Emelkedő fogyasztói árak

2007. júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4% volt, 2006. júniushoz viszonyítva pedig 8,6%-kal növekedtek az árak. Idén, az első hat hónapban, átlagosan szintén 8,6%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

1 hónap alatt – 2007. májushoz viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,3%-kal emelkedtek. Növekedett a szalámi, szárazkolbász, sonka (1,5%), a baromfihús (1,4%), a sajt (0,9%), valamint a kenyér (0,7%) ára. Árcsökkenés következett be a tojás (1,6%), az étolaj (1,5%) és a sertéshús (0,9%) esetében – áll a Központi Statisztikai hivatal gyorsjelentésében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,4%-kal drágultak. A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek árai emelkedtek (0,7%), ezen belül a járműüzemanyag-árak 2,7%-kal drágultak. Átlag feletti árnövekedés (0,5%) volt megfigyelhető a szolgáltatások esetében, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 5,0%-kal kellett többet fizetni. A háztartási energia árai az átlaggal megegyező mértékben emelkedtek. A szeszes italok, dohányáruk esetében kis mértékű (0,1%) árnövekedés volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási cikkek, valamint a ruházkodási cikkek esetében árcsökkenés (0,1-0,1%) következett be.

12 hónap alatt, 2006. júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,5%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágultak a péksütemények 32,6, a liszt 31,8, a kenyér 23,5, a baromfihús 16,9, a tojás 13,2, valamint a cukor 12,3 százalékkal. A háztartási energia átlag feletti 32,1%-os áremelkedésén belül, a vezetékes gáz 53,3, a távfűtés 41,7, az elektromos energia ára 21,2 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 8,4%-os áremelkedésén belül a csatornadíj 16,8, a szemétszállítás díja15,0, a vízdíj 12,6 százalékkal nőtt. Átlag alatti áremelkedés volt tapasztalható a szeszes italok, dohányáruk (7,0%), az egyéb cikkek (3,5%), valamint a ruházkodási cikkek (1,4%) esetében is. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3%-kal kellett kevesebbet fizetni, mint 2006. júniusban.

Rovat: