Az utóbbi időben két hír kapcsán terelődött a figyelmem a rádió – mint médium – felé, pedig már-már teljesen leszoktam róla. Az egyik hír a Petőfi Rádió gyökeres arculatváltásáról, a másik pedig az online rádiók sztrájkjáról szólt. Mindkét eset jó lehetőség arra, hogy kicsit elmerengjek a rádió jövőjéről.

A rádió ősének Puskás Tivadar telefonhírmondója nevezhető, egyfajta vezetékes rádióként funkcionált igen sokáig (köszönhetően annak, hogy elég jó hangminőséget produkált). Az első „drót nélküli távíró” alkotóján még vitatkoznak (A. Popov, G. Marconi és N. Tesla közül nem tudnak választani a médiatörténészek), ám az tény, hogy egy sor technikai újításnak, majd az első világháborúnak köszönhetően hamar felkapott és ünnepelt médiummá vált. Az igazi aranykorát a második világháború után élte, és bár a tévé megjelenése és térhódítása némileg gyengítette pozícióját egy átlagos család médiahasználatát tekintve (amikor lecserélték a szoba díszének számító rádiót egy televíziókészülékkel, ja és persze a „videó megölte a rádiósztárt”), ám a „zsebrádió-forradalom” újabb lehetőséget adott a fennmaradáshoz. És persze meg is változtatta a rádiózási szokásokat, hiszen személyesebbé, egyénivé tette az addig közösen, az egész családdal folytatott ceremóniát. Az emberek már inkább háttérként hallgattak rádiót, az autóban, a konyhában, az utcán, bárhol. Ez ahhoz is vezetett, hogy a műsorok megváltozzanak, már kevesebb igény volt a beszélgetős, „elgondolkodtatós” adásokra, sokkal inkább a zenére. A közszolgálati rádiók hanyatlottak és szenvedtek, a kereskedelmi rádiók pedig felvirágoztak.

És már itt is vagyunk a Petőfi Rádió eseténél. A rádió teljesen megújult, száműzte műsorstruktúrájából szinte az összes prózai adást, és csak a zene maradt. Sokan felháborodtak, hiányolva megszokott műsoraikat, de nem úgy fest, hogy ez bárkit is meghatna. És bevallom, engem se rázott meg különösen, hiszen már évek óta nem hallgatok rádiót (csak nagy néha a neten a Tilost). Ráadásul a Petőfi új hangneme nekem is tetszik, igényes és új zenék hallhatók, amelyek a kereskedelmi rádiókon nem nagyon. Most is, ahogy a neten hallgatom a Petőfit, épp az Utcazene Fesztiválról ismerős Takáts Eszter énekel, mondanom se kell, tök jól. Hallanám én őt bármelyik kereskedelmin? Kötve hiszem. A Petőfi csak azt tette, ami napjainkban szükséges ahhoz, hogy egy rádió „fent” maradjon. Tematizált, megkereste a médiapiac azon szeletét, ami még majdnem szűzterep, de mégis jelentős méretű. A 18–39-es korosztály azon részéhez szól, akik nem akarnak orrbaszájba „slágereket” és kommersz popslágereket hallgatni, és gyanítom, sokan vagyunk.

Manapság ez minden „hagyományos” médiumra igaz, azaz alkalmazkodniuk kell a megváltozott médiahasználati szokásokhoz és tematizálódniuk kell. A ma nézője vagy hallgatója már aktívan, tudatosan választ médiumot. Ennek hatását látjuk a tévénél is, ahogy egyre másra bukkannak fel a tematikus csatornák – főzőcsatorna, természetfilm, pornó, zene, sport, és így tovább. A rádió esetében is ez folyik, bár legtöbb esetben csak a zenén belül szakosodnak, vannak csak bizonyos korszakok zenéjét játszó adók, vannak csak klasszikus zenét ontó, vannak csak rockot, metalt nyomó rádiók, estébé. Ennél merészebb szűkítésre még nem nagyon van példa, pedig én kíváncsi lennék mondjuk egy pornórádióra. A bemondók felkutatása nem lenne gond, klasszul lehetne alkalmazni a telefonos szexipar bérmunkásait, szerintem ők is örülnének, hogy új közegben próbálhatják ki magukat. Talán még az elfelejtett rádiójáték műfaja is feltámadna, sok nyögéssel és suttogással, akár még egy szoft-erotikus romantikus regény felolvasása is elegendő lenne („Jane mellbimbói a hűs szellő és John izmos felsőtestének láttán majd’ átszakították a könnyű blúz szövetét… Khm, és most hírek, csak itt, a Rádió Erotikán”). És talán esély is van rá, hogy megvalósuljon ez a talán kissé elrugaszkodott ötlet, hiszen az internet segítségével új erőre kaphat a közösségi rádiózás modellje.

Ezzel pedig a bevezetőben említett második hírhez érkeztünk. A napokban zajlott le az amerikai online rádiók nagyszabású sztrájkja, vagyis adásbeszüntetése, amiatt tiltakozva, hogy egy új jogszabály igencsak megemelné a jogdíjakat, ami vélhetően ezen rádiók megszűnéséhez vezetne (ahogy ők fogalmaztak, „megölné a zenét”). Az egészben nekem inkább csak az tűnt fel, hogy mekkora közönsége van ezen rádióknak, hiszen a felhívásukra reagáló hallgatók szinte lerohanták a képviselőjüket, hogy az tolmácsolná már az ő akaratukat, miszerint nem szeretnék ezt a jogszabályt. Vagyis sokan hallgatnak a neten rádiót. A neten pedig nem nehéz komplett rádióműsort összeállítani, pláne, ha az csak egy playlist, némi körettel. A „desk-top publishing” (kábé: íróasztalnyi kiadóvállalat) módosul, és igaz lehet a rádiókra. Pár ember egy kis lelkesedéssel és kreativitással olyan műsort készíthet, amilyet csak akar, és az internet sokmilliónyi használója között nem lesz nehéz megtalálniuk a saját hallgatóságukat. Így innen már csak egy lépés a nagyon rétegrádiókig: meserádió, jobbos rádió-balos rádió, lepkevadász rádió, és igen, talán a pornórádió is megszületik.