Kalandos leskelődés
Beküldte szerk -
Több mint kétszázan váltottak jegyet szombaton a Kit- tenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba, hogy éjjel lessék meg az állatkert lakóit.
Gondolták volna, hogy a királypiton kedves, barátságos állat, ha harap is, csak védekezésül vagy zsákmányszerzésből teszi? (Ezért akinek egérszagú a keze, ne simogassa
, intette a látogatót Palkovics István, a kígyó gondozója.) Vagy hogy az ibériai farkasok bizony szemérmesek - legalábbis a zseblámpák kereszttüzében csak óvatosan közelítik meg az eléjük vetett vacsorát? Hogy az állatkertet megannyi süvöltő, rikácsoló vagy akár üvöltő hang tölti be éjjel, megborzongatva, aki lemarad a csoporttól? Ilyen s ehhez hasonló élmények érték azokat, akik részt vettek az állatkert hagyományos Szent Iván-napi éjjeli sétáján.
A program délután, a Bakony-Balaton ízei főzőversennyel kezdődött a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör szervezésében. Az esti séta előtt a park bejáratánál szalmafonással, nép játékokkal ismerkedhettek a látogatók: sok gyerek és felnőtt próbált gólyalábra állni, diót törni, malmozni vagy karikát hajtani. Az állatkerti program az éjszaka közepén természetesen tűzgyújtással érte el tetőpontját a Gulya-dombon, ahol a ropogó tűznél táncot lejthettek a Nyírettyű együttes zenéjére, vagy szalonnát süthettek az izzó parázs felett. (napló)