlődési pályájában. Lehet, hogy a csúcstalálkozó igazi oka az volt, hogyan lehet Iránt körbevenni fegyveres erőkkel? A G8-ak politikusai között is ellentmondás van. Iráni rakéták elleni rakétavédelmi rendszert kell telepíteni Lengyelországba és Csehországba, fenn kell tartani Irakban a katonai jelenlétet, mi legyen a török EU-s csatlakozással, hogyan kezeljék az izraeli és arab konfliktusokat? Mind-mind politikai, gazdasági és – nem utolsó sorban – vallási kérdés.

Véleményem szerint a megoldásoknál a kicsinyes, beszűkült emberi gondolatokat fel kellene váltaniuk azoknak a véleményeknek, amelyek kiemelkedően kezelik a földi élet egyensúlyba hozását és fenntartását. Nincs más járható út. A jelenlegi politikai és gazdasági színjátékok jövőbeni hatását, hatástalanságát már egyre többen kezdik felismerni. Ez járhatatlan út. A bölcs gondolkodó emberi elméknek felelősséggel kell átvenni azoknak a folyamatoknak az irányítását, amelyek talán a jövő heti életünket is meghatározzák. Nincs több idő, a folyamatok megállítása és helyes mederbe való terelése talán még nem késő.


Szacsky Mihály