A hollywoodi álomgyár csodája, hogy mára gyakorlatilag bármiből lehet filmet forgatni. A rajzfilm-adaptációra fel se kapjuk a fejünket. A képregény már izgalmasabb, de már ez se kuriózum. Számítógépes játékból? Bizarr, de működik. A Karib-tenger kalózai megálmodója, Jerry Bruckheimer producer pedig négy éve rájött, hogy a vidámparki látványosságoké a jövő – és ezzel el is érkeztünk jelenünkhöz. Így aztán a Walt Disney Pictures megfilmesítette Disneylandet vagy legalábbis egy szeletét…

Az ötlet bejött (hogy mi mindent meg nem nézünk?!), és lám, már trilógiává terebélyesedett a vállalkozás. Egyébként a készítők (gondolom, okulva a Vissza a jövőbe pozitív tapasztalatain) a második és harmadik részt rögtön egyszerre (túinvancsapásra) forgatták le, ha már dőltek a dollármilliók az első rész után. És még ez is sikerült nekik, hát komolyan mondom, és még én is elmentem a moziba, hogy megnézzem…

Már a harmadik részt, mivel a másodikat sikerült kihagyni annak idején. Jó, bevallom, a kimerültség olyan fokáig jutottam, hogy kellett már valami szellemi rágógumi, és ez tűnt a hétvégi filmkínálatból (imádunk, Pláza) a legkevésbé rossz választásnak. Szóval az ember, mikor lemerül, fogja magát, és elmegy dzsonideppes-kalózos filmet nézni, hiszen „moziba járni érdemes”, ahogy azt a KFT is megénekelte.

Kezdetben kisebb zavart okozott, hogy rájöttem, a trilógia darabjai történet szempontjából egymásra épülnek, de – nem túlzottan meglepő módon – viszonylag hamar sikerült helyükre rakni a második rész meg nem tekintése miatt levegőben lógó cselekményszálakat. Ezzel nagyjából be is mutattam a történetbonyolítás filmbéli színvonalát. Hogy a, khm, „könnyű áttekinthetőség” ellenére sikerült 162 perces filmet kerekíteni a sztoriból, az kisebbfajta csoda – főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a címben is szereplő „világ végére” maximum egy óra alatt simán eljutottak a szereplők.

Ezt az „előre megsójolhatóságot” (hoppsza, újabb bravúros filmes idézet…) azzal igyekezett a forgatókönyvíró ellensúlyozni, hogy annyi csavart és ellencsavart, árulást és ellenárulást próbált a cselekménybe gyömöszkölni, amennyi szerinte már képes megzavarni a normális mozilátogató realitásérzékét, hogy meglepődjön az elég egyértelmű végkifejleten. Ez 12 év fölött nem igazán sikerül, az ennél fiatalabbak meg nyilván azért csak felnőttekkel együtt nézhetik a filmet, hogy ha szüleik mégis összezavarodnának, el tudják nekik magyarázni a dolgokat.

No, azért nem akarok nagyon gonosz lenni, azt meg kell hagyni, hogy a filmben van egy-két gyönyörű kép, jó sok tengeriherkentyű-maszk meg persze trükkök dögivel. A filmesek állítólag egy egész kalózhajót felépítettek a produkció kedvéért (biztos olcsóbb volt, mint animálni). A Johnny Depp-rajongók meg különösen jól járnak a filmmel, hiszen van egy jelenet, amiben legalább egy tucat van belőle egyszerre a vásznon…

Hát A Karib-tenger kalózai – A világ végén nem a filmtörténet csimborasszója, nem is lehet mérni a „nagyokhoz” (Terry Gilliamhez, Tim Burtonhöz vagy mittomén, Tar Bélához…), de arra a célra tökéletesen megfelel, hogy az embert három órára kiüsse, és ne kelljen az élet macerás dolgain gondolkodni ezen tetemes idő alatt. Ráadásul a plázában még szünetet is tartanak, így be se pisil a kólafogyasztó látogató, meg egy kicsit olyan is, mint otthon a tévében a reklámok. Aki türelmes (és én erre intenék mindenkit), előbb-utóbb ott is láthatja majd a filmet amúgy is…