A rabszolgák sorsából igencsak kiművelődtünk Lucelia Santos (nekünk csak Isaura) jóvoltából, aki – hallom egyébként – a Született feleségek brazil változatában játssza majd Susant. Őket például verték a gonosz rabszolgatartók. Durván, oszlophoz kötözve, miazmás. Nohát, ezen meg se lepődünk, mert a rabszolgatartók már csak ilyenek, milliók egy miatt, Spartacusról meg már nem is beszélve (őt nem (csak) verték, hanem feszítették (is)). Na, most meg már az újságírókat is…

Érdekes dolog újságírónak lenni, még ha csak amolyan műkedvelő jelleggel is. Néhányan úgy gondolják, félelmetes hatalom birtokosa a tollforgató, néhányan meg csak röhögnek rajta, hiszen ugyan ki olvassa az írásait. És tényleg, ki? Itt nincs olyan nézettségmutató, mint a tévénél, teszemazt, hogy tudjuk, melyik cikket hányan olvasták el. Persze van eladott példányszám vagy (internet esetében) látogatottsági adat, de az nem egyértelmű visszajelzés. Az olvasó meg akkor se nagyon reagál, ha módja lenne rá, mert nincs elég ideje, vagy mittudomén, szégyenlős…

Mostantól majd ütésszámban mérjük az olvasottságot: „Na, téged hányszor vertek meg múlt héten? Csak háromszor? Ja, hogy hosszasan… Az más!” Oknyomozó riportereinket Ludas Matyi szelleme kísérti. Hiába, no, oknyomozni veszélyes. Nem lehet mindenki Woodward és Bernstein, hogy Watergate-botrányt robbantson ki, vagy megbuktassa az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Az ütleg még nem is olyan rossz: legalább nem lövik le az embert.

Én már most mondom, hogy sosem akartam igazán újságíró lenni… Sőt, középiskolás koromban úgy gondoltam, mi sem áll tőlem annyira távol, mint ez a hivatás. Nem kívánom tehát az USA elnökének vagy más potentátoknak a hatalmát megingatni, botrányokat kirobbantani, estébé – de főleg nem szeretném, ha engem is bokszzsáknak néznének a felbőszült olvasók, akiknek szőke olajáról vagy éppen nejéről zengenék közösségi ódákat.

Ugyanakkor a helyi sajtó természetesen és következésképp hatalom. Nem tűri, ha froclizzák – legyen szó akár amatőr kutyaütőkről, akár szedett-vedett vásári komédiásokról. A Kabóciádén éppen egy ilyen eset történt: a komédiások kiszóltak, a sajtó meg beszólt… Igen kicsi hatalmak is borzasztónak tűnhetnek, ha megfelelő nagyítón keresztül nézzük őket…

Hogy melyik az igazság? Hatalom a sajtó vagy áldozat? Nyilván mindkettő egy kicsit. Ha tisztességes és kitartó, sokmindent elérhet az újságíró, nagy diadalokat és hatalmas veréseket is begyűjthet. Ez nem biztos, hogy most mindenkit tisztességre és kitartásra buzdít, de az azért ad némi okot a reményre, hogy végül Isaura is megtalálta az igaz szerelmet. Most már csak az érdekelne, lehet-e posztumusz Pulitzer-díjat kapni…