Kiss Júliával, de leginkább hangjával, a veszprémi közönség még a Without Face zenekar kapcsán ismerkedhetett meg. Velük jutott Londonba is, ahol ma már új bandájában, a To-Merában énekel. E-mailben kerestük meg, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

Index: – A Without Face volt az első zenekarod. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?

Kiss Júlia: – Egy kicsit vegyesek. Bár ma már nem bánt a dolog, azért valahol mégis keserédes érzés az együtt töltött időszakra emlékeznem. Egyrészről kár, hogy így alakult, mert tényleg jól ment kint a csapatnak, másrészről majdhogynem szerencsés, hogy így történtek a dolgok, hiszen ezáltal megalakulhatott a To-Mera, ami több mint betölti a Without Face által hagyott űrt.

Index: – Hogyan alakult meg a To-Mera, és miben érzed másnak az előző bandádnál?

Kiss Júlia: – Nagyon nehezen! Konkrét elképzelésem volt arról, hogy milyen bandát akarok összehozni, így aztán a megfelelő emberek megtalálása nem kevés időt igényelt. Na persze ehhez az is hozzájárult, hogy egy időre el is ment a kedvem a zenekarosditól. Tommal (ő a gitáros) teljesen véletlenül találkoztam egy vasútállomáson London-ban (ahol felismert és megszólított, mint a Without Face énekesnőjét), majd később ismét összefutottunk egy Dillinger Escape Plan koncerten és valójában ott kezdődött el a To-Mera léte. A többiek Tomon keresztül kerültek a csapatba, habár egy darabig egy veszprémi ismerősöm, Pirisi Ákos is dobolt nálunk, de vele sajnos elváltak az útjaink az albumfelvétel után.

Index: – Hogy fest a To-Mera jelene, és miként látod a jövőt?

Kiss Júlia: – Jelenleg teljes gőzzel készülünk a második To-Mera albumra, amit augusztus végén tervezünk felvenni, valamint lesz egy-két komolyabb nyári koncertünk is. Május végén például lesz egy komoly saját bulink itt Londonban, majd Newcastle-ben mi leszünk a Dream Theater előzenekara, amit már alig várunk! A dobos Mike Portnoy személyesen választotta ki a csapatot, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk a meghívásra! Augusztusban nagy valószínűséggel meglesz az első magyar bulink is a Szigeten, valamint a csehországi Brutal Assault Festival-on is ott leszünk. Aztán irány a stúdió!

Index: – Hogy fogadta a közönség és a szakma a Transcendental albumot itthon és külföldön?

Kiss Júlia: – A legtöbb helyen nagyon jól – annak ellenére, hogy a zenénk azért elég összetett és kacifántos tud lenni helyenként. Itt Angliában főként nagyon boldogok, hogy végre van egy új (majdnem) angol csapat, aki valami frisset hozott a metáléletbe. Pl. Bruce Dickinson, az Iron Maiden énekese is már többször játszott minket a rádióshowján! Valójában meglepően gyorsan is történt velünk minden: az angol lemezszerződés rögtön a demo felvétele után, valamint pl. egy meghívás, hogy mi legyünk a főzenekar az egyik nagy fesztivál kettes színpadán úgy, hogy előtte még nem is volt koncertünk, vagy az, hogy újdonsült csapatként mi lehettünk a legendás Emperor előzenekara! Nagyon jó érzés, hogy így megbecsülnek minket.

Index: – Mit jelent a To-Mera szó?

Kiss Júlia: – Nos, ez egy bonyolult ügy. Állítólag az ősi egyiptomiak így hívták Egyiptomot (egy geometriai formára utal a név), de ezt sok egyiptológus nem fogadja el. Szerintük ez egy elírás. Azért jól hangzik. :)

Index: – Londonban élve és dolgozva, hogyan látod a különbséget a magyar és az angol zenei élet között?

Kiss Júlia: – Nos, talán a legnagyobb különbség az, hogy míg nálunk az angol csapatok nagyrészt könnyű befutók, addig Angliában nagyon ritka, hogy az ember nagy magyar vagy egyáltalán európai csapatra bukkanjon. Inkább az amerikai és az angol együttesek uralják a teret. A másik nagy különbséget abban látom, hogy kint akármilyen stílusú zenét szeret az ember, biztosan találni fog neki való tv-csatornát (pl. metál tv-ből van három, míg otthon egy sincs), rádiót, vagy épp esti koncertet. Itthon ez nehezebb feladat.

Index: - A myspace oldaladon meglepődve láttam, hogy kedveled Alan Moore képregényírót. Hogy fedezted fel, és mi fogott meg benne?

Kiss Júlia: – A barátom által fedeztem fel, aki nagy képregény rajongó. Azelőtt sosem érdekeltek különösebben a képregények, gyerekesnek és unalmasnak tartottam őket. Mekkorát tévedtem! Alan Moore rendkívül jól informált, hihetetlen tehetségű író, aki óriási fantáziával és egyfajta rendkívüli, sötét bájjal ábrázolja a múltat és esetenként a jövőt... Talán a V for Vendetta tőle a kedvencem, ami a ’80-as években íródott arról, hogy vajon hogyan alakulnak majd a ’90-es évek… Véleményem szerint a belőle készült film is remekül sikerült.

Index: – Milyen gyakran jársz haza Veszprémbe?

Kiss Júlia: – Nagyjából félévente, de ez sajnos lehet, hogy most majd kicsit megváltozik, mivel nemrégiben eladtam a veszprémi lakásom. Így már nem sok minden köt oda emlékeken és néhány jóbaráton kívül, de azért majd remélem a jövőben is el-eljutok arrafelé, ha mást nem, nosztalgiázni: mert hát legbelül én mindig is veszprémi leányzó maradok.

Kapcsolódó honlapok:
www.myspace.com/tomeraband
www.to-mera.com