Pénteken lesz az évad utolsó játékszíni bemutatója. A Kék veréb Edith Piaf és Marlene Dietrich dalaira felfűzött zenés játék. A két legendás nőszemély életének valós, képzelt és elképzelhetetlen jeleneteiről a darab szerzője és dramaturgja, Kovács Kristóf beszél.

Index: – Szerinted melyik jobb nő? Piaf vagy Dietrich?

Kovács Kristóf: – Ha esik, Piaf. Ha nem, Marlene.

Index: – Szerzőként ott ülsz minden próbán. Miért?

KK: – Mivel nemcsak írója, hanem dramaturgja is vagyok a Kék verébnek, ez munkaköri kötelességem, de jelen esetben drámaírói munkám egy része is a próbákon folyik. Fontos megismernem a színészeket. Azokat a változtatási lehetőségeket, amiket dramaturgként és szerzőként eleve belekomponáltam az előadás általam elképzelt előképébe, úgy tudom igazán megoldani, ha látom a szereplőket, és az ő emberi, színészi egyéniségük szerint formálom a szöveget.

Index: – A Kék verebet néhány éve mutatták be Nyíregyházán. Ahhoz képest milyen lesz a veszprémi?

KK: – Egészen más. Lesznek benne olyan jelenetek, amiknek már Nyíregyházán sem ártott volna benne lenniük. A darab akkor kb. két hét alatt született, próbák során. Az egész úgy indult, hogy két jó színésznő, akik ráadásul jól is énekelnek, szeretett volna valami ilyesmit. Mikor én bekapcsolódtam a munkába, annyit tudtak, hogy kellene egy darab Edith Piafról és Marlene Dietrichről. Elolvastam – azaz megkíséreltem elolvasni – a rájuk vonatkozó drámairodalmat, de véres fejjel vonultam vissza az olvasástól. Viszont a próbateremben lévő két színésznőt szerettem, ők pedig megkértek, hogy írjak nekik jeleneteket. Ezekből alakulni kezdett valami, amit aztán elkezdtünk darabként kezelni, s a bemutató előtt néhány nappal felmerült, hogy nem ártana neki egy cím.

Index: – Ez a cím pedig arra utal, hogy a „Veréb” és a „Kék angyal” életéből vett jelenetek montázsa a mű. Te mit találtál Edith Piaf és Marlene Dietrich figurájában? 2007-ben Veszprémben, miért jó nekünk, ha éppen róluk látunk egy zenés játékot?

KK: – Ezek a nők a nyomorúságos huszadik század nagyon furcsa és nagyon szeretnivaló alakjai. Két figura egy gyűlöletes és gyűlöletességében rendkívül érdekes korszakból.

Index: – Mennyire tartottad fontosnak a tényekhez való hűséget? Mennyiben fikció a történet és mennyiben valóságos?

KK: – A arány 99 – 1 a fikció javára; és ezzel a valóság fontosságára való kérdést is megválaszoltam. Láttam egyszer a valóságot, nem volt érdekes.

Index: – Miért válhatott legendás figurává ez a két nő?

KK: – Mert hihetetlen nagy dolgokat tettek hozzá ahhoz a nyomorult századhoz. Azt, hogy ellenállni érdemes és szép, és hogy a legnagyobb mocsok kellős közepén is létezhet egyfajta hányaveti bohóc tisztaság. Ez szinte szikrázott belőlük. És azt sem szabad elfelejteni, hogy mindketten döbbenetesen nagy művészek voltak. Aki látta Marlene Dietrichet játszani és hallotta Edith Piafot énekelni, az a 20. század bugyrainak legmélyéről kikapart két fénygomolyagot kapott.

Index: – A te darabodhoz mit tesz hozzá az a tény, hogy itt két nőről van szó?

KK: – Legalább annyira szeretem a nőket, mint amennyi bajom van vagy volt velük, de nem hiszem, hogy ez önmagában olyan lényeges dolog lenne. A világ nőkből és férfiakból áll.

Index: – Pedig a kettejük alakjához kapcsolódó arculatnak, legendáknak fontos része a nőiség, és talán az sem mindegy, hogy a huszadik századot valaki férfiként vagy nőként éli meg.

KK: – A nőiség önmagában is legendás dolog. Legalábbis a férfiak számára biztosan. A nőiség azt jelképezi, hogy minden negatív előjel ellenére, azért mégiscsak lehet élni ebben a világban.


Bemutató: 2007. április 13., 19 óra, Latinovits Játékszín