Kamionos találkozó a reptéren
Beküldte szerk -
A Scania első országos találkozóját rendezi meg június 29. és július 1. között a Budawest Airporton, Szentkirályszabadján. A szervezők a három napon mintegy 30 ezer látogatóra számítanak.
A veszprémi Scania partner Vescan Kft, a Szépország Rendezvényiroda, a BudaWest Airport és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Scania kamionos társadalom összefogásának, és a tehergépjármű-vezető szakma szélesebb körű megismertetésének céljából, első alkalommal hívja életre az országos szintű eseményt.
Az első kamionos találkozó izgalmas, változatos programokat ígér június utolsó hétvégéjén. Mindhárom napon látványos légi bemutatók, és egyéb izgalmas programok várják a közönséget. Pénteken közlekedéstörténeti bélyegkiállítást nézhetnek, és koncerteket hallgathatnak a látogatók, míg szombaton különféle versenyek, közlekedésbiztonsági programok, Fekete László fellépése, majd a Hooligans együttes koncertje szórakoztatja a nagyérdeműt. A vasárnap a vezetéstechnika és a sebesség jegyében telik: kamionos ügyességi versenyen, majd kamionos gyorsulási versenyen mérhetik össze saját és kamionjaik tudását a részt vevők. A tehergépkocsi-vezetők mellett az egész család szórakozásáról gondoskodnak a szervezők gyerekprogramokkal, és különféle bemutatókkal.
Kapcsolódó oldal: részletes program