Jókai Napok Balatonfüreden
Beküldte szerk -
Jókai Napokat rendeznek pénteken és szombaton Balatonfüreden; az ünnepi megnyitót a Jókai Emlékmúzeumban (az író egykori nyaralójában) tartják pénteken 10 órakor.
A gazdag kulturális program irodalmi matinéval kezdődik pénteken 11 órakor, a Bergmann Cukrászdában: a matiné vendége lesz Böszörményi István, az Irodalmi Jelen című lap főszerkesztője, valamint Szőcs Géza és Kukorelly István költők, a folyóirat főmunkatársai - tájékoztatta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális irodájának vezetője csütörtökön az MTI-t. Hozzátette: pénteken délben Jókai díszebéd lesz a Blaha Hotelban, ahol többek közt a nagy író kedvenc étkeiből is lehet rendelni, így például szerepel az étlapon juhtúrós puliszka, székely lakodalmi tyúkleves, brassói rostélyos és csörge borkorcsolya - mondta a programsorozat szervezője.
Ismertetése szerint pénteken 16 órakor megnyitják a Kisfaludy Galériában a Jókai nyomában Erdélyben című fotókiállítást, ezt követően az emlékmúzeumban Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár igazgatója Jókai Háromszékben címmel tart előadást, majd Szabó Zsolt irodalomtörténésznek, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tanárának Jókai Kolozsvártól Torockóig című előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
A Móricz bácsinál Füreden (Hegedűsné Jókai Jolán visszaemlékezései) című könyvet a szerkesztő, Praznovszky Mihály irodalomtörténész mutatja be, az Anna Grand Hotelben pedig 19 órától Görgey Gábor Mikszáth különös házasságai című színművét adják elő a nagyváradi színház művészei - tájékoztatott Cserép László.
Este cigányzenés füredi sétakocsikázáson is részt vehetnek az érdeklődők, útba ejtve a hintókkal a jó hírű füredi borpincéket is.
Szombaton 10 órától indul az Arany ember útja elnevezésű túra a Tamás-hegyre, a Jókai kilátóhoz, illetve a Koloska-völgybe; utóbbi helyszínen Jókai bablevesfőző-versenyt rendeznek - mondta a főszervező, hangsúlyozva, hogy a völgyben felállított színpadon egész nap folklórműsor zajlik majd.
A Jókai Emlékmúzeumban 16 órakor Ha Fürednek újra színháza lesz címmel a helyi Hagyományőrzők Társasága ad műsort, Herczeg Ferenc Színházavatás című műve alapján. Este a Jókai hajóval sétahajózásra indulhatnak az érdeklődők.
Cserép László elmondta: a Balaton Filmszínházban mindkét napon Jókai műveiből készült filmeket vetítenek. (stop.hu)