Az elmúlt közel egy évben a Palatinus-írások – igazodva a mindennapi történésekhez - igyekeztek feltárni mindazokat a problémákat, amellyel szembe kell néznünk mindennapjainkban. Az elszigetelt elemzések alkalmasak arra, hogy a valós jelent és a jövőt érintő problémákat árnyaltan kezeljék. A palatinusi szemlélet nem csak a bekövetkezett eseményeket elemzi, hanem a megtörtént és kialakult állapotokat folyamataiban értelmezi, ezzel lehetővé téve, hogy a jövő alternatíváit is felvázolja.

Az emberi gondolkodás sok esetben furcsa eredményekhez vezet. Az elmúlt hetek híreiben tallózva az alábbi írásokat és az azokban leírt furcsaságokat érdemes kiemelni és elemezni.

„Vízhiány drasztikus következményei az állatvilágban

A kihalás szélén álló vékonycsőrű póling szomorú példája annak, hogy a vizes élőhelyek eltűnése milyen hatással van a Föld biodiverzitására.

Az IUCN vörös könyve szerint jelenleg globálisan összesen 3751 állatfaj veszélyeztetett vagy súlyosan veszélyeztetett különböző tényezők következtében: vízszennyezés miatt 511 (Európában 63); szárazság miatt 210 (Európában 60), túlzott vízkinyerés miatt 118 (Európában 54), míg mezőgazdasági tevékenység miatt 1589 (Európában 26).”

A Föld vízkészleteinek természetes körforgása napjainkra oly mértékben megváltozott, és folyamatos szennyezése olyan szintet ért el, hogy sok esetben a biológiai lét fő veszélyforrását is jelentheti. Az ember a mocsaras lápos vidékekről azt gondolja, hogy azoknak semmi hasznuk. Ezeket a területeket általában valamilyen célból kizsákmányolják, felszámolják. Néhány évtizeddel ezelőtt a palackos ivóvíz fogyasztása elképzelhetetlen volt. Annak idején, amikor valaki eljutott a Kanári-szigetekre, furcsának találta, hogy ott az üzletekben vásárolják az ivóvizet. Hazánkban, ahol az ivóvízkészletek még bőségesen állnak rendelkezésre, a palackos ivóvizek vásárlása szinte mindenhol teret nyert. Ez sok veszélyt jelent, és ismét azt láthatjuk, hogy a jövő nemzedékének természeti forrásait pusztítjuk. Nem kizárt, hogy néhány év múlva az ivóvíz többe kerülhet, mint a kőolaj. Természetesen ez csak felvetés, mert a kőolaj kitermelésének ilyen mérvű emelkedése, és a nyersanyagkészletek rohamos csökkenése az ivóvízben és az olajban is pótolhatatlan hiányt fog jelenteni. A korábbi Palatinus-írásokban a vízről sok szót ejtettünk. A vízkészletekre a legnagyobb veszélyt a földművelés miatti lecsapolások, a műtárgyak építése jelenti (ide értendők a lakóparkok, a távvezetékek, a szélkerekek, a látványparkok stb). A vízkészletek pusztulását csak gyorsítja a mezőgazdaság vízfelhasználása, a klímaváltozás és az urbanizáció okozta szennyezés. Az elmúlt 50 évben a világ mocsaras területeinek több mint 50%-a tűnt el. A folyók szabályozása, a talajvíz túlzott kiaknázása és a védőgátak építése a vizes élőhelyek minőségét teljes mértékben tönkreteszi, és az öntisztulást, a lebontási folyamatokat meggátolja.

„Ahol télen még a járdákat is fűtik

Geotermikus hőenergia és vízerőművek – ez a két fő energiaforrása az alig háromszázezer lakost számláló Izlandnak, ahol az olcsó energiának köszönhetően néhol még a járdákat is fűtik télen. A környezetvédők azonban most aggódnak, az érintetlen környezetet alumíniumkohók és erőművek lephetik el.”

A hír mögött egy hamarosan bekövetkező környezeti katasztrófát sejthetünk. Az izlandi kormány felismerte, hogy a geotermikus hőforrásokból és a gleccserek olvadásából származó energiát nagyon olcsón tudja előállítani. Azzal nem számoltak, hogy a klímaváltozás miatt a gleccserek intenzív olvadása előbb vagy utóbb környezeti katasztrófához vezethet. A tőke és a multinacionális cégek a profit reményében viszont azonnal gyarmatosítani akarják ezt a földterületet. Az amerikai Alcoa alumíniumóriás már helyzeti előnybe hozta magát. Az alumínium előállításának nagy az áramigénye. Tudott, hogy Izlandon nincs alapanyaga az alumíniumnak, de a tőkések kiszámították, hogy a hajón történő szállítás ellenére is gazdaságilag érdemes Izlandot kohósítani, és a természetet legázolni. Legutóbb a karahnjukari vízierőművet a sziget északnyugati részén telepítették, de még további nyolc vízierőmű kivitelezését is tervbe vették.

A geotermikus erőművek nem megfelelő energiafelhasználása is végzetesen káros hatást gyakorolhat a környezetre. Nemrég hallhattunk arról, hogy a Burgenlandban megépített geotermikus erőműben a kötelezően előírt un. „visszasajtolást” túl költségesnek ítélték meg, ezért az erősen sós maradványvizet egyszerűen a Rábába engedték. Érdekes módon az érzékeny osztrák környezetvédők ezt meg sem hallották.

Visszatérve Izlandra, már most tapasztalható, hogy a duzzasztógátak mögött egykoron szélesen hömpölygő folyók erekké, patakocskákká zsugorodtak. Az izlandi értelmiség és a környezetvédők érveiket megalapozott tanulmányok alapján hangoztatják. Idézet a The Independent című lapból: „Itt van ez a gyönyörű, érintetlen természet, amely kizsákmányolás nélkül is kiválóan a nemzet céljainak szolgálatába állítható. Sokkal egyszerűbb lenne inkább a turizmusba pénzt fektetni, mint az erőművek építésébe”.

Ahhoz, hogy érzékeltessük, mekkora beruházásokról van szó, érdemes a karahnjukari vízierőmű méretéről beszélni. Közel 57 négyzetkilométernyi területre duzzaszutották vissza a gátat, amely felfogja a gleccserből lefolyó vizet. A gát közelében 336 hatalmas alumíniumkohó falja (már napjainkban) a megtermelt áramot. A cégek érvelése, hogy az izlandi zöld energia esetében a megszokott széndioxid emisszióhoz képest 90 %-kal kevesebb a direkt Co² kibocsátás, de a relatív kibocsátást soha nem említik.

A globális klímaváltozás, a levegő szennyezettségének egyre fokozódó mértéke és a Föld vízkészleteinek átrendeződése, szennyezése szoros összefüggésben vannak egymással. A víz körforgása egy egyszerű természeti jelenségen alapszik. A nap sugárzása révén a párolgó vízfelszínek felhőkbe tömörülnek, és megfelelő meterológiai klimatikus viszonyok esetében a földre visszahullnak csapadék formájában, ami lehet eső, hó, havas-eső. Kiegyenlített természetes klimatikus viszonyok között a magas hegyekben 2000 m felett a levegő alacsony hőmérséklete miatt hósipkák alakulnak ki, amelyek gleccsereket alkotnak. Az évszak változásakor az olvadó hó, jég gleccserpatakokba, majd folyókba torkollik. Ez volna a természetes, és ezzel a folyóknak viszonylag kiegyenlített vízhozamai lennének.

A megváltozott meteorológiai viszonyok, az egyre emelkedő hőmérséklet miatt a gleccserek intenzíven olvadnak és folyamatosan visszahúzódnak. 1979-ben adtak közzé egy festményt és egy fotót. A festményt 1850-ben festette alkotója, és meglehetős realizmussal ábrázolta a franciaországi Argentiére-gleccsert és a völgyben elterülő kis falut. A festményen jól látható, hogy a gleccser széle a falu határában van. Az 1979-ben készült fotó ugyanarról a helyről készült, ahol korábban a festő állt. Jól látható a templomtorony, és látható, hogy a gleccser több kilométerre húzódott vissza. Ez 1979-ben történt. Többször jártam Svájcban, ahol mindig megcsodáltam a havas hegycsúcsokat és a mélybe zubogó, hömpölygő vizeket. Korábban nyáron, amikor Locarno-ban jártam, a pálmafákkal szegélyezett Lago Maggiore partjairól gyönyörködtem a hófedte csúcsokban. Néhány hete ismét erre jártam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy Ausztria hegyein is alig látható hó. A Szt. Bernát hágón való (2065m) átjutáskor korábban sok esetben hóviharokok voltak. Most ragyogó napsütést és egy kevéske piszkos havat láttam. A korábban bővizű vízeséseknél csak csordogált a hólé. A völgy irányában a természet által kialakított széles hordalékos medrekben jószerivel csak követ lehetett látni, a közepén volt látható némi víz. Ez nagyon komoly problémája Svájcnak, a Lago Maggiore tó partja kb. egy-két méterrel alacsonyabb, mint a sokévi átlag. A helybéliek arról panaszkodnak, ha néha-néha nagy mennyiségű hó esik, az is napokon belül elolvad, és áradásokat okoz. Megszűnt az egyenletes vízhozam. A kevés hó, amit láttam, nagyon koszos volt, sok helyen szinte fekete. Ez a szennyezés a levegő szennyezettségét is hivatott mutatni. Lehet, hogy a tisztavizű gleccservizek a jövőben szennyes áradatokká válnak? Kiszárad Svájc?

Egy beszélgetésen elhűlve hallgattam egy állítólagos értelmiségi véleményét, miszerint a svájciak ne panaszkodjanak, mert „teli vannak pénzzel”. A bölcs értelmiségi arra nem gondolt, hogy ebben az esetben csak a pénzzel nem sokra mennek. Svájcnak lételemei a hegyek, a hegyi legelők, a télen-nyáron látható hófedte hegycsúcsok, a bővizű gleccserfolyamok.

Mondhatnánk azt, hogy ez csak Svájc problémája, de ez nem igaz. Ebben az esetben is globális változásokról van szó. Mi lesz a Dunánkkal, honnan kapja a vízutánpótlást, ha a hegyi patakok kiszáradnak, és a folyamatos, egyenletes hóolvadás helyett időszakos katasztrofális árvizek alakulnak ki? Mi lesz az ivóvízkészleteinkkel? Mohón, gazdasági haszon reményében kitermeljük és eladjuk őket, miközben folyóink vízgyűjtőrendszerei folyamatosan megszűnnek (keveset beszélünk pl. a szigetközi vízbázis folyamatos csökkenéséről). Az összefüggések elemzése révén eljuthatunk odáig, hogy hazánk lakhatatlan kopár terület lesz, ahol klímával felszerelt raktárak sokaságában lézeng néhány ember. Ez akár egybe is csenghet az országot vezetők gondolataival: „Magyarország kész arra, hogy logisztikai központ legyen”.

Szacsky Mihály