Na, a kései fekvés után meglepően korán dugjuk ki a búráinkat a sátrakból. Elég nagy különbség a reggel és az éjszaka között. A többszáz rétegnyi ruhában történt alvás után üdítően hat rövidgatyóban és pólóban mászkálni a kempingben. (Persze megvolt a stampedli Unicum is.)

Na, már megint a Vencel téren esz bennünket a fene. A reggeli gyógysör után naná, hogy epedezünk egy kis kóbász után. Aztán utunkat egy formabontó kiállítás helyszíne felé vesszük. Bodies (Testek) címmel egy rendhagyó anatómiai kiállítást tekintünk meg, ahol a szervezetünket bemutató figurák hús-vér emberek preparált testeiből vannak. Először berzenkedem, hogy megtekintsem (kissé horrornak hangzott első pillanatban), de némi unszolásra megváltom az egyébként horribilis összegbe kerülő jegyet, utána viszont nem bánom meg. A kiállítás célja egyértelműen testünk mélyebb megismerése, és nem a polgárpukkasztás. Habár egy szétdohányzott tüdő látványa sokkolónak hat, főleg úgy, hogy mellette egy egészségeset is reflektorfénybe helyeztek. Különben a híre már megelőzte a bemutatót. Tartok tőle, nálunk botrány lenne belőle, ismerve a magyar társadalom intoleranciáját. Már nem egy példa akadt, amikor formabontó művészt félreértelmeztek.

A hosszan elköltött ebéd (hol másutt, mint a Rusztikában?) után ismét a Moldva partján találtuk magunkat. Két sör között arról elmélkedem, hogy Menzel Az én kis falum filmjében miért pont a pincelépcső második és harmadik lépcsőfoka alatt a legjobb a sör hőmérséklete. Ezúttal meg sem próbálunk átkelni a Károly-hídon.

Persze, most sem hagyjuk ki az Óváros teret, ahol a nyíltszíni kávézók, sörözők szinte végtelen láncként kapaszkodtak egymásba. Az óra a Városháza tornyán… hát azt nem bírom megunni. Jézusom, itt is mennyi ember kószál!

Rendesen múlik az idő, este nyolcra nekünk meg jegyünk van a Retro Rock Klubban a Marillion koncertjére. Kettéválunk, nem mindenki jön el Steve Hogartékat meghallgatni, egyik jeggyel rendelkező cimbi is inkább a sört választja a progresszív rock helyett. Kóválygunk a Múzeum mögötti utcákon, mire megtaláljuk a klubot. Pont beesünk kezdésre. (Muszáj volt még egy Kozelt benyelni, ezért csúsztunk meg.) Tele a helyiség, de hol a zenekar, mert csak hallom őket. Ja, ott lenn, azon a színpadon? Képzeljetek el egy olyan helyet, mint itt az egyetem aulája, csak jóval kisebb méretben. Eltelik úgy három szám, mire találok egy bárszéket, amire felállhatok. Na, így most már látom őket. De nem valami stabil ez a bútorzat alattam, így állandóan az egyensúllyal vagyok elfoglalva. Pedig jó kis zenét művel a Marillion, kár hogy nem tudok rájuk figyelni 100%-ban.

A buli után persze a Rusztikában szeretnénk utolsó sörünket lenyelni, de egy pincérlány közli velünk: ma sok volt a vendég, és elfogyott a sör!!! Prágában, egy sörözőben nincs sör? Ez kábé olyan, mintha Tokajon nem tudnánk egy kis aszút inni. Különben a Vencel téren a fazonverseny újra indult: eszméletlen fejszerkezetek kerülnek elő, jön egy szemmel láthatóan besörözött társaság, egyikük egyszál alsónadrágban dzsesszel a járdán, három rendőr közömbösen halad el mellette.

Már megint jön az utolsó metró. A kempingben még megisszuk a maradék Unicumot és Becherovkát, mert bár annyira hideg nincs, mint a múlt éjjel, de kell a fűtés – belülről is. Holnap hazautazás és vissza a hétköznapok kerekeken guruló fegyházaiba. Jövőre megint jövünk.

Kapcsolódó cikk, azaz az első rész ITT.