Azt hiszem, Roger Waters az a rockzenész, aki elsősorban azért megy fel a színpadra, hogy szórakoztasson. Neki mindig fontos volt, hogy mondandóját közölje a nagyérdeművel, akár Pink Floyd-vezérként, akár szólóban. Mindig is izgatta fantáziáját az emberi természet, a fogyasztói társadalom minden nyűge, vagy az adott világpolitikai helyzet.

Nem volt ez másképp most, második budapesti látogatásakor sem. Ha lehet, még több Pink Floyd darabot hozott, mit öt évvel ezelőtt. Bár különböző albumokról válogatta össze műsorát, mégis koncepciózusan szólaltak meg dalok. A különböző effektek, fényjátékok, filmek egyetlen jól érthető darabbá gyúrták össze a két és fél órás műsort. Már a gyülekezéskor vetített állókép várta a közönséget, amely később mozgóvá változott, és a koncert előtti gépzenének is bevezető funkciója volt a programhoz.

Waters szinte csak azokról a Floyd lemezekről játszott dalokat, amelyeknek minden szövegét ő írta, tehát az 1973 utáni korongok jöhettek számításba. A Wish You Were Here Syd Barrettről szóló gondolatai, az Animals féltő sorai a környezetről, a The Wall eszmefuttatásai a gondolatszabadságról, vagy a Final Cut szövegei a háborúról, az apáról, annak hiányáról mélyen megérintettek nem csak engem, hanem a publikumot is. És ne hagyjuk ki a legendás zenekar alapművét, a teljes egészében elhangzó The Dark Side Of The Moon-t, aminek a mondanivalója harmincnégy évvel a megjelenése után, ha lehet, még aktuálisabb, mint volt. Ebben a mai túlfogyasztó, értékeket totál figyelmen kívül hagyó világban a Breathe, a Time, a Money vagy az Us and Them, még erősebben hat, mint a megjelenéskor.

Ja, és a legfontosabb, a zene! A Pink Floyd egyébként is csodálatos muzsikája még letisztultabban, modernül szólalt meg anélkül, hogy bármit is vesztett volna eredetiségéből. Waters legalább tíz zenészt citált a színpadra, de a gazdag hangszerelés csak jót tett e legendás daraboknak. Ritka az olyan koncert, ahol a muzsika lemezminőségben, kristálytisztán szólal meg. Nos, ezen a hangversenyen minden hangszert gyönyörűen hallottunk – quadrofon hangzásban, ugyanis néha a hátunk mögül jöttek az effektusok. Tudom, tökéletes dolog nincs a világon, de ez a Roger Waters buli nagyon közel járt hozzá. Szerintem így gondolhatta a Papp Laci Aréna közönsége is, akik az iszonyú drága jegyek ellenére csaknem megtöltötték a nézőteret.