A szokottól eltérően kevesebb sör és fröccs, ám annál több gondolat cserélt gazdát a Veszprém Presszó törzsasztalánál. Látszik, a Petőfi Színháznál kialakult helyzet nagyon közelről érinti őket. Nem is vitatkoznak, hanem kiegészítik egymás gondolatát.

– Siralmas a mostani helyzet. Rövid időn belül ez a harmadik nagy gazdasági krízis a színházban. Vándorfi László kezdte a sort, majd Kolti Helga direktori évei végén maradt hiány, és most robbant a hír, megint eltűnt a pénz a színház kasszájából. Számomra ez a legsúlyosabb, mert az előző kettő fényében Rácz Attilától pontos, jó gazdálkodást várt el mindenki. Mindenki: fenntartója, színészei, dolgozói, nézői és ő maga, mert ezt nyilatkozta több helyen is. Én nem vagyok avatott ember, nem tudom az összeg mértékét, csak azt, hogy az igazgató úr a 74 millió felét vagy harmadát ismeri el, a többit nem. Sajnos, az is sok. Gondoljunk csak arra, ha a családi kasszát én hasonló arányban megkurtítanám, mi történne otthon, vagy ha egy cég vezetőjeként tenném ezt, mi lenne a következménye. A választ mindenki megadhatja önmagának. Nem tudom, jelen esetben mi a megoldás, de megoldás kell!

– Sokan azt mondják, politikai játék az egész. Győrt, Békéscsabát, Szolnokot hozzák példának. Én erre azt mondom, Magyarországon minden politika, de a számok makacs dolgok, azok önmagukért beszélnek. Ha a negyede is igaz, az egy ilyen kis költségvetésű színházban – mert ugye a színházzal kapcsolatos írások, mind ezt mondták – nagy összeg. Én is azt mondom, nekünk veszprémieknek szükségünk van a színházra, ezért meg kell menteni, és meg kell találni a problémamentes működést. Mert ez a három bukta azt sejteti, hogy gond van.

– Én legjobban a dolgozókat, azon belül a színészeket sajnálom. Képzelhetjük, milyen érzés lehet átélni egy ilyen helyzetet. Némelyikük végigélte az előbb említett gazdasági összeomlásokat. És ezek után is azt várják el tőlük, hogy vidáman, minden erejüket megfeszítve dolgozzanak. Méghozzá kevés pénzért. Sokan azt hiszik, hogy egy színész sokat keres. Egy fenét! Vidéken alig keresnek! El sem tudjuk képzelni, mit érezhetnek most.

– A veszprémi színház a magyar focihoz hasonlatos, dicső a múltja, siralmas a jelene. De ennek ellenére szeretjük. Van egy csodálatos épület egy gyönyörű helyen. Van egy nagy csomó adósság, és egy rettenetesen bizalmatlan nézősereg, vagy lehetséges nézősereg. Mert bizony az utóbbi években mindig változott a műsor, és az évadok sem voltak olyan nagyon jók. Én és sok barátom megváltjuk a bérletet, de nagyon sokszor nem megyünk el. Idén a Játékszínben néztem végig előadást, nagyszínházban nem bírtam, egyedül a Vihart. Ebből a helyzetből kell nyerni. Szerintem a színház nagyon egyszerű dolog, ezért olyan borzasztóan nehéz. Jó előadásokat kell csinálni! Akkor jön a néző, jön a támogató, elégedett a fenntartó.

– Ott van a Pannon Várszínház. A semmiből indult. Kitalálta magát, azóta következetesen megfelel az önmaga által felállított színvonalnak. Mára van egy stabil közönsége, akik bíznak benne, mert tudják, mit kapnak a pénzükért. Én nem szeretem a Pannon előadásait – ennek ellenére minden évben legalább kétszer megnézem egyik-másik darabjukat –, nem az én stílusom, de elismerem. Vándorfi példamutatóan dolgozik a színházért. Éjjel-nappal a színházáért dolgozik. Az eredmény önmagáért beszél. Egy ilyen hozzáállás hozhat csak sikert a Petőfi esetében is. Itt kell élni, létezni, ismerni kell ennek a különös városnak a rezdüléseit, ismerni a széljárását. És menni, menni, népszerűsíteni a színházat, toborozni a támogatókat a Jutas lakóteleptől a Jeruzsálem-hegyig. Ez hozhat erkölcsi, majd pénzügyi támogatást a színháznak. Vissza kell szereznie a tekintélyét a Petőfinek a nézők, a gazdasági szféra, a politika előtt.

– A fenntartónak pedig vigyázni kell a pénzére. Találjon ki olyan rendszert, ami megköti az igazgató kezét, nem engedi elcsábulni. Nevezzen ki ő egy gazdasági igazgatót, aki meghatározza a művészeti igazgató kereteit. Jöjjön létre egy alapítvány, ami segíti a színház működését, vagy alakuljon egy lobbi-kör, amely megmozgatja a szellemi, gazdasági potenciált. De ehhez először egyenesbe kell hozni a színházat gazdaságilag, és meg kell találni a saját stílusát. Népszínház kell, ami színvonalasan szórakoztat. Erre kitűnő alkalmat szolgáltat a jubileumi évad! Ha most nem lép a színház vezetése, a fenntartója, a megye és minden színházért rajongó, akkor elfelejthetjük a Petőfit!