Kezdődnek a Velenceitavi Nyári Játékok
Beküldte szerk -
A Velencei-tavi Nyári Játékok 2007-ben második alkalommal kerül megrendezésre. Gárdony, Kápolnásnyék, Nadap, Pákozd, Pázmánd, Sukoró, Velence, és Zichyújfalu sok szeretettel várja vendégeit, hogy bemutathassa programjait, értékeit, vendégszeretetét.
A rendezvények csütörtökönként kezdődnek és vasárnapig tartanak, a programok egész nap zajlanak színpadon és színpadon kívül egyaránt! Az országosan ismert és elismert előadók mellett, helyi előadók, művészeti csoportok produkcióit is meg lehet tekinteni a színpadon, a rendezvényeken sokoldalú programkínálat szórakoztatja az érdeklődőket: könnyűzenei koncertek, nemzetközi napok, gyermekprogramok, sportprogramok, lovas produkciók, képzőművészeti kiállítások, táncórák, táncprodukciók, játékos ügyességi vetélkedők, nosztalgia disco, ismeretterjesztő programok, természetjárások, musical részletek, nemzetközi estek, alkotó műhelyek.
2007-ben immár nemzetközivé bővül a Velencei tavi Nyári Játékok: nyolc ország kultúráját, gasztronómiáját, művészeteit mutatják be a programok, határokon átnyúló párbeszédek kezdeményezése a cél, hogy az európai népek kultúrájának kölcsönös megismerését, gazdasági, idegenforgalmi, kulturális partner kapcsolatokat építését segítsék a szervezők.
Velencei-tavi Nyári Játékok 2007
június 21-24 - Velence - Görögország
június 28-július 1 - Gárdony - Ausztria
július 5-8 - Nadap - Svédország
július 12-15 - Kápolnásnyék - Olaszország
július 19-22 - Pákozd - Lengyelország
július 26-29 - Pázmánd - Franciaország
augusztus 2-5 - Zichyújfalu Hollandia
augusztus 9-12 - Sukoró Németország