Pannon Várszínház: sikeres évad, nyári bemutatók

Eredményes évadot zárt a veszprémi Pannon Várszínház: a bérletesek száma csaknem a duplájára nőtt, s az évad kétszáz előadását mintegy 80 ezren látták - mondta a színház igazgatója hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján.

A felnőtt bérletesek száma hatezer, ifjúsági bérlettel pedig négyezren rendelkeznek - tette hozzá Vándorfi László, megjegyezve, hogy az indulásuk évében, 2001-ben még csak 53 bérletesük volt. A csaknem 200 előadás és a 80 ezer néző a színidirektor szerint azért is igen imponáló számadat, mert kis stábbal és technikai felszereltséggel dolgoznak, így két produkciót egyszerre, más-más helyszíneken nem tudnak előadni.

Vándorfi László elmondta: noha állandó társulatról nem lehet beszélni, hiszen darabokra szerződtetik a színészeket, 12-14 "alapembere" van a színháznak, akik közül nem távozik senki. Ketten is érkeznek ugyanakkor az új évadra a várszínházhoz: Koscsisák András, a győri Forrás Színháztól és Petőcz András Zalaegerszegről.

Az igazgató tájékoztatása szerint az idei nyári főszezonban már 40 előadást tartanak majd - szemben a tavalyi harminceggyel -, elsősorban a már hagyományos öt helyszínen: Veszprémben, Balatonfüreden, a várpalotai várban, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban és a nagyvázsonyi Kinizsi-várban. Ezenkívül játszanak még darabokat Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban, Keszthelyen, Nagykanizsán, Vasváron, Szombathelyen, és két előadásuk Kecskeméten is lesz - tette hozzá.

Újdonságot hoz az idei nyár abban is, hogy míg a korábbi szezonokban egy-két új produkcióval jelentkeztek, s a kőszínházi évad sikereit játszották, most öt új bemutatóval állnak a közönség elé - hangsúlyozta Vándorfi László. Közlése szerint bemutatják Weöres Sándor Csalóka Péter című zenés mesejátékát, a Padlás című musicalt, A kaktusz virága című zenés vígjátékot, a Hotel Mentolt és a Charles Dickens Twist Olivérje alapján készült Oliver című musicalt.

Az első bemutató vasárnap lesz a veszprémi várban, ahol a Padlás című musicalt adják elő - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a legtávolabbi helyszínen, Kecskeméten augusztus 3-án a városháza udvarán A kaktusz virágával, augusztus 12-én pedig a Fő téren A dzsungel könyve című darabbal lépnek fel.

Balatonfüreden FüredFest elnevezéssel külön produkció-sorozatot rendeznek július 20. és 29. között, összesen nyolc előadással - közölte Vándorfi László. (stop.hu)

Rovat: