Odüsszeiánk egyes szakaszai homályosak maradnak (hitelfelvétel és -folyósítás bonyodalmai, birtokbavétel csúszása, papírok szublimálása az ügyvédnél stb.), de legyen ez szándékos lustaság. Ugorjunk arra az alapvetően pozitív élményre, amikor első saját lakásukat büszkén, mégis félve járják be az új tulajdonosok az eladó teljes kiköltözése után.

Kezünkben a kulcsok! Az átvételi lakásszemle során persze nem veszünk olyasmit (és hasonló nyalánkságokat) észre, hogy a kiköltözéskor a padlásfeljárónál letörött az álmennyezet, ugyanis már az átíratás problémái izgatnak. Együtt nézzük meg a gáz- a villany- és a vízóra állását, lejegyezzük a hálóról letöltött formanyomtatványra (fénykép nuku), időpontot egyeztetünk, hogy mikor hova kell együtt elmennünk. Ez persze csak munkaidőben lehetséges, és mivel az a döntésünk, hogy minden rezsiköltség egyikünk nevén legyen – és ezáltal egy bankszámláról vonódjon –, előre gyártott meghatalmazásokkal kell operálnunk a nem-személyes eljárások miatt.

Egy rövid kitérő a pénzügyekről. Hoztunk egy egyszerű döntést, miszerint egyikünk fizetését elviszi a hitel (értsd: kamat, kezelési költség, tőketörlesztés biztosításban) plusz az upcaca (tévé, internet, vezetékes telefon), ezért a másikunk bankszámlájáról vonódik minden egyéb költség (rezsi, vásárlás, benzin, úgy általában megélhetés stb). Így elkerülhetjük az ifjú házasok azon hasznos, ám időigényes szokását, miszerint kis füzetecskékbe vezetik a havi kiadásokat – a túlköltekezés elkerülése végett – ugyanis elég csak a két bankszámlakivonatot átnézni a hó végén. (Mindemellett persze a csekkfeladással vagy a kártyás pénzfelvétellel sem kell időt és apró költségeket pazarolni.) Röviden ennyit a csekkmentesítés előnyeiről.

Szóval ez első szemlét még elnyomja az adminisztratív feladatok stressze. Megjegyzem, maga az átíratás – Bakonykarszt, Eon (gáz és villany együtt), Kommunális Rt. (kukavásárlással kombinálva) – ezzel a kis előkészítő szervezéssel relatív könnyen és gyorsan ment, persze az okmányirodánál és minden egyéb intézménynél (bank, biztosító, apeh, újság-előfizetés stb.) az állandó és levelezési cím „változás-bejelentése” még hátra van.

Most jön a sűrűje. Startra készen várnak az előre beizzított mesterek! Hogy stílszerű legyek: a postás és a rendőr még hátra vannak, a villanyszerelő megtette első (hál’ Istennek bíztató) szemléjét, a szomszéd egy külön történet, a gázos és a díjbeszedő pedig már rendezve. Régi ez a Hobó nóta, ugyanis bár ritkán, még találkozunk a szódással és a kéményseprővel, de handlék, képkereskedők, házmesterek már egyáltalán nem mozognak mifelénk. Ellenben burkolók, festők, kőművesek, vízvezeték-szerelők annál inkább.

Elő kell hát venni szervezési tudományunkat: milyen sorrendben és ki jöjjön. A villanyszerelő a lámpák, konnektorok, kapcsolók bekötéséhez kell, tehát relatív a finisben. Ugyanakkor, ha kiderül, hogy szarok a vezetékek a falakban, és pl. a mosógépet nem bírja el a fürdőben lévő konnektor, szét kell verni ismét a lakást az új vezetékek bekötése miatt, tehát ő mégiscsak a festők előtt jöjjön. A relatív sok mocsokkal – tehát szintén a festők előtt – járó burkoló és a kőműves kell az emeleti teraszhoz, illetve a lenti bejárathoz. Utóbbihoz egyeztetni kell a szomszéddal – tehát csúszhat –, előzőhöz egyrészt stabilan csapadékmentes idő kell (lásd vmeteo.hu – ez egy fröccs lesz Zolikám!), másrészt, miután megtettük járólap, ragasztó és esztrich beton (ugye mennyi új kifejezést tanul ilyenkor az ember?) szemlénket: kurva sok gempa. Összegezve: a terasz és a bejárat – egyelőre – felejtős, legalább belül legyen kész a pecó.

Ha már a frissen szerzett tudásnál tartunk. Vajon a nyájas olvasók közül hányan ismerik a WC-csészék alaptípusait? Mert ugye van a mélyöblítéses és a lapos-öblítéses, meg az alsólefolyású és a hátsólefolyású. Életem végéig meg lettem volna e „tudás” nélkül, ha nem vesszük észre, hogy megrepedt a csésze a budiban, és naná, hogy az ülőke is totálkáros. (Ki az, aki ezeket megtapogatja egy lakásszemlén? Vagy mit csinálhatott vele a pozitív szemle után az eladó?)

Mivel a Mesterekkel még javában zajlik a kapcsolatunk, ezért összegzésként egyelőre egy dolgot tudok megfogalmazni. A lakásvásárlás nemcsak a közös élmény és procedúra miatt erősít egy párkapcsolatot, hanem azért is, mert pl. a berendezés stílusának és színvilágán kívül olyan dolgokban is konszenzusra kell jutni az oldalbordánkkal, mint – hogy a legutóbbi bekezdéshez kapcsolódjak – a csésze típusa.

Van olyan, párkapcsolat, ahol 70 év házasság után sem hangzik el az alapvető kérdés: „Mondd csak kedvesem, te melyiket szereted: a mélyöblítéses vagy a lapos-öblítéses rötyit?” A megnyugtató válasz tovább erősítette a jó választás tudatát. Ki az a barom, aki szereti, ha csobban és beteríti az alfelét? Ráadásul, ha egyszer véletlenül sor kerül rá, hogy a francba veszek székletmintát egy „mélyöblítésűből”?

Na, ezek ám a kozmikus kérdések…

Kapcsolódó cikkek: ITT, ITT , ITT és ITT